Turizmus

Ennyivel drágábban nyaralunk az idén, már ha találunk szállást

Összességében 15-20 százalékos drágulással tervezhetnek a nyaralók idén, a szálláshelyek, a programok és a vendéglátás árainak átlagos és együttes emelkedése következtében. A balatoni szállásadók idén nyáron már nem kiugró mértékben, a nagy szórást magában foglaló 10 százalékos országos átlag felével emelték áraikat.

Egyelőre országszerte nem többen, de átlagosan többért foglalnak szállást nyárra, mint tavaly és tavalyelőtt, a múlt évinél már csaknem 10 százalékkal, a 2019-ben mértnél pedig majdnem 20 százalékkal magasabb a fejenkénti átlagos foglalási ár egy éjszakára

– tudta meg a Világgazdaság a Szallas.hu vezérigazgatójától, Szigetvári Józseftől. A legnagyobb hazai szállásfoglaló portál forgalmából arra lehet következtetni, hogy az idei nyár erősebb lehet, mint a tavalyi, bevételben biztosan, miután nőtt a kosárérték is, a foglalások hossza 2-3 éjszakáról 4 éjszakára nyúlt.

Jelenleg még 7 százalékkal kevesebb foglalást látni a Szallas.hu-nál idén júniusra, mint ami tavaly júniusra ilyenkor már beérkezett, júliusra viszont 7 százalékkal többet, augusztusra pedig egyelőre 3 százalékkal kevesebbet. A balatoni régióban a kínálat harmada elérhető még, viszont a júliusi és augusztusi hétvégék sok preferált településen már teltházasok vagy ahhoz közeliek, válogatni igazából már csak a júniusi vagy hétköznapi időpontok között lehet.

Arra számítunk, hogy tovább gyarapodnak a foglalások és a tavalyinál még telítettebb lesz a görbe. A kicsúcsosodás attól is függ, hogy a külföldi lazítások milyen elszívó erőt jelentenek majd, és a vakcina igazolvány hiánya visszatartó erő lesz-e a továbbiakban

– hangsúlyozta Szigetvári József. A kereslet növekedése lassulni látszik, vagyis azok vélhetően már foglaltak, akiknek van védettségi igazolványa.

Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország

Az átlagos foglalási ár személyenként és éjszakánként május közepén még 9070 forint volt, ez június elejére 9640 forintra nőtt. Az áremelkedést több tényező is befolyásolja, például az, hogy mikorra szól a foglalás és mikor teszik meg, befolyásolja a kiválasztott desztináció, a szállástípus, valamint a szálláshely elmúlt időszakban történt fejlesztései is. Aki beruházott és esetleg kategóriát lépett a szálláshelye, akár 20 százalékot is emelhet árain, amiben az általános árnövekedések, így az élelmiszereké és a munkaerőé is beleszámít, és hat az árakra a munkaerőhiány is.

A tényleges áremelkedés mértékét majd a nyári szezon lezártakor lehet látni, most még csak a jelenlegi foglalási adatokat lehet összevetni az előző lezárt évek nyaraival – tette hozzá a Szallas.hu vezére.

A 2021-es, a 2020-as és a 2019-es nyarak merőben különböznek egymástól. Míg a pandémia előtt jellemzően jóval előre lefoglalták a nyaralásokat: jellemzően akár 3-6 hónappal előre fixálták, és akadtak olyanok is, akik már az előző nyaralást követően egyből foglaltak, hogy biztosítsák maguknak a jól bevált szálláshelyet. Tavaly és idén lerövidült az előrefoglalás időtartama, hiszen a szigorítások és fokozatos enyhítések, illetve az oltási időpontok miatt a kivárás a jellemző. Aki bátorkodott előre foglalni, inkább a biztosabbnak tűnő júliusi, augusztusi időpontokat választotta a júniusi dátumok helyett. Idén 2020-hoz képest már nem volt akkora beszakadás és nem volt teljes leállás, ráadásul előbb meg is indult a kereslet. Tavaly viszont éppen a rövidebb felfutás miatt nagyobb volt a robbanás, azaz meredekebb volt a görbe, mint ebben az évben.

Már a teljes szálláskínálat elérhető, és bár néhány hete még jellemző volt a kivárás, az idei árszint rögzülése után minden szállásadó megnyitotta naptárát.

Az országos és a balatoni foglalási toplistát egyaránt Siófok vezeti, de mindkét listán benne van az élbolyban Balatonfüred és Hévíz.

A Szallas.hu adatbázisa szerint országosan Hajdúszoboszló, Eger, Gyula, Zalakaros, Szeged, Budapest és Pécs tartozik még a legkedveltebb célpontok közé, a Balatonnál pedig Keszthely, Balatonlelle, Zamárdi, Balatonboglár, Tihany, Fonyód, Badacsony a sorrend a dobogósok mögött.

vendéglátás turizmus szálláshelyek infláció pihenés szállás.hu drágulás
Kapcsolódó cikkek