Kevesebbet érnek a hotelláncok
Vendégek hiányában a hotelek március és május között világszerte bezártak, a hatósági korlátozások és a lemondott utazások óriási bevételkiesést okoztak a szállodaláncoknak. Az ágazat súlyos érintettsége a piacvezető társaságok tőzsdei kapitalizációjának változásán látványosan nyomon követhető.
A világ öt legnagyobb szállodaláncának piaci értéke összesen 25,2 milliárd dollárral csökkent az idén, szeptemberben a befektetők már csak 79,2 milliárd dollárra értékelték a vállalatokat a részvény-árfolyamokon keresztül.
Habár az elmúlt három hónapban fokozatosan kinyitottak egyes üdülőhelyek, rossz hír, hogy
a szállodák bevételei a válság előtti szintre csak évek múlva térhetnek vissza,
így nem csoda, hogy ezeknek a cégeknek a papírjai durván alulteljesítik a tőzsdeindexek mozgását.
A szobaszám alapján a világ vezető szállodaláncának számító Wyndham piaci értéke decemberben 5,89 milliárd dollár volt, március végére ez a szám 2,93 milliárd dollárra apadt. A második és harmadik (üzleti) negyedév ugyan fellendülést hozott a cégnek, hiszen a 8092 szállodát birtokló amerikai vállalat részvényeinek piaci értéke szeptemberben meghaladta az 5 milliárd dollárt, ám éves összesítésben ez még így is 870 millió dolláros mínuszt mutat.
A Choice Hotels, a globálisan második legnagyobb szállodalánc kapitalizációjából 440 millió dollár olvadt le a járvány kitörése óta. A több mint 7 ezer szállodával rendelkező vállalat részvényeinek összértéke 2019 végén még 5,76 milliárd dollárt tett ki, majd az elmúlt kilenc hónapban 5,32 milliárd dollárra csökkent.

A statisztikák azt mutatják, hogy a Marriott piaci értékének erodálódása volt a legjelentősebb.
A 110 országban majdnem 6 ezer szállodával jelen levő hotellánc részvényeinek együttes értéke 49,51 milliárd dollár volt 2019 decemberében, ami a második negyedév végére a felére, 24,25 milliárd dollárra apadt.
Bár a vállalat tőzsdei kapitalizációja szeptemberben visszatért 33,86 milliárd dollárra, ez még mindig 31 százalékos zuhanás az év eleje óta.
A csaknem száz országban több mint 5 ezer szállodával rendelkező InterContinental piaci kapitalizációja kisebb mértékben, 21 százalékkal csökkent. A brit vállalat tőzsdei értéke 2019 decemberében még 12,3 milliárd dollár volt, márciusban 6,2 milliárdra zuhant, és szeptemberre csupán 9,7 milliárd dollárra tudott visszatérni.
A Hilton-részvények összértéke 5,66 milliárd dollárral csökkent 2020 eleje óta. A tavaly 9,45 milliárd dollár bevételt termelő szállodacsoport piaci értéke 2019 végén még 30,94 milliárd dollár volt, ami szeptemberre 25,28 milliárd dollárra apadt. Ez 18 százalékos zuhanás az év eleje óta.


