Csütörtöktől lehet pályázni a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. legújabb strandfejlesztési pályázataira, amelyek keretében 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre 

az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a kormány támogatásával a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Velencei-tónál, valamint a Duna és a Tisza mentén  található szabadvizű strandok fejlesztésére – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. 

Az európai uniós és hazai forrásból megvalósuló fejlesztéseknél kiemelt cél, hogy azok elsősorban az akadálymentesítést, a hozzáférhetőséget, a hálózatosodást, valamint a család- és látogatóbarát szolgáltatások kialakítását helyezzék a középpontba. 

A megvalósítandó beruházások során továbbra is szem előtt kell tartani az alapszolgáltatások minőségének emelését, így többek között a vizesblokkok és az öltözőkabinok megújítását, a vízbe jutás feltételeinek javítását, az egységes arculati elemek használatával a koherens tájékoztató és vendégirányító rendszerek kialakítását az akadálymentesítés és a hozzáférhetőség jegyében. Szintén támogatható a zöldfelületek megújítása és bővítése, az  ingyenes wifi kiépítése, akárcsak az árnyékolók és utcabútorok telepítése.  

A Strandfejlesztés 2021 pályázat az ERFA Ginop-7.1.10-21-2021-00001 − A természetes fürdőhelyek  komplex és élményközpontú fejlesztése című projekt keretében elnyert európai uniós forrás  felhasználásával valósul meg. Mivel uniós forrásból a Közép-Magyarország régió nem támogatható, így

Pest megye szabadvizű strandjainak fejlesztésére a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Kisfaludy strandfejlesztési konstrukciója 300 millió forintos önálló pályázati keretet biztosít hazai forrásból. 

A Strandfejlesztés 2021, valamint a Kisfaludy strandfejlesztési konstrukció V. ütem Pest megye pályázati kiírások a kisfaludyprogram.hu honlapon olvashatók. 

Fotó: Török János / Délmagyarország

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017-ben indította el a Kisfaludy strandfejlesztési programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes hazai szabadvízi strand megújuljon. A több lépésben  megvalósuló fejlesztések eredményeként országszerte európai színvonalú, azonos szolgáltatási  minőséget biztosító, családbarát, akadálymentes fürdőhelyek fogadják a látogatókat. 

A támogatássorozat első négy ütemében hazai forrásból, 12 milliárd forint támogatásból kelt új életre 114  szabadvízi strand. A most meghirdetett pályázatok keretében mintegy 100 projekt nyerhet el ismét további fejlesztési forrásokat.

 Pályázatot 2021. december 16-ig lehet benyújtani.