Sportgazdaság

Renitens rekorderek

Gondolta volna, hogy pont Wimbledonban randalíroznak a legtöbbet a teniszezők? A VG.hu összeállításából kiderül, hogy kik, miért és milyen értékben kapták a tenisztörténelem legnagyobb pénzbüntetéseit.

A tenisz az egyik leggyilkosabb sportág mentálisan: a versenyzők egyedül vannak a pályán, nincsenek csapattársak, akikkel megoszthatnák örömüket, bánatukat, így a bennük felhalmozódó – leginkább negatív – energiákat a bírókon, a közönségen és saját teniszütőjükön vezetik le. Ezek a dühkitörések pedig komoly pénzbüntetésekkel járnak, így előfordul, hogy egy-egy renitens egy adott tornán megkeresett összes pénzét kénytelen befizetni az ATP-nek vagy a WTA-nak.

Wimbledon az igazi dühöngő

Az őrjöngést illetően vannak igazi nagyágyúk, mint John McEnroe, Serena Williams, Nick Kyrgios, ők a notórius visszaesők, akik néha tízmilliókat kénytelenek befizetni egy-egy ütőtörésért, vagy „anyázásért”. De nézzük, kik a tenisztörténelem dühöngő bikái, akiknek legmélyebben kellett zsebükbe nyúlni.

10. Serena Williams 17 ezer dollár

A tenisz királynőjének ezen ámokfutása még élénken él emlékezetünkben, ugyanis a 2018-as US Open döntőhez köthető. A 17 ezer dolláros (4,98 millió forint) büntetést azért kapta Serena, mert lehazugozta és letolvajozta a székbírót. A közvélemény szerint a közel 5 millió forintos büntetés azonban meglehetősen kevés volt, tekintve, hogy az egykori világelső hisztériás rohamot kapott, viselkedésével beszennyezte a sportágat, és ellenfele, Naomi Osaka irányába semmiféle tiszteletet nem mutatott.

https://www.youtube.com/watch?v=GLcf9YqL8Ek

Serena ezen felül még szexizmussal is vádolta a székbírót: „Vannak férfi játékosok, akik sokkal rosszabbul viselkednek, mint én. És te, csak azért, mert nő vagyok, pontot vonsz le tőlem a viselkedésem miatt. Ellopsz tőlem egy pontot, mint egy igazi tolvaj” – mondta Williams, azok után, hogy hisztériája után pontlevonással büntette őt a bíró.

9. John McEnroe 17 500 dollár

A hivatalos jegyzőkönyv szerint a 17 500 dolláros (5,12 millió forint) büntetést obszcén nyelvhasználat miatt kapta McEnroe, aki gyakorlatilag egész karrierjét átkáromkodta. A játékosnak korábban ajánlottak dühkontroll terápiát, meditációs gyakorlatokat, de az amerikai nem érzékelte, hogy különösebb probléma lenne a viselkedésével.

Az 1987-es US Openen azonban túl messzire ment, miután a következő sorokat intézte a székbíróhoz: „Köszi, hogy megint tönkre tetted egy meccsemet. Be akarsz kerülni a Guiness Rekordok Könyvébe azzal, hogy engem ba…..tsz?”

John McEnroe (b) és Boris Becker komoly szankciókat kapott
Fotó: AFP

8. Boris Becker 20 ezer dollár

A hatszoros Grand Slam-bajnok is felkerült a listára, azonban ő nem káromkodásért, vagy ütőtörésért kapott büntetést, hanem hamis vád miatt. A németek egykori kedvence (aki mára olyannyira eladósodott, hogy kénytelen volt elárverezni díjait) a tenisztörténelem legfurcsább büntetését kapta, ugyanis

azzal vádolta meg ellenfelét, hogy teljesítményfokozó szereket használt az 1995-ös Monte Carlo Masters döntőjében.

Az ellenfél Thomas Muster volt, aki két szettes hátrányban volt Beckerrel szemben, ráadásul folyamatosan dehidratációs problémákra panaszkodott, majd varázsütésre ledolgozta hátrányát, sőt meg is fordított a meccset. Becker kiborult, és Muster feltámadása mögött tiltott szerek használatát vélte, amelyet meg is osztott a nagyvilággal. 20 ezer dollárja (5,86 millió forint) bánta…

7. Daniil Medvedev 26 ezer dollár

A Next-Gen sztárnak 2017-ben sikerült összeszednie a büntetést Wimbledon történetének egyik legemlékezetesebb „parádéjának” alkalmával. Miután az első körben nagy meglepetésre kiütötte Stan Wawrinkát, a második körben a jóval esélytelenebb Ruben Bemelmans búcsúztatta. Medvedev az egész meccset rendkívül nehezen viselte, 3 büntetést is összeszedett a találkozó alatt. Azonban a legnagyobbat akkor kapta, amikor

a mérkőzést követő kézfogás után elővette a pénztárcáját és aprót szórt a bírónak a földre.

A fiatal játékos így próbálta demonstrálni nemtetszését a pénzbüntetéseket illetően. Medvedevnek azonban a 26 ezer dolláros (7,61 millió) csekk mellé feljegyezhetünk egy piros pontot is, ugyanis a meccs utáni sajtótájékoztatót bocsánatot kért a bírótól, az ellenféltől és a közönségtől is.

6. Fabio Fognini 27 500 dollár

Az olasz teniszező szintén Wimbledonban randalírozott, 27 500 dolláros (8 millió forint) büntetését két tételből jött össze 2014-ben: sportszerűtlen viselkedés és ütőtörés. Mégsem ez a legemlékezetesebb alakítása. A legdurvább megnyilvánulását az idei Wimbeldonon hozta össze, amikor egy kétes bírói ítélet után úgy fogalmazott:

Igazán felrobbanhatna itt egy bomba!

https://www.youtube.com/watch?time_continue=36&v=YIqJ5LVBikM

A közvéleményt és a sportsajtót valóban felrobbantotta ez a megszólalás, az ATP azonban meglepő módon nem volt ilyen szigorú: csak 3 ezer dollár (879 ezer forint) büntetést szabott ki.

5. Jeff Tarango 43 756 dollár

Ahhoz képest, hogy egy 1995-ös esetről van szó, meglehetősen szigorúan bántak Wimbledonban Tarangóval. A 43 756 dolláros (12,8 millió forint) büntetés abban az időben példátlan volt. A játékos idegei nem bírták a mérkőzés okozta feszültséget, először a közönséggel közölte, hogy „shut up” (kussoljatok), majd a bíróhoz intézett szép szavakat, miszerint: „Te vagy a sportág legkorruptabb képviselője!”.

https://www.youtube.com/watch?v=GzQ2-EwgdXQ

Miután Tarango a második szett után elhagyta a pályát,

a felesége felpofozta a bírót.

Ennek következtében a játékost eltiltották két nagy major tornától és a következő évi Wimbledontól. Érdekesség, hogy Tarango sem az eset előtt, sem az eset után soha semmiért nem kapott semmilyen figyelmeztetést vagy büntetést.

4. David Nalbandian 69 910 dollár

A 2012-es Queen’s-i torna döntőjében a játékos egy reklámtáblába rúgott bele, ami pont egy vonalbíró előtt helyezkedett el, és – mindkettejük pechjére – a reklámfelület felsértette a bíró lábát. A tábla nem csak egy karcolást okozott, hanem konkrétan dőlt a vér a vonalbíró lábából.

https://www.youtube.com/watch?v=FwxlvohtlzI

Nalbandian kapott egy 12 560 dolláros (3,68 millió forint) büntetést, ezen felül elvették a tornán összeteniszezett pénzdíját is (57 350 dollár, vagyis 16,8 millió forint), így összességében 20,4 millió forintjába került a Queens-i részvétel.

3. Bernard Tomic 80 460 dollár

Újabb wimbledoni kihágás. Az ausztrál teniszezőt furcsa – ám vitathatatlan – okkal meszelték el, nevezetesen nem az előírásoknak megfelelő sztenderd alapján teniszezett. Az ausztrál fiúkra (Tomic és Kyrgios) jellemző, ha nincs kedvük játszani, akkor hagyják is a meccset, és csak ímmel-ámmal ütögetnek a pályán minden mindegy alapon. Ezzel megsértik az ellenfelet és a közönséget is, utóbbiak ugyanis horror pénzekért vesznek jegyet a tornákra, és igazi küzdelmet akarnak látni.

Bernard Tomic csak akkor tiszteli a sportágat, ha éppen kedve tartja
Fotó: AFP

Ezen a meccsen Tsonga három szettben mindössze 58 perc alatt (!!!) rendezte le a kedvetlen Tomicot, ezzel minden idők legrövidebb wimbledoni meccsét produkálták. Tomic ezért ki is fizette minden idők legnagyobb wimbledoni bíráságát, ugyanis a büntetésen felül elvették az egész pénzdíját is. 23,5 millió forintos büntetésével bronzérmes a renitensek listáján.

2. Serena Williams 82 500 dollár

Soha nem kapott nő ilyen óriási büntetést ebben a sportágban, de valószínűleg azért, mert nem is viselkedett még így nő teniszpályán. A 2009-es US Open elődöntőjében Serena Kim Clijstersszel találkozott, és végig a belga lány dominált a meccsen, amit az amúgy is indulatos amerikai nem kezelt jól. Amikor azonban Serena egyik szervájánál lábhibát jelzett a vonalbíró, elszabadult a pokol.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=gNwc7o_0Sgg

A bíró meg is kapta a magáét:

Fogom ezt a labdát és lenyomom a kib...ott torkodon

– ordított Williams, aki megfejelte az őrjöngést egy „Megöllek!” felkiáltással, amit azonban később a székbírónak letagadott. Serena kapott pontbüntetést, illetve pénzbüntetést (24,17 millió forint) is, amely a második helyre elég listánkon.

1. Nick Kyrgios 113 ezer dollár

Az ausztrál fenegyerek

113 ezer dolláros történelmi büntetést kapott

idén nyáron a Cincinatti Openen, miután erőszakos kifejezéseket használt a vonalbírókkal és a székbíróval szemben, széttört két ütőt, beszólt a nézőknek, és obszcén szavakat kiabált. Notórius visszaesőként elvették a pénzdíját, a tornán megszerzett összes pontját, sőt, az ATP még a szállását is kifizettette vele.

https://www.youtube.com/watch?v=JDd--pVW96w

Várható volt, hogy Kyrgios előbb utóbb minden rekordot megdönt majd, ám hiába a rekordbüntetés, a közvélemény és sok „kollégája” még ezt is kevesli, véleményük szerint leginkább egy hosszabb eltiltás segítene neki. 33,1 millió forintos büntetésével listavezetővé vált, és alighanem egy ideig ez így is marad.

Visszatérő nevek és helyszínek

A fentiekből kiderült, hogy a játékosok leginkább Wimbledonban és a US Openen szeretnek randalírozni, valamint, hogy Serena Williams és Nick Kyrgios veszíti el a fejét a legnagyobb mértékben. A két játékos neve valószínűleg újra és újra fel fog bukkanni még ebben a kontextusban a jövőben, tekintve, hogy Kyrgios idegei szinte a végét járják, Serena pedig egyre nehezebben viseli, ha valaki legyőzi. Pedig azt mondják, a sportolóknak jó tesz az anyaság…

US Open pénzbüntetés Wimbledon Serena Williams Nick Kyrgios tenisz rekord
Kapcsolódó cikkek