Kifullad-e a magyar gazdaság?
Igazolható-e a makrogazdasági mutatók alapján a többek által is jelzett borúlátás? A fokozatosan gyorsuló növekedés 2000-ben érte el csúcspontját, évi 5,2 százalékos ütemmel, azóta a növekedés szakadatlanul mérséklődik, és remélhetőleg 2002. I. negyedévében érte el mélypontját. Hasonló tendenciák figyelhetők meg a külső és a belső egyensúlyok alakulásában: 2000-ig mindkét területen szisztematikus javulás következett be, de 2001-ben már éves szinten és az egyes negyedévekben is a növekvő egyensúlyzavar volt a meghatározó trend.
A jelzetteken túl két további területen is jelentkeznek a romlás virágai: a külföldi tőkebeáramlás már 2000-ben megkezdődött csökkenése felgyorsulni látszik, továbbá az üzleti beruházásoknak nemcsak a növekedési üteme esett tavaly és ez év első hónapjaiban, hanem abszolút értelemben is visszaesés mutatkozik.
A legfontosabb makrogazdasági mutatókban bekövetkezett negatív trendek magyarázata és indoklása ismert, a világgazdaságban 2001-ben elmélyült dekonjunktúra nehezedő világpiaci feltételeket teremtett a rendkívül nyitottá vált magyar gazdaság számára. Ennek következtében a 90-es évek második felében az éves átlagban 20 százalékot meghaladó exportbővülési ütem 2001-ben 8 százalékra mérséklődött. A világgazdasági dekonjunktúra igen jelentős szerepét nem tagadva jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a magyar gazdaságpolitika a kétségtelenül beszűkült mozgástérben tett-e lépéseket, és ezek megfelelők voltak-e. Utólagosan, a mostani negatív trendeket értelmezve aligha minősíthetjük elégségesnek és főképpen sikeresnek az eddigi intézkedéseket, sőt bizonyos történések éppen hogy felerősítették a világgazdasági dekonjunktúrát.
A 2001 elejétől érvényesített gazdaságpolitika legfőbb tévedésének és hibájának talán az minősíthető, hogy a korábbi exportbővülésre alapozással szemben inkább a belső fogyasztás erősítését forszírozta. Az építőiparban és a kereskedelemben valóban növekedési többletek jöttek létre, de például a feldolgozóipar 2001. évi hazai értékesítése alig 1 százalékkal nőtt csupán. Mára világossá vált, hogy olyan kis és ennyire nyitott országban, mint Magyarország, a belső fogyasztásra alapozó növekedés keresleti, de legfőképpen belső és külső egyensúlyi korlátokba ütközik.
Aligha vitatható továbbá, hogy 2001 elejére a stabilizációs program legfőbb elemeként funkcionáló csúszó leértékelés betöltötte hivatását, de a bevezetett sávszélesítés időzítése szerencsétlennek mondható. A fajlagos bérköltség alapján számított nemzetközi versenyképesség a GKI Rt. számításai szerint 2001-2002-ben együttesen közel 25 százalékkal romlik. Ugyanakkor a forintfelértékelődés kedvező hatása az infláció további mérséklődésére igencsak megkésve és a reméltnél jóval szerényebbre sikeredett. Az a szokatlan helyzet állt elő, hogy romló világgazdasági helyzetben egy erősen nyitott ország pénze felértékelődik, miközben a közgazdasági álmoskönyvek szerint éppen az ellenkezőjének kellene történni.
A hazai gazdaság versenyelőnyének erőteljes zsugorodásában jelentős szerepet játszik továbbá a 2001-ben felerősödött bérnövekedés. A reálkeresetek 2001-ben 7,8 százalékkal nőttek, igaz, 2000-ben csupán 2 százalékkal emelkedtek. Az igazi veszélyt azonban a 2002. évi, 10 százalékot várhatón meghaladó reálkereset-növekedés jelenti. A reálkeresetektől jóval elmaradó termelékenységi mutató az export egységköltségének emelkedését hozza.
És végül, a nemzetközi versenyelőnyök zsugorodását eredményezte a külföldi tőkebeáramlás és az üzleti beruházások kedvezőtlen alakulása. A külföldi tőke felemás politikai megítélése elbizonytalanította a lehetséges befektetőket. Az üzleti szféra gyenge beruházási hajlandóságának javítása nemcsak a dekonjunktúra kedvezőtlen hatásának gyengítése miatt lehetett volna áldásos, hanem mert elavult kapacitásokkal és termékekkel a lassan éledező konjunktúrába történő bekapcsolódás is kérdésessé válhat.
Úgy gondolom, hogy a hazai növekedési források kiapadása döntően versenyképességünk erőteljes gyengülésével van összefüggésben. Ráadásul az elmúlt ciklusban megrekedtek a piacgazdaság kiteljesedéséhez szükséges reformok, különösen pedig a nagy elosztórendszerek újragondolása apadhat el. E tekintetben is eltűnt a korábbi magyar előny. Aligha vitatható tehát, hogy a magyar gazdaság további fejlődésével kapcsolatos aggodalmak jogosak, a versenyképesség javítása parancsoló követelmény, miközben a reformok ismételt beindítása sem halasztható tovább.
Hegedűs Miklós
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.