Jacques Chirac egyhamar nem fog meghívót kapni az amerikai elnök texasi tanyájára - derült ki George Bush múlt csütörtöki NBC-interjújából. A Fehér Ház ura ezzel megerősítette, hogy hivatalos az a Franciaországgal szemben táplált amerikai ellenszenv, amelynek Colin Powell külügyminiszter adott hangot, amikor egy kurta igennel válaszolt a PBS rádió kérdésére: lesznek e következményei annak, hogy Párizs a vétófenyegetéssel megakadályozta a BT iraki háborús felhatalmazását. Az egyszavas válasz nyomán az is kiderült, hogy Washingtonban hétfőn már tartottak a témáról egy magas szintű tanácskozást, s azon a megtorlási választékból valószínűleg azt emelték ki, hogy a NATO-ban mellőzni fogják Párizst, s gazdasági és kereskedelmi érdekeinek is betartanak, ahol tudnak, például Irakban.
Pedig Franciaország éppen a Powell-bombát megelőző napokban adta jelét annak, hogy felülvizsgálta korábbi engesztelhetetlen politikáját. Chirac telefonbeszélgetést kezdeményezett Bushsal, s bejelentette, hogy kormánya pragmatikusan kívánja megközelíteni az iraki újjáépítést. A "pragmatizmus" volt a vezérszava Dominique de Villepin külügyminiszternek is. Ennek jegyében tett Párizs súlyos engedményeket Washingtonnak, amikor állást foglalt az iraki szankciók felfüggesztése, a NATO afganisztáni, majd iraki szerepvállalása mellett, s leállt arról, hogy az iraki angolszász invázió legalitását firtassa. E lépéseket az amerikai külügyminisztérium - szóvivője útján - elismeréssel nyugtázta, ami viszont nem akadályozta meg Powell emlékezetes "igenjét". Francia hivatalos részről egy "nem ezt vártuk volna" nyilatkozattól eltekintve gyakorlatilag agyonhallgatják a történést, nem válaszolnak a "provokációra".
Ezzel együtt ízelítőt kaptunk abból, mivé fajulhatnak a transzatlanti kapcsolatok, ha valaki Európában figyelmen kívül hagyja az "új realitást". (SzH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.