Sportgazdaság

Gattyán György útja Ronaldinho villájából a Fehér Házba

A Fehér Házban is tárgyaltak a teqball alapítói és Gattyán György, az elkövetkező időszakban pedig meghatározó arca lesz Ronaldinho a magyar találmánynak, amelyből még Donald Trump fia is kaphat egyet. A brazil klasszis egyébként várhatóan ismét Magyarországra érkezik az idén.

Gattyán György évek óta részt vesz a National Prayer Breakfast eseményen, ahol üzleti kapcsolatokat ápol, és most a teqball alapítói is elkísérték

– mondta Nemes Tamás, a Docler Holding kommunikációs vezetője a VG.hu-nak. Gattyán György, a Docler cégcsoport tulajdonosa nemrég az Instagram-oldalán posztolt ki egy képet, amin a Fehér Házban a teqball alapítóival – Huszár Viktor Dénessel, Borsányi Gáborral – és feleségeikkel látható.

A washingtoni National Prayer Breakfast – azaz a Nemzeti Imareggeli – már csak a nevében reggeli. Az esemény több színhelyen zajló informális diplomáciai és gazdasági találkozó, amelyet 1953 óta minden évben megtartanak, és amelyen meghívásos alapon lehet rész venni.

Diplomatákkal, szenátorokkal és több kontinens ismert sportvezetőjével is tudtunk tárgyalni

– ezt már Huszár Viktor mondta el portálunknak, akit Washingtonban értünk el telefonon. Hozzátette, a fehér házi látogatásuk alakalmával – mint ahogyan az imareggeli esetében – is egy meghívásnak tettek eleget, de erről többet nem akart elárulni a feltaláló.

Azonban azt elmondta, hogy a sportvezetőkkel, üzletemberekkel folytatott megbeszélések után úgy látja, hogy a 2022-es Ázsiai Játékokon való részvételen túl több kontinensen is nagy esélyekkel tudják majd bemutatni a teqballt.

Egyébként a világ valaha leggyorsabban elismert hivatalos sportága lett a magyar fejlesztésű játék, miután az Ázsiai Olimpiai Tanács elismerte a Nemzetközi Teqball Szövetséget, a FITEQ-et.

Huszár egyértelmű célként fogalmazta meg, hogy Afrikában és az óceániai térségben is a közeljövőben debütáljon az új sportág.

Borsányi Gábor és Huszár Viktor új labdajátékának a lényege, hogy

egy meghajlított felületű asztalon lehet játszani, akár lábbal (teqball), kézzel (teqvolley, qatch) vagy akár ütőkkel (teqpong, teqis) is.

Az új magyar sportágba a Docler Holding fektetett be, majd Gattyán Görgy lett a teq stratégiai üzletágáért felelős vezetője.

Ronaldinho 2016-ban kötött megállapodást teqballal, hogy népszerűsítse a magyar találmányt. Az egykori brazil labdarúgó évekig volt a teqball európai nagykövete, még Luxemburgba is elrepült, hogy a Docler Holding székhelyén a nemzetközi sajtó előtt mutassa be a sportágat.

Elmondták, hogy a washingtoni utazást megelőzve a világklasszissal a megállapodást körülbelül egy hete újra megkötötték:

Ronaldinho személyesen a riói villájában fogadta Gattyán Györgyöt és a teqball feltalálóit.

A brazil aranylabdás évek óta játssza a teqballt – Huszár elmondása szerint ő volt a világ legelső teqball tulajdonosa is – az egykori klasszis pedig szerdán tette közzé a felhívást, hogy

bárki jelentkezhet, hogy kiálljon ellene egy teqball-mérkőzésre.

Ismét Magyarországra érkezhet Ronaldinho

A Nemzetközi Teqball Szövetség idei rendezvényei között tervben van egy budapesti verseny is, így várhatóan

ebben az évben Magyarországra is ismét ellátogat majd a világsztár.

Messi és Ronaldinho a 2007-es BarcábanFotó: PHILIPPE DESMAZES / AFP

A nagy igazság az, hogy nem fizetünk gigaösszegeket Ronaldinhónak, egyszerűen hisz a sportágban és szereti is csinálni

– mondta Huszár, aki hozzátette, hogy a játékszeretetének köszönhetően vásárolt már magának teqballt például Messi és Neymar is. Sőt, azt is mondta, hogy a Paris Saint-Germain edzőjének – ahol Neymar is játszik – terveznek egy teqballt ajándékozni, mert a csapat eddig összesen már négy darabot vásárolt belőle.

A sportág feltalálója elárulta, tervben van az is, hogy

Donald Trump amerikai elnök fiának is küldenek egy asztalt.

Huszár elmesélte, hogy washingtoni látogatásuk során figyelmesek lettek egy futballkapura a Fehér Ház kertjében, és kiderült, hogy az elnök fia nagy szerelmese a labdarúgásnak. Le is fotózták, amit elküldtek Ronaldinhónak, aki ezután azt javasolta, hogy akkor Trump fiának is küldjenek egy teqballt.

A feltaláló szerint Ronaldinho ilyen fajta hozzáállása mindig is egyértelmű volt számukra, ezért tudták korábban is, hogy hitelesen fogja képviselni a magyar találmányt. Hozzátette, a megállapodásuk szerint az elkövetkező időszakban bárhol is legyen a világon teqball-bajnokság, vagy a sportággal kapcsolatos kiemelkedő esemény, azon részt fog venni a brazil sztár.

Gattyán György Nemzetközi Teqball Szövetség Docler Holding Teqball Amerikai Egyesült Államok Ronaldinho
Kapcsolódó cikkek