BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kuponokkal és akciókkal erősítené a turizmust a budapesti iparkamara

A BKIK kuponokkal, fogyasztásösztönzéssel, a turizmus élénkítésével erősítené a kormány és a főváros budapesti kisvállalkozásokat segítő lépéseit.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kuponokkal, fogyasztásösztönzéssel, a turizmus élénkítésével erősítené a kormány és a főváros budapesti kisvállalkozásokat segítő lépéseit – közölte a fővárosi köztestület pénteken.

A közlemény szerint a BKIK a már bejelentett gazdaság-újraindító lépések hatékonyságának növelésére nagyon rövid lejáratú lakossági kuponok bevezetését javasolja a járvány miatti vendéglátóipari zárások utolsó szakaszára.

A kuponokat ételrendelés házhoz szállításakor az ár 50 százalékos mértékéig lehetne beváltani.

Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a házhoz rendelések forgalma rövid idő alatt akár megduplázódjon, és így a vendéglátóipari vállalkozások már a nyitás előtt el tudják kezdeni felpörgetni termelési kapacitásaikat.

Fotó: Róka László / MTI

A kamara úgy látja, szükség lesz a szolgáltatóipar újranyitása után több körös lakossági vásárlási kuponosztó akciókra is, hogy a válság előtti teljes fogyasztási szerkezet mihamarabb visszaálljon. Ilyen akciók nélkül jelentős társadalmi rétegek fogyasztása eshet ki tartósan a szolgáltatóipar számára – írják a közleményben.

A köztestület szerint a budapesti turizmus felfuttatása érdekében érdemes lenne a vidéki lakosság körében kedvezmény kuponokkal, kedvezményes utazási csomagokkal előmozdítani a főváros látogatását.

A határon túli magyarok, majd pedig a külföldön élő magyarok körében is lehetne hasonló módon ösztönözni a Budapestre látogatást.

A budapesti turizmust élénkítő lehetőségként javasolják a V4 országok közötti idegenforgalomban V4 Turisztikai Alap felállítását és működtetését – tájékoztatott a BKIK.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.