A korábbi 46 százalékról így 59 százalékra ugrott fel a GDP-arányos eladósodás, ami a maastrichti 60 százalékos küszöb elérését jelzi. 2004-ben legalább további 4 milliárd euróval bővülhet az adósságállomány, ezzel átlépjük a küszöböt, ami önmagában is kétségessé teszi a 2008-as eurózónához való csatlakozást. A mostani gazdaságpolitika újból mesterségesen felpörgeti az inflációt - ezt célozta a sáveltolással gyengített forint -, de ezt könnyebb lesz majd 2005-2006-ban megfékezni, mint a növekvő adósságot. Már látszik, hogy a hirtelen megugrott adósságállomány az eurózónához való csatlakozás legmerevebb korlátjává válik. Miért fordult meg a magyar adósságállomány/GDP-trendje, hogyan lehetséges, hogy egy megszelídített vadállat újból a sátrunk közelében ordít?

Önmagában az adósság újbóli bővülése még nem lenne rossz hír, ha ez a GDP gyors növekedését eredményező beruházások finanszírozásából eredne. Ha az üzleti és állami szektor beruházásait fedezte volna az új eladósodás, akkor fenn lehetett volna tartani a dinamikus GDP-növekedést, és ezzel nem következett volna be az adósság/GDP arány gyors romlása. Ha az eladósodás üzleti beruházásokat finanszíroz, akkor egyszerre két ágon is képes megakadályozni az adósság/GDP arány hirtelen romlását: magasabb a növekedés (azaz a képlet nevezője), és kisebb a költségvetési hiány, ezzel kisebb a deficit hitelfelvétellel való finanszírozásának az igénye, és kisebb az eladósodás (a képlet számlálója). Továbbá, a beruházások révén nőnek a költségvetés bevételei, csökken a deficit, ezzel a hitelfelvétel, ami fékezi az eladósodást.

Az elmúlt év megugró költségvetési deficitje mögött a jövedelmek, tehát a fogyasztás bővülése áll, ami szintén növeli a költségvetési bevételt. Ha a kormány jövedelmi intézkedései nyomán 100 forinttal többet költenek, akkor ebből mintegy 40 forint visszatér a költségvetésbe, igaz, hogy 60 forint nem, ennyivel nő a deficit, tehát az eladósodás. Miért baj, hogy a 8,5 milliárd eurós új eladósodás mögött a fogyasztás és nem a beruházások bővülése áll?

A beruházásokra is igaz, hogy 100 forint beruházási célú ráfordításból mintegy 40 forint visszaáramlik a költségvetésbe a beruházás megvalósításának időtartama alatt. Itt azonban nincs vége a dolognak, mert a beruházás eredményeképpen létrejött kapacitás működése során folyamatosan teljesít többletbefizetéseket a költségvetésbe, amit a fogyasztásról nem lehet elmondani (a nem import fogyasztási többlet beruházási hatásától most eltekintünk). A Széchenyi-terv költségvetésből is támogatott beruházásai esetében számításokat végeztünk ennek mértékére, és azt találtuk, hogy a beruházás megvalósítása alatti 40 forintos költségvetési többlethez a működés során még legalább 150-200 forint többlet költségvetési befizetés adódik hozzá, tehát 100 forint beruházás minimálisan kétszeres többlet költségvetési bevételt hoz mintegy 48-60 hónapos időtartam alatt. Ha a teljes 100 forint értékű beruházást költségvetésből fedezzük, akkor is megéri az üzlet, még jobban, ha 100 forint állami támogatáshoz 300 forint üzleti tőke társul (ahogy ez a Széchenyi-terv pályázatainál történt): ekkor már a beruházás megvalósítása alatt 160 forintot kap vissza az induló 100 forint után a költségvetés. Érdemes-e szöszmötölni ilyen apróságokkal, érdemes-e elgondolkodni a fogyasztás, illetve a beruházás hitelből való finanszírozásának különbségeiről?

Csak akkor, ha csatlakozni kívánunk valamikor/bármikor az eurózónához, és ha komolyan gondoljuk a gazdasági felzárkózást az Európai Unión belül.

Az 1970-80-as évtizedben felhalmozott mintegy 21 milliárd dollár külső adósság valójában 4 milliárd dollárt ért (a többi a halmozott kamat volt), ennek háromnegyed része fogyasztást és nem új beruházásokat finanszírozott. Akkor nem volt piacgazdaság, és a rendszert a birodalmi külső héj eladósodása belülről bomlasztotta. Most azonban bizonyosan nem éri meg a fogyasztás bővítését újabb jelentős eladósodással fedezni, mert nem akarjuk a piacgazdaságot tervgazdaságra és a Nyugatot Keletre visszacserélni. Mint akkor, ma is politikai célú és fogyasztási irányú eladósodás történt, de ma van alternatíva. Ez a beruházásokat hitelből fedező gazdaságpolitika, ami nem politikai, hanem gazdasági célú eladósodást jelentene, esélyt adva az egyensúlyok helyreállítására.