BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszavásárol az E-Star

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Névérték alatt vásárolná vissza 10 milliárd forint értékben kibocsátott kötvényeit az E-Star. A tőzsdei cég részvényeivel és kötvényeivel való kereskedést szerdáig felfüggesztették, addig ígérte a cég a pontos feltételek ismertetését. A hitelezőket egy meg nem nevezett külső finanszírozótól kapott kölcsönből fizetné ki a tőzsdei cég.

Körvonalazódni látszik, hogyan rendezi az E-Star a kötvényesei sorsát. A társaságnak először most október 24-én jár le a kamatokkal együtt mintegy 1,5 milliárd forintnyi kötvénytartozása, összességében véve azonban névértéken mintegy 10 milliárd forintnyi kötvényt bocsátott ki az elmúlt években, amelyek közül az utolsó sorozat 2016-ban jár le. A legnagyobb lejárat 2014 februárjában lenne esedékes, akkor 5,9 milliárd forintnyi tőkét plusz annak kamatait kellene kifizetnie a cégnek.

Az már biztosnak tűnik, hogy a hitelezők nem kapják vissza a kötvényekbe fektetett teljes vagyonukat, az E-Star ugyanis tegnap a tőzsde honlapján közölte, a cég igazgatósága a négy kibocsátott kötvénysorozat névérték alatti visszavásárlásáról határozott. A visszavásárláshoz egy eddig meg nem nevezett külső finanszírozó biztosít majd kölcsönt, a tranzakciót pedig a Budapesti Értéktőzsdén keresztül kívánja az energetikai cég lebonyolítani. A társaság a tegnap délelőtt kiadott közzétételben azt ígéri, hogy október 17-ig ad részletes tájékoztatást arról, pontosan milyen feltételekkel vásárolja vissza a hitelpapírokat.
A KBC Equitas szerint a bejelentés mindenképp pozitív fordulatot jelenthet az elmúlt hónapok kilátástalan finanszírozási próbálkozásait követően. Kérdések azonban továbbra is vannak. Nem tudni, milyen feltételekkel kapja meg az E-Star a mentőövet, és az is kérdéses, a kötvényesek belemennek-e a névérték alatti visszavásárlásba. Az E-Star azonban a KBC szerint vélhetően próbál majd olyan feltételeket biztosítani, amivel a kötvényesek kedvezőbb helyzetbe kerülnek egy ilyen visszavásárlással, mint amibe egy esetleges csődesemény kapcsán kerülnének.
Az E-Star az elmúlt hetekben több helyről is hozzájutott már pénzhez, ezeket az összegeket azonban eddig a kötvényesek kifizetésére nem használhatta fel. Augusztusban például a lengyel Bank Zachodni WBK-val kötött hitelszerződés alapján lehívtak 36 millió zlotyt, ebből azonban a lengyelországi beruházásokra is kellett költenie, és a Magyarországon felhalmozott beszállítói tartozásokat is ki kellett egyenlítenie a cégnek, a nem fizető önkormányzati ügyfelei miatt ugyanis az E-Star maga is adósságokat halmozott.
Ennek köszönhető az is, hogy a társaságnak el kellett adnia a győri ipari parkban szolgáltató RESZ Kft.-t. A cégért 2,8 milliárd forintot kapott a tőzsdén jegyzett energetikai cég, ebből 2,5 milliót a tranzakció lezárásakor, a maradék 300 milliót pedig részletekben fizeti majd meg számára a vevő. A pénz azonban a banki és beszállítói tartozások kiegyenlítésére kellett, így ezt az összeget sem lehetett a most októberi kötvények kifizetésére felhasználni. Szintén nem kaphatnak pénzt a kötvényesek a sárospataki önkormányzattól, amely a hét végén végül megegyezett az E-Starral. A város vállalta, hogy a jövő év végéig kifizet az elmaradt fűtésszámlákból 268 millió forintnyit, az E-Star berendezéseit pedig hitelből nem egészen 528 millió forintért megvásárolja. A befolyó pénzösszegből azonban az E-Star a Raiffeisen Bankkal szemben fennálló tartozását tervezi csökkenteni.

Az E-Star kálváriája a társaság tőzsdei helyzetjelentései szerint főleg azzal magyarázható, hogy önkormányzati ügyfelei egy része nem hajlandó kifizetni a fűtésszámlákat. A legproblémásabb ügyfelek Hódmezővásárhely, Fejér és Veszprém megye, valamint Sárospatak voltak, utóbbi településsel azonban sikerült megegyezni.
Az idei fűtési szezon tegnap indult, ez a társaság számára azt jelentette, hogy több nem fizető önkormányzattal is szerződést kellett bontania, a tavaly törvénybe foglalt moratórium szerint ugyanis szezon közben már nem mondhatja fel a szerződéseket, és a fűtést sem kapcsolhatja ki, akkor sem, ha az önkormányzatok egész szezonban ingyen fűttetnének vele.
Az E-Star vasárnapi közzététele szerint Arnót, Battonya, Csurgó, Gesztely és Inke község önkormányzatával emiatt már felbontották a szerződést. Folyamatosan megy emellett a vita a mintegy 200 millió forintos tartozást felhalmozó Hódmezővásárhellyel, a város zsarolással vádolta meg a céget, amely azonban a vádakat visszautasította.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.