EU-büdzsé két nézőpontból

Legalább kétféle értelmezése lehetséges annak, hogy az Európai Parlament és a tagállamok megállapodtak a 2007– 2013-as költségvetésről.

Kezdjük a pesszimista nézőponttal. E szerint úgy kellenek a jó hírek az EU-nak a túléléshez, mint egy falat kenyér. Az európai integráció már egy újabb kudarc nélkül is túl sok sebből vérzik. „Ha a büdzséről sem sikerül megegyezni, vége Európának” – figyelmeztetett a soros elnökség. A protekcionizmus terjedése, a cégfelvásárlások megakadályozása, a szolgáltatási irányelv felhígítása, az alkotmány kudarca, az európai versenyképesség folyamatos romlása, a tartósan lassú gazdasági növekedés, az integráció lakossági támogatásának hanyatlása… Lassan már felsorolni is nehéz az uniós válságtüneteket. Örvendetes, hogy ezekhez legalább az évenkénti költségvetési alkuk rendszerére való visszaállás nem társul – ez lett volna a büdzsétárgyalások esetleges kudarcának leghátrányosabb következménye.

Lássuk azonban azoknak is az érveit, akik szerint a pohár félig tele van. Az EU a francia és holland népszavazás tavalyi kínos kudarca után talpra állt. A tagállamoknak sikerült megállapodniuk az energiapolitika közösségi szintre emeléséről. A bel- és igazságügyi együttműködésben az elmúlt években olyan áttörések voltak, amelyeket öt-tíz esztendővel ezelőtt el sem lehetett volna képzelni. Az új tagállamok integrálása zökkenőmentesen halad. És hiába tűnt áthidalhatatlannak a szakadék a költségvetési vitában először a nettó befizető és a nettó haszonélvező országok, majd a tagállamok és az Európai Parlament között, végül ezeket is sikerült áthidalni. A híres uniós kompromisszumkészség ismét működött, az EU szokás szerint megerősödve jött ki az éppen aktuális válságból – mondják az optimisták.

Mindkét véleménynek van igazsága, de magyar szempontból inkább a derűlátás lehet indokolt. Megvan a pénz az uniós fejlesztésekhez, nekünk most ez a legfontosabb. Most már „csak” okosan kellene elkölteni.