Ám éppen ezen a ponton - a napi ügyek kezelésének a szükségénél - bizonyos értetlenséget is kivált a magyarországi helyzet egyes körökben. Kívülről persze mindig nehéz ténylegesen fair módon megítélni egy országot, tehát az aránytévesztést sem lehet kizárni. De tény, hogy él ma brüsszeli bizottsági és diplomáciai körökben egy olyan vélemény általában a csatlakozó kelet-európai országokról, hogy dacára minden figyelmeztetésnek, továbbra sincsenek felkészülve a hatalmas volumenű közösségi alapok jövő évtől esedékes hasznosítására.

Csupán az elmaradott régiók felzárkózását segíteni hivatott alapok esetében a tagság első három évében mintegy 700 milliárd forintnyi közösségi pénzt fognak "megpántlikázni" magyarországi potenciális felhasználók számára. Mindehhez jön az évről évre növekvő arányú agrártámogatások kosara, amiből a farmereknek jutó közvetlen támogatás látszólag "automatikus", de persze ott is minimum a regisztráció és nyilvántartás megléte nélkül az "automatizmus" sem működik. Ráadásul - és tegyük hozzá: szerencsére - ez csupán az egyik közösségi agrárboríték. Éppen a csatlakozók esetében a mai tagokét is meghaladó arányban akarnak szerepet biztosítani a vidékfejlesztési alapoknak, amelyek igénybevétele viszont már szintén a felzárkózási (strukturális, regionális) pénzekhez hasonlóan hatékony projektszemléletet és gyakorlatot követelne meg.

Mindegyik esetben olyan pótlólagos források bevonására nyílhat mód, amelyek hullámain évszázadok óta először tényleg felzárkóztatható a vidék, pótolható az infrastrukturális elmaradás. Korszerűsíthető a magyar agrárium, új élettel, tartalommal tölthető meg a vidéki életforma, a vidéki népesség jó értelemben vett helyhez kötése. Vállalkozók és vállalatok tízezrei juthatnak olyan megrendeléshez, amelyik egyszerre jelenthet meghatározó hozzájárulást a társadalmi össztermékhez, és kínálhat egyúttal eltartó erővel bíró munkalehetőséget emberek tíz-, ha nem százezreinek.

Mindez azonban feltételezi egy sor működőképes, bejáratott körülmény meglétét. Kezdve a legláthatóbbal: a közösségi programok és alapok kezelésére kész és képes hatósági, intézményi háttér teljes körű, bejáratott meglétével. Folytatva a már említett projektszemlélettel, azzal a - tömeges! - képességgel, hogy helyi és regionális hatóságok ugyanúgy, mint egyéni gazdák, fejlesztési ügynökségek vagy kisvállalkozások képesek legyenek elképzeléseik projektbe öntésére, "üzleti tervvel" történő alátámasztására. Mindezt tanítani, terjeszteni, mutatni kellene, miközben az első ötleteknek már ugrásra készen kellene várnia a tagság pillanatát, hogy május másodikán máris útjára indított tenderek sora szálljon ringbe az elérhető forrásokért.

Olcsó sajtófogás azt mondani, hogy semmi nem történik ez ügyben. Biztató jelnek tekinthető például a most zajló előprojektezés. Kérdés, hogy ennek kiterjedése mennyire elégséges. És - "Brüsszelből nézve" legalábbis - mindenképpen szemet szúró, hogy amikor ilyen lehetőségek és ilyen megoldandó kihívások előtt áll az ország, akkor az uniós intézményekhez kijutó lapszemlék tanulságai szerint a vezető magyar politikai elit figyelmét mintha mindkét oldalon az egymás közötti politikai harc, valamint a különböző pénzügyi, netán közéleti botrányok leleplezése, kommentálása, továbbfűzése kötné le. "Ahhoz képest, hogy mi mindennel kellene az országnak készen állnia néhány hónapon belül, legalábbis luxusnak tűnik, ha a politikai élet érdeklődését ez utóbbi tölti ki, ahelyett, hogy a minden állampolgár számára létfontosságú házi feladatok megoldására összpontosítanának" - jegyezte meg egy brüsszeli illetékes.

Tegyük hozzá: talán nem véletlen, hogy nem a politikai "kaszt", hanem a brüsszeli technokrácia képviseletében mondta ezt. Egy politikus talán tudta volna magától is, hogy hiába a kifakadás: a helyi politikai harc úgysem enged mást. Cserébe egy technokrata azt is megengedhette magának, hogy világosan lássa: mi a tét, és mit lehet veszíteni az említett "logika" oltárán.