Észak-Eforién nyaraló turisták verekedtek össze a vízimentőkkel, miután többször figyelmeztették a nyaralókat, hogy az időjárás miatt tilos bemenni a vízbe. A rendőrség szerdán bejelentette, hogy az ügyben büntetőeljárást indítottak. 

Az elmúlt napokban hat ember fulladt vízbe a román tengerpart üdülőhelyein

írja a Maszol.

A Fekete-tenger romániai partjain immár két napja sárga és piros zászló van kitűzve, ami azt jelenti, hogy a viharos-szeles időjárás miatt tilos és életveszélyes bemenni a vízbe. A verekedés akkor robbant ki, amikor egy turista kővel dobott meg egy vízimentőt, aki sokadszorra figyelmeztette a szabályszegő nyaralót, hogy jöjjön ki a vízből.

A vízimentő és a turista között előbb csak lökdösődés alakult ki, majd szabályos tömegverekedés kezdődött.

A rendőrség közleménye szerint kedden 17.40 körül értesítették Észak-Eforie rendőrségét, hogy az üdülőhely egyik strandján több személy között fizikai agresszió történt. „A vizsgálatokat követően megállapították, hogy három személy nem tartotta tiszteletben a vízimentők utasításait, a piros zászlót is felhúzták, a konfliktus köztük és a vízimentők között spontán alakult ki. Két személyt orvosi ellátásra kórházba szállítottak” – áll a rendőrség közleményében, amelyet az Agerpres idéz. 

A rendőrök testi sértés és más erőszakos cselekmény, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt bűnügyi vizsgálatot indítottak az erőszakos turisták ellen. 

 

Címlapkép: Shutterstock