Száz nap előleg

Gyengült a forint, estek a részvényárfolyamok, a piac borúsan fogadta a második Gyurcsány-kormány első akcióját, az Új egyensúlynak nevezett költségvetési kiigazító csomagot. Megengedve, hogy több a kérdés, mint a válasz: a piac ezúttal nem a kormány elszántságát díjazta – s valószínűleg még az idei hiányról szóló színvallás sokkját sem heverte ki –, hanem inkább a szükségintézkedések okán várható növekedési veszteséggel, az infláció és a munkanélküliség megugrásával, a reáljövedelmek és a fogyasztás szűkülésével, a kalkulálható kamatemeléssel és az euróövezethez való csatlakozás most már félhivatalos csúszásával számolt.

Mindennek ára van, egy kormány keveset használhat, de sokat árthat, s amit az elmúlt négy évben vétett a felelőtlen túlköltekezéssel, a szétesett állami struktúrák eltűrésével, a hitelesség elvesztésével, annak az árát most kell megfizetnünk. De hagyjuk – ám ne felejtsük – a múltat, hagyjuk azt a demokratikus és tájékoztatási deficitet, amely felhalmozódott a választási kampányban és a kormányalakítás körülményeiben, s hagyjuk a szükségcsomag egyes, szakmailag, esetleg alkotmányjogilag is vitatható elemeit.

Vitorlázóhasonlattal élve: ennek a kormánynak nem elég szélbe állnia, de menet közben a hajót is át kell építenie.

Az új miniszterelnök hatalomkoncentrációján lehet fanyalogni, hüledezni, de a lényeg mégis az, mire használja. Ha

végigviszi a körvonalazódó strukturális reformokat, ha viszszafelé fordul az a folyamat, hogy egyre kevesebbek adójára jut egyre több eltartott, ha két-három éven belül mérsékelhetők lesznek az adóterhek, ha sikerül hiteles konvergencia-

programmal és nemzeti fejlesztési tervvel előrukkolni és azt meg is valósítani, akkor még jól jöhetünk ki a mostani szükségállapotból. Ennek előrebocsátásával a magunk részéről megelőlegezzük a száz nap türelmet Gyurcsány Ferencnek és kormányának.