Turizmus

Szlovéniába és Bahreinbe is lehet utazni magyar oltási igazolással

Szlovéniába szombattól, Bahreinbe hétfőtől utazhatnak a magyarok a védettségi igazolványukkal.

Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között, függetlenül attól, milyen vakcinával oltottak őket – jelentette be Szijjártó Péter szombaton a Facebookon.

Szlovéniával kötött megállapodás már szombattól érvényes a Magyarországon felhasználási engedéllyel rendelkező valamennyi, így a kínai és az orosz vakcinákkal oltottak számára is

- mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető aláhúzta, Bahreinbe hétfőtől utazhatnak a magyar állampolgárok tekintet nélkül arra, hogy mely oltást vették fel.

A miniszter úgy fogalmazott, az elmúlt hónapok alapján azt látja, a sikeres védekezés nem mindenkinek érdeke és nem is mindenkinek tetszik; van aki azt gondolja, hogy minden jóban van valami rosszabb, illetve minél rosszabb, annál jobb.

Szijjártó Péter nekik azt üzente, Bahrein volt az egyik első olyan ország, amely használni kezdte a Sinopharm oltóanyagát, a magyar szakemberek pedig sok segítséget kaptak onnan dokumentációk, illetve felhasználási tapasztalatok formájában.

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Szijjártó Péter elmondta, a hétvégén is több tárgyalást folytat majd külügyminiszter kollégáival és reméli, hogy jövő hét elején újabb megállapodásokat tud majd bejelenteni.

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról is, tizennégy és fél órát töltött Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban, ahol sikeres tárgyalásokat folytatott, valamint a vele utazó üzletemberek is több mint 50 kétoldalú vállalati egyeztetésen vettek részt.

Szerbiába és Montenegróba is utazhatunk a vakcinaigazolványunkkal

Szijjártó Péter bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a két országgal a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről.

 

Bahrein Szlovénia utazás oltási igazolás
Kapcsolódó cikkek