BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcson az Erste nyeresége

Az Erste Csoport 1,26 milliárd eurós nettó nyereséget ért el 2016-ban, emellett 4,8 milliárd eurós nettó hitelkihelyezésről, 13,4 százalékos elsődleges alaptőkerátáról és egy euró részvényenkénti osztalékról számolhat be - közölte az Erste.

„Az elmúlt évben az Erste Csoport minden idők legjobb eredményét érte el. A bankcsoport nettó nyeresége 1,26 milliárd euró lett a kockázati költségek csökkenése nyomán, amit viszont az eszközminőség olyan mértékű javulása idézett elő, amelynek eredményeként öt százalék alá esett a nem teljesítő hitelek aránya. A működési bevétel az alacsony kamatkörnyezet miatt kis mértékben visszaesett, ugyanakkor működési költségeink emelkedtek az IT és a digitalizáció terén végrehajtott beruházások fokozásának hatására" - írják.

A hitelállomány növekedése tisztességesnek mondható mértékben bővült, hiszen a nettó kihelyezések összege közel ötmilliárd eurót ért el 2016-ban, ugyanakkor az ügyfélbetétek összege – ideértve a lakossági és a vállalati üzletágat egyaránt – tízmilliárd eurót meghaladó mértékben bővült. A megtakarítások ilyen mértékű beáramlása a bankcsoportba vetett bizalom jele, ám emellett arra is újfent rávilágít, hogy az alacsony kamatkörnyezet önmagában még nem segíti elő a beruházások bővülését.

"A pénzügyi világválság kezdete óta több mint kétszeresére növeltük tőkebázisunkat, így az év végén az átmeneti időszakra vonatkozó Bázel 3 előírások szerinti alaptőkerátánk 13,4 százalék lett. Az említett jó eredményekre alapozva részvényenként egy euró osztalék kifizetésére teszünk javaslatot részvényeseinknek" - írja az Erste.

Az Erste Csoport várakozásai szerint 2017-ben a bankcsoport tényleges saját tőkéjére vetített megtérülési rátája meghaladja a 10 százalékot. E célkitűzés elérését támogatja az alappiacainkon – Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Romániában, Horvátországban, Szerbiában és Ausztriában – várható stabil makrogazdasági fejlődés, a bank kockázati profiljának továbbra is kedvező megítélése, valamint az osztrák bankadó jelentős mértékű csökkentése. Másrészről azonban kockázatok is jelentkeznek, méghozzá a tartósnak bizonyuló alacsony kamatkörnyezet, az egyszeri tételek – például a VISA-részesedés értékesítéséből származó hatás – kifutása, valamint potenciális, ám egyelőre nem számszerűsíthető politikai fejlemények képében.

A gazdasági előrelépés a várakozások szerint 2017-ben az Erste Csoport kelet-közép-európai piacain 1,5-4,5 százalék körüli növekedést eredményez (reál GDP).

"Várakozásaink szerint az infláció alacsony marad, a stabil versenyképességi pozíciók nyomán ismét többlet jelentkezik a folyó fizetési mérlegben. A költségvetési egyenleg és az államadósság szintje szintén stabil marad. Ezzel szemben Ausztriában kevésbé erőteljes, 1,5 százalékos gazdasági növekedés várható. A munkanélküliség a 2016-ban tapasztalt növekedés után idén már stabilizálódhat. A gazdasági növekedést továbbra is a belföldi kereslet húzza a térség országaiban, habár a legtöbb gazdaságban az export is pozitívan járul hozzá a növekedéshez" - írja az Erste.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.