Varga Mihály Frankfurtból kapott fontos jelzést, ennek örülni fog a forint is
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz Európai Központi Bank a jövő héten valószínűleg elhalasztja az idei második kamatemelést, miközben ezt a lehetőséget szeptemberre nyitva tartja - írja a Bloomberg. Ha ez így lesz, az segítheti a forintot.

Eltekinthet az EKB a júliusi kamatemeléstől
Miután júniusban az energiaárak megugrását követően megemelték az alapkamatot, az euróövezeti döntéshozók abban bíztak, hogy a Washington és Teherán közötti béketárgyalások mérséklik a konfliktus fogyasztói árakra gyakorolt hatását.
A Hormuzi-szoroson áthaladó hajóforgalmat veszélyeztető harcok újbóli fellángolása azonban meghiúsította ezt a reményt
- árulta el Jannisz Sztournarasz, a görög jegybank elnöke, aki egyben az EKB döntéshozatalra jogosult kormányzótanácsának is tagja.
A júniusi ülés óta beérkezett adatok azonban a csütörtöki ülésen valószínűleg még nem késztetik az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsát azonnali cselekvésre.
Az olaj- és gázárak ugyanis közel állnak a monetáris politikai döntéshozók által a múlt hónapban felvázolt alapforgatókönyvhöz, az infláció pedig a vártnál jobban lassult, és valószínűleg az EKB kedden esedékes banki hitelezési felmérése sem változtatja meg jelentősen a képet.
Az EKB ezért nyugodtan kivárhatja, hogyan alakul a helyzet a nyár folyamán. Christine Lagarde elnök a szeptemberre halasztást az őszi ülés előtt várható adatcunamival is indokolhatja, hiszen két további inflációs adat, a második negyedéves növekedésről szóló elemzés és számos üzleti felmérés is beérkezik addigra.
Az első fontos adatsor a következő pénteken fut be, amikor az S&P Global közzéteszi a havi beszerzésimenedzser-indexet. Júniusban a valutablokk összetett mutatója pontosan 50-re emelkedett, ami a növekedést a zsugorodástól elválasztó küszöbérték.
A befektetők és a makróelemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy ezek az új információk végül meggyőzik az EKB Kormányzótanácsát, hogy a kamatemelés mellett döntsön a szeptember 10-i ülésen.
Mit mond a Bloomberg Economics?
Arra számítunk, hogy az EKB júliusban változatlanul hagyja az alapkamatot, mielőtt szeptemberben emelne. A szigorúbb hitelfeltételek hozzájárulnak az energiasokk inflációs hatásának mérsékléséhez, megakadályozva a még magasabb kamatlábak szükségességét
—mondta Simona Delle Chiaie, a Bloomberg vezető elemzője.
Miért jó ez a a forintnak?
Ha valóban elmarad az EKB kamatemelése, akkor az MNB keddre várt 25 bázispontos kamatvágása után valamivel nagyobb marad a két kamatláb közötti különbség, mint ellenkező esetben.
A várakozások szerint évi 5,75 százalékosra csökkenő magyar alapkamat és a 2,25 százalékon maradó eurózónás kamat között még mindig 350 bázispont lesz a különbség, ami ceteris parubis erősíti a forintot, miközben idehaza a csökkenő kamatszint javítja a cégek, illetve az egyéb hitelfelvevők helyzetét.
Varga Mihály, az MNB elnöke múlt hétfőn erősítette meg, hogy még nyáron újabb kamatcsökkentésekre lát teret. Ezt várják az elemzők is az MNB monetáris tanácsától.
A forintra ráfér minden jó hír, hisz lejtmenetben van, mióta besültek az amerikai-iráni béketárgyalások. Az energiaellátást érintő hírekre a forint ez eurónál is érzékenyebb.


