Beépítik a lovit, kell a hely a lakóházaknak
Száznyolcvanegy éves történetének legszomorúbb napját élhette meg a szingapúri lóversenyzés, melynek búcsújáról és záró futamáról a nyertesek is vesztesként térhettek haza múlt szombaton.
A nap fő attrakciójaként meghirdetett Grand Singapore Gold Cupért vívott küzdelemben elsőként célba ért dél-afrikai zsoké, Muzi Yeni a nézőközönség szívéből szólt, amikor azt mondta a győzelme után adott interjúban, hogy azért szeretné, hogy a kormány még egyszer átnézné a terveket, hátha megváltoztatja a véleményét. Ám erre semmi esély sincsen, ezt maga is tudta.
Szingapúri purparlé – vesztesekkel
A lóversenypályát üzemeltető Singapore Turf Club mindent megtett, hogy széppé varázsolja a búcsút: a légkondicionált VIP-páholyok megteltek rajongókkal, hírességekkel és külföldi vendégekkel, míg a lóversenypályán és a fogadási csarnokokban főleg az idősebb generációhoz tartozó fogadók követték az eseményeket.
S bár mindenki tudta, hogy ez a futam lesz a végső, a búcsúra így is csak a harmadáig telt meg a 30 ezer fő befogadására alkalmas sportlétesítmény, jól jellemezve az idők múlását és a fiatal generáció más sportágak, új divathóbortok felé fordulását.
A városállam nagy sportattrakcióját immár Forma–1-es autóverseny jelenti,
bár abból évente itt csak egyet rendeznek, szemben a lóverseny heti rendszerességű futamaival. Legutóbb, szeptemberben a három napos autóversenyt és a köré szervezett szórakoztatóipari eseményeket 270 ezren követték a helyszínen.
Esett a nézőszám, nőtt a lakosságszám
Bár a városállam lóversenypályájának megszüntetéséről szóló döntés tavalyi bejelentésekor sokkolta és tiltakozásra késztette a lovas közösséget és közönséget, azt senki sem vitatta, hogy a sportág már akkor is hanyatlóban volt.
A nézőszám a 2010-es 11 ezer fős versenynapi átlagról 2019-re nagyjából hatezerre esett vissza, hogy aztán a pandémiával kapcsolatban hozott drákói szigorítások még ezt is megfelezzék: a járvány után már csak átlagosan háromezer kitartó nézője-fogadója maradt a futamoknak. Azaz utóbbiból sokkal több, hiszen az internetes fogadás rendszerét már jóval korábban bevezették a bevétel növelése érdekében.
A lóversenyzésnek Szingapúrban mindig is meg kellett küzdenie a helyért. A William Henry Macleod Read skót kereskedő által alapított Singapore Sporting Club 1843-ban, még a brit gyarmati időkben a hagyományokat átültetve a városközponttól északra fekvő Farrer Roadon rendezte meg első lóversenyét. Akkor ez világraszóló esemény volt, még munkaszüneti nappá is nyilvánították.
A város méretének és a sport iránti érdeklődésnek a növekedésével az időközben a nevét Singapore Turf Clubra változtató lóversenyszervezőnek is távolabbra kellett költöznie, 1933-ban egy gumifaültetvény helyén rendezték be a lovit, ahol egészen 1999-ig működhettek, akkor utolérte őket ismét a város: előbb szabadidősportok számára alakították át a helyszínt majd, hamarosan megjelentek a mérnökök is, hogy kimérjék a területen létesülő lakónegyedek helyét.
Innen költöztek mostani helyükre, ahonnan épp negyedszázad elteltével ismét távozniuk kell, de immár nincs hová. Pedig a pályát és a létesítményeket annak idején 384 millió amerikai dollár értékű beruházásban építették meg, a modern létesítményben
- minden igényt kielégítő VIP-szektor,
- kényelmes, 30 ezer fős lelátó,
- 30 férőhelyes istálló
- és éjszakai versenyek rendezésére alkalmas világítás is volt.
Ezek most mennek a kukába. A hatmillió fős, krónikus helyhiány miatt immár felfelé építkező, közel New York-nyi méretű Szingapúr visszakérte a mintegy 120 hektáros hektáros területet, hogy azon lakó- és középületeket húzhasson fel, jelképes zöldterületet meghagyva rekreációs célra.
Persze nem a lóversenyzés az egyetlen sportág, amelyik a lakásépítés bővülésének áldozatául esett.
Az utolsó 18 lyukú nyilvános golfpálya az év elején bezárt, hogy azt is beépíthessék. Elvégre minigolf is létezik a világon.
Szingapúr világelső volt a lóversenyzésben és ez a pálya az egyik legjobb volt, nem hiszem, hogy ide a lósport valaha is vissza fog térni– húzta alá Tim Fitzsimmons, a Fitzsimmons Racing versenyistálló vezető trénere és igazgatója, akinek tavaly több mint 50 lova volt, és aki 2007-ben jött Szingapúrba, ahonnan most vissza készül menni Ausztráliába.
Megengedőbb hangnemben kommentálta a helyzetet a Bloomberg újságírójának Song Ya Jing, egy 77 éves kisegítő szakácsnő, aki férjét kísérte el az utolsó futamokra. Mint mondta, ez egy szép és festői hely, de a fénykorának vége, és túl drága a fenntartása.
Megérti az államot is, amely a lakhatási válság kezelése érdekében döntött a pálya bezárásáról és hasznosításáról. Búcsúzásképp megjegyezte, „Ki tudja talán az unokáim egyszer majd az itt megépülő lakótelepen lakhatnak”. A még messzi van, a múlt viszont még közel. Íme, az utolsó futam:
