Turizmus

Az ország legmodernebb strandfürdőjét adták át Debrecenben

A mostani és a korábbi fejlesztésekkel Európa egyik legszebb városi parkerdeje lett a debreceni Nagyerdő.

Felavatták az új debreceni nagyerdei strandot: a 9,5 milliárd forintos beruházással, 7,1 milliárdos kormányzati támogatásból elkészült Aquaticum strandkomplexumot szombat reggel nyitják meg a közönség előtt – jelentették be a péntek délutáni ünnepi rendezvényen.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter avató beszédében elismeréssel szólt az elmúlt évek debreceni fejlesztéseiről, és azt mondta: az ottani beruházásoknál azt tapasztalta, hogy az alapkőletétel és az átadás „követhető időbeli távolságban” történik, ami országosan még nem mindig jellemző.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Szerinte ilyen az Aquaticum Debrecen Strand is, amelynek alapkövét 2018 nyarán helyezték el, és

két év alatt elkészült „talán az ország legmodernebb strandfürdője”.

Gulyás Gergely szerint a helyi fejlesztéseket tekintve most először jó esély van arra, hogy Debrecen a határokon átnyúló régió gazdasági, oktatási és szórakoztató központja legyen, amelynek fontos része a nagyerdei strandfürdő, amely bárhol a világon, Nyugat-Európában is megállná a helyét.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az új strand méltó párja az élmény- és gyógyfürdőnek, és a hozzá kapcsolódó korzóval élettel tölti meg a Nagyerdőt.

A város volt polgármestere szerint a nagyerdei strand nem konkurenciája a környék fürdőinek, ellenkezőleg: a Kelet-Magyarországra érkező turisták 120 kilométeres körzetben találhatnak egyedi attrakciókat Debrecen mellett Hajdúszoboszlón, Nyíregyháza-Sóstón és Miskolc-Tapolcán.

Papp László, Debrecen polgármestere „nem átlagos beruházásnak” nevezte a strandfejlesztést, mert nagy kihívást jelentett, hogy Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a hajdúszoboszlói strand mellett kellett megjelenésében, élménynyújtásban egyedit létrehozni.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„A Nagyerdőbe nagy strand dukál, jó magas, tetején medencékkel” – mondta a polgármester, utalva arra, hogy 12 méter magasan is alakítottak ki medencéket.

„Megnyitjuk Magyarország legkülönlegesebb strandját”, amely a Modern városok program debreceni fejlesztéseinek kiemelt eleme – mondta Papp László, jelezve, hogy a 8,5 hektáron elterülő strandon 5500 négyzetméter vízfelülettel 15 medencét építettek,

nyolc csúszdát helyeztek el, 12 méter magasan napozóteraszokat alakítottak ki és külön gyerekvilágot hoztak létre.

A strand oldalánál lévő korzón éttermek, kávézók várják majd a vendégeket, a mostani és a korábbi fejlesztésekkel Európa egyik legszebb városi parkerdeje lett a debreceni Nagyerdő – mondta Papp László az Aquaticum strand átadásán.

nagyerdő strand Debrecen Gulyás Gergely
Kapcsolódó cikkek