BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beperelhetik a Facebookot a kiszivárgott adatok miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több állami és szövetségi per előtt állhat a Facebook, amelynek ráadásul arra is fel kell készülnie, hogy a felhasználók is pert akasztanak a nyakába személyes adataik hanyag kezelése miatt – állítják a Bloombergnek nyilatkozó jogászok.

Több mint félmilliárd Facebook-felhasználó adatai kerültek nyilvánosságra egy internetes fórumon április első hétvégéjén.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a felhasználók teljes nevét, születési idejét, lakhelyét, telefonszámát, email-címét és egyéb, személyes információit is tartalmazó adathalmazt még 2019-ben szerezhették meg a Facebook védelmi rendszerét feltörő hackerek.

Az adatlopás több mint száz ország összesen mintegy 533 millió felhasználóját érinti.

Fotó: Shutterstock

Közülük 32 millió amerikai most joggal gondolkodhat azon, hogy perre megy a közösségi médiaplatform üzemeltetőjével.

A Bloomberg rádió csütörtöki adásában megkérdezett jogi szakértők szerint ezt jó okkal tehetnék, hiszen a nyilvánosságra került adatok a kiberbűnözők számára nagyon is értékesek, és számos visszaélésre adnak lehetőséget.

A Facebook azt állítja, a biztonsági rendszerében található, az adatlopást lehetővé tevő hibát, már 2019-ben kiküszöbölte. Hangsúlyozták azt is, hogy a múlt hétvégén kiszivárgott adatok több évesek, és sok esetben elavultak lehetnek.

Ám az adatlopás tényéről a megkárosított felhasználókat nem értesítették, így az sem világos, hogy a most kiteregetett adatok először kerültek nyilvánosságra, vagy azokkal bűnözői csoportok már korábban visszaéltek, és most úgy döntöttek, közszemlére teszik azokat.

A Bloombergnek nyilatkozó jogi szakértők szerint az is tüzetes vizsgálat tárgya lehet, hogy a Facebook az ágazat felügyeletét ellátó Szövetségi Kereskedelmi Tanácsot (FTC) tájékoztatta e az platformot ért támadás súlyosságáról. Erre ugyanis egy 2012-es megállapodásban kötelezettséget vállalt, ám jelen állás szerint a felügyeletnek még arról sincs információja, hogy a most nyilvánosságra került adatokat egy vagy több támadás során lopták-e el.

https://www.vg.hu/vallalatok/infokommunikacio/igy-deritheto-ki-hogy-a-hetvegen-feltortek-e-a-facebook-fiokod-3667030/

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.