BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Eposzi léptékű változás”

A dollárhoz és az euróhoz hasonló szerepű globális fizetőeszközzé kívánja tenni Kína a jüant

Vöröshasú. Példátlan következetességgel dolgozik Kína a jüan piaci szerepének erősítésén. Peking tervei szerint a jüant először Ázsiában kell a legfontosabb kereskedelmi fizetőeszközzé tenni, hosszabb távon pedig az euró és a dollár mellett a harmadik globális tartalék valutává válhat a kínai pénz. Az időpont nem is lehetne jobb a terv keresztülviteléhez: az euró jövője bizonytalan, a dollár pedig folyamatos nyomás alatt van. Ennek ellenére sem biztos, hogy a jüannak sikerül elfogadtatnia magát. Kína ugyanis bürokratikus úton próbálja meg irányítani a folyamatot, miközben korábban mindig a piaci erők határozták meg, melyik pénznem válhat igazi globális fizetőeszközzé.

A kínai monetáris politika irányítói a vállalati hitelek piacán keresztül próbálják meg bejuttatni a jüant a globális vérkeringésbe. Becslések szerint a hongkongi pénzpiacon az idén több mint 100 milliárd jüan (3185 milliárd forint) értékben jegyezhetnek jüanalapú vállalati kötvényeket 2011-ben, ez a tavalyi érték több mint kétszerese. Az érdeklődés igen nagy: a McDonald’s már augusztusban kibocsátott jüanalapú kötvényeket, októberben pedig az építőipari gépeket gyártó Caterpillar. Az idén a BP és az orosz kohászati óriás, a Ruszal is hasonló lépésre készül.

Abban az esetben, ha a hongkongi kísérlet sikerül, és a jüanalapú kötvények iránt nő a kereslet, a kínai fizetőeszköz válhat a legfontosabb kereskedelmi fizetőeszközzé Ázsiában – mutat rá az FTD. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a jüan is belépjen a fontos tartalék valuták sorába. A kínaiak már most „vöröshasúnak” nevezik a pénzüket, utalva az amerikai dollár bevett becenevére, a „zöldhasúra”.

Szakemberek szerint a jüan szerepének megerősödése alapvető változásokat hozhat a globális pénzügyi rendszerben és a nemzetközi politikában. „Elképzelhető, hogy eposzi léptékű változás előtt állunk” – fogalmazott Qu Hongbin, a HSBC bank közgazdásza. „A világgazdaság lassan, de biztosan a vöröshasú felé mozdul el a zöldhasútól” – tette hozzá.

A globális válság előtt alig használták a jüant a kínai határokon kívül. A 2008-ban bekövetkezett pénzügyi összeomlást követően azonban lazított a korábbi merev szabályozáson Peking. A kínai illetékesek szerint ugyanis a globális válság egyik fő oka, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszer horribilis fizetésimérleg-hiány felhalmozását teszi lehetővé az USA számára. A jüan nemzetközi szerepének erősítését ez a megfontolás motiválja.

Peking 2010 júniusában kiterjesztette a jüanalapú elszámolási rendszert a világ összes országával folytatott kereskedelmi ügyletekre, júliusban pedig engedélyezte, hogy a hongkongi tőzsdén jüanban is bonyolítsanak tranzakciókat. Ezt követően augusztusban befektetők egy válogatott csoportja, többek között külföldi jegybankok számára lehetővé tették a hazai kötvénypiachoz való hozzáférést.

A nyitási folyamat kézivezéreltsége miatt azonban kételyek is felmerültek a jüan világhódító útja kapcsán. Nincs rá példa, hogy korábban bárhol politikusok által megszabott menetrend szerint vált volna egy valutából nemzetközileg elismert, teljesen konvertibilis fizetőeszköz – áll a brit Chatham House kutatóintézet nemrég kiadott tanulmányában. Ráadásul Peking úgy kívánja erősíteni a jüan szerepét, hogy közben a teljes konvertibilitást továbbra is korlátozásokkal igyekszik elodázni, így óvva a fizetőeszközt a valutapiaci árfolyam-ingadozásoktól. JK

Először bocsát ki jüankötvényt a Világbank

A Világbank először bocsát ki jüanban denominált kötvényt – közölte tegnap a szervezet; a január 14-re tervezett kibocsátás értéke 500 millió jüan (76 millió dollár). A hároméves lejáratú papírok rögzített, félévente 95 bázispontos kamatot adnak, minősítői besorolásuk Aaa/AAA.

A jüan mellett azután döntött a Világbank, hogy Kína hamarosan a harmadik legnagyobb részvényese lehet a nemzetközi intézménynek.

A bank közleményében kifejtette: a lépés azt a szándékát tükrözi, hogy támogatni szeretné a jüanpiacot.

A jüan mellett azután döntött a Világbank, hogy Kína hamarosan a harmadik legnagyobb részvényese lehet a nemzetközi intézménynek.

A bank közleményében kifejtette: a lépés azt a szándékát tükrözi, hogy támogatni szeretné a jüanpiacot.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.