Megnyerte azt a pert Michael Schumacher családja, amelyben 200 ezer eurónyi (körülbelül 77 millió forint) kártérítést követelt a Die Aktuelle című magazintól, ahol egy mesterséges intelligencia által generált Schumacher-interjút közöltek a címlapon – számolt be az ESPN.
Tavaly a német hetilap címlapján egy mosolygó Schumachert ábrázoló kép volt, a hozzá tartozó cikket pedig azzal a címmel adták el, hogy
Michael Schumacher, az első interjú.
A Világgazdaság is beszámolt az álinterjúról: a mesterséges intelligencia olyan mondatokat adott Michael Schumacher szájába, mint: „Az életem teljesen megváltozott”, „Újra fel tudok állni ”, „A fiam nagyon ügyesen lépett a nyomdokaimba”. A botrány után a lap elismerte, hogy a válaszokat nem Schumacher adta.
A német pilóta 2013-ban tragikus síbalesetet szenvedett Franciaországban. Bár csodával határos módon életben tartották, a mai napig elszigetelve, a nyilvánosságtól teljesen elzárva él. A családtagok azóta is őrzik a F1-leganda magánéletét, és csak a legközelebbi barátokat engedik hozzá. A család a lap hamis állítása miatt rögtön közölte, hogy jogi lépéseket tesznek. A Die Aktuellének nem ez volt az első botránya a Schumacher családdal: 2014-ben a magazin Michael és felesége, Corinna képét tette közzé Ébredjetek címmel, a cikk pedig olyan emberekről szólt, akik korábban felébredtek a kómából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.