BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maci, fiú vagy kutya? - Szavazhat az új tévés "karikáról"

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az elmúlt hónapokban dolgozta ki az úgynevezett klasszifikációs ajánlás-tervezetét. Ennek keretében a már megszokott, ajánlott nézői korhatárt jelző karikák mellett megjelenik két új szimbólum, az egyikről a lakosság szavazhat.

Az új médiatörvény kissé átírta a korhatár-besorolási rendszert, melynek legszembetűnőbb újdonsága, hogy – régi hiányosságot pótolva – megjelent a hat éven aluliaknak nem ajánlott kategória, azaz a hatos karika. Kósa Éva pszichológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára üdvözölte a hatos korhatárkarika bevezetését.

Szerinte a gyermekek fejlődésében 6-7 éves korban, amikor kisgyermekből iskolássá válnak, ugrásszerű változások következnek be, ezért nekik más tartalom való.

A „hat éven aluliaknak nem ajánlott” kategória bevezetése mellett a tervezet szerint egy teljesen új jelölés is megjelenne, amely a gyermekbarát tartalmak védjegye lehetne. A kiskorúak megóvása a káros médiatartalmaktól eddig is fokozott jelentőséggel bírt, de ugyanilyen fontos, hogy a gyermekeinket pozitív médiahatások is érjék. Ezért kerül az ajánlás-tervezetbe a gyermekbarát piktogram.

Nyugat-Európa több országában bevett szokás, hogy a kifejezetten gyermekeknek szóló műsorokat egy kedves kis ábrával jelölik. Ennek meghonosítását szeretné elérni az új ajánlás. A Médiatanács blogjában arra kéri a látogatókat, szavazzanak arról, melyik piktogramot tartják a legalkalmasabbnak a célra.

A piktogramokról itt szavazhat

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.