Fóris György

A múlt heti bizottsági jelentést kísérő hangzatos - honi és külföldi - nyilatkozatok leginkább figyelemre méltó vonása nem annyira tényleges tartalmukban van, hanem abban, hogy ebből az egészből mit mennyire veszünk - máris - komolyan.

Mert a felszínen az első pillantásra nagy a dráma. Brüsszel látszólag eldöntötte, hogy megtagad a tagjelöltektől elemi dolgokat, amire ez utóbbiak kellő határozottsággal azonnal fel is léptek. Látszólag beprogramozva egy olyan oda-vissza mondogatási láncreakciót, ami részint előre hozhat az igazából csak a tárgyalás végére szánt harcias csomagalkukat, részint alaposan meg is mérgezheti a légkört.

Mindez azonban azért csak látszólagos, mert ebben az egészben sok a színház is.

Némileg leegyszerűsítve a képletet: a tagjelöltek illetékesei persze mindig is tudták, hogy behatárolt ajánlatra számíthatnak. Kezdetben még a mostaninál is rosszabbra? Az unió illetékesei pedig mindig is tisztában voltak azzal - hiszen a tárgyalási pozícióként még írásban is megkapták -, hogy ez a jelölteknek kevés lesz, s hogy ezért zajt csapnak majd. Más kérdés, hogy a nagy zaj mellett az EU-oldal nem mehet el szó nélkül - hát jön az ellenzaj is. De közben mindkét fél tudja, hogy teljesen azért egyikük sem veszi komolyan, amit és ahogyan mond. Bizottsági körökben például azt is mindig tudták, hogy a jelöltek is tudják: teljes igényük aligha lesz teljesíthető. De ha eredményesen akarnak alkudni, nem tehetik meg, hogy kezdetben legalábbis ne induljanak a maximális véglet felől.

És hát ez a színház. Tagjelölti oldalon például igazából - a felelősök körében - aligha lepett meg bárkit a múlt szerdai ajánlás. A konkrét szöveget tekintve nem is lephetett, hiszen a megelőző tervezetek jó részét - az ilyenkor szokásos (nem hivatalos) módon - az érintett fővárosok illetékesei többnyire egyébként is jól ismerték. Ha valakihez mégsem jutott volna el, a lényegi pontok megismeréséhez idővel elég volt csak a korábbi napok némely - külföldi vagy magyar - sajtótermékébe belenézni. Mert végül már a sajtó is tudta.

De nem lehetett szó meglepetésről azért sem, mert azt a tényt, hogy az EU sohasem készült túlságosan - kezdetben egyáltalán nem! - bukszát nyitni a keleti farmereknek szóló közvetlen támogatások finanszírozására, már 1999 óta mindenki ismerte. Akkor ugyanis Berlinben a mostani közös büdzséből ezt a rubrikát - szerintük megfelelő érvek alapján - egyszerűen kihagyták, és ezt be is jelentették. (Vagyis a múlt héten végül a bővítés utáni első három évre szánt 25-30-35 százalékos támogatás a mindennek elvi alapon történt korábbi elvetéséhez képest született.)

Hasonlóképpen tudott volt az is, mióta csak eldőlt: ám legyen - ha a jelöltek is készek rá - big bang a bővítésben, azóta EU-oldalon lázas készülődés folyik a mai költséges közös politikák átszabására. A nettó befizetők szándéka szerint úgy, hogy lehetőleg még a maihoz képest is olcsóbb legyen minden. Főként, hogy a két éve Lisszabonban annyira elhatározott lehengerlő technológiai-gazdasági fellendülés közben sehogy sem akar beindulni. Az sem meglepetés tehát, hogy a fizetési hajlam uniós oldalon ma önmagában is lanyha.

Hogy akkor miért mégis a sok, kellemetlen meglepődést sugalló határozott nyilatkozat? Mert a szakmai útmutató szerint alkudni csak végletes helyzetből lehet eredményesen. És a tárgyalások érzékeny fázisában nem lehet "megértően mérlegelni" a másik fél felvetését a sajtóban - majd a tárgyalóteremben határozott hangon a maximumért küzdeni. Sajnos a másik fél is olvas újságot. A miénket is?

Minderre mondta azt a napokban egy brüsszeli diplomata: "Eljutottunk abba a szakaszba, ahol tényleg arról tárgyalunk, amiről a nyilatkozat szól, de éppen ezért nem nyilatkozhatunk úgy, ahogy ténylegesen tárgyalunk." Olyan retorikai gyakorlat ez, ami a diplomáciában nagyon is ismert, és amiben az igazi művészet, hogy úgy menjenek el vele a maximumig, hogy közben a szólamok nem függetlenítik magukat (amire amúgy éppen választási évben mindig is van esély tagjelölti és tagországbeli oldalon egyaránt, márpedig az idén sokfelé lesz választás).

Mindenesetre valahol mindezért színház (is) ez az egész. Amihez befejezésül talán nem haszontalan egy pillanatra még egyszer felidézni a tényeket is: nem, nincs még hivatalos EU-álláspont arról, hogy melyik jelölt országnak hány euró vagy hány százalék jusson, hány évre elnyújtva! Egyáltalán: nincs is még bizottsági tárgyalási tervezet az érintett fejezetek érdemi részének a megtárgyalására! Agrártémakörben például ez csak 6-8 hét múlva várható. A tizenötök közös, végleges pozíciója pedig leghamarabb június-júliusban esedékes. Addig a közvetlen kifizetés, a százalékok lehetséges aránya, az időtartam egyszerűen nem tárgyalási téma: hivatalosan nem lesz még ott egyetlen EU-magyar forduló napirendjén sem. A tényleges vita igazából csak a nyári szünet után kezdődik róla, és különösen az őszi németországi választások után kaphat esélyt arra, hogy érdemivé is váljon. Amihez ha hozzávesszük, hogy minden eddigi csatlakozási tárgyalás során az agrárfejezetről állapodtak meg legutoljára, egyben arra is int, hogy ha az idén valóban lesz már tárgyalászárás Koppenhágában, akkor is az agrárdossziét jó eséllyel talán csak az azt megelőző napokban, esetleg éjszakába nyúló drámai viták után tudjuk majd kipipálni.

Egyszóval szerdán Brüsszelben még nem dőlt el semmi. Egy európai bizottsági elemzés és ajánlás született általában a big banges bővítés szerintük valószínűsített kihatásairól - amit a tizenöt tagország most hónapokon át tizenötféleképpen fog értelmezni. Tárgyalni pedig még jó fél évig nem is kezdünk róla. Ami nem jelenti azt, hogy nem érdemes az álláspontokat előre tisztázni - hátországban és diplomáciai csatornákon át egyaránt, meg még akár nyilvánosan is. Érdemes lehet gyűjteni az érveket és a (tömeg) támogatást is. De a dolgokat a helyükön kezelve az is jól látszik, hogy mindez csak a hangolás. Még a színházon belül is csupán az olvasópróba. A tényleges előadás odébb van.

-->