BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olaszként is itt van otthon

2007.06.25., hétfő 00:00

Közel negyedszázados múlt fűzi már Magyarországhoz Maurizio Saulit. Az olasz üzletember néhány hónap óta az olaszországi székhelyű nemzetközi csoport, az Ansaldo Sistemi Industriali Budapestre telepített regionális irodáját vezeti. Egyetért a megállapítással, hogy itteni „státusa” már nem egyszerűen egy Magyarországon dolgozó olasz üzletemberét jelenti, hanem olyanét, akinek a hazája ugyan Olaszország maradt, de itt van otthon, a családjával Budapesten építkezik és telepedett le. Arra a kérdésre, hogy mi fogta meg ilyen hosszú időn át Magyarországban, már sorolja is. Elsőként ugyan az itteni jó életminőséget említi, de rögtön hozzáteszi: trieszti születésűként a közös habsburgi örökség, a történelmi múlt is számított, de legalább ennyit nyom a latban, hogy úgy érzi, jóval nagyobb kihívást jelentő környezetet tud majd nyújtani második házasságából született fiának, mint ha Olaszországban vagy más fejlett világbeli országban nőne fel. Számára a mai napig az egyik legnagyobb kihívás a magyar nyelv elsajátítása, amelyet emiatt az üzleti életben nem, inkább csak a hétköznapi társalgásban gyakorol.

Maurizio Sauli azon kevés Magyarországon dolgozó külföldi üzletember közé tartozik, aki nemcsak azt mondhatja el magáról, hogy tanúja lehet az itteni rendszerváltásnak, hanem azt is, hogy egy nagy múltú magyarországi ipari nagyvállalat – esetében a Ganz Villamossági Művek – átalakításában és vezetésében vehetett részt mintegy másfél évtizeden át.

Részben az ott, részben a korábbi budapesti cégképviseleti tevékenysége során szerzett tapasztalatai alapján állítja: noha a globalizációs folyamatokat nem lehetett elkerülni, sajnálatosnak tartja, hogy a rendszerváltás utáni országvezetők nem foglalkoztak a magyarországi ipar védelmével, mint azt teszik mind a mai napig a legtöbb fejlett európai országban. Itthon sem a bal-, sem a jobboldali kormányoknak nem volt megfontolt iparpolitikai koncepciója, ami pedig megfelelő iránymutató lehetett volna a privatizációs döntéseknél. Részben emiatt is teszi ki jobban magát mind a mai napig a magyar gazdaság a világfolyamatoknak.

Ami a régióvezető jövőbeni feladatait illeti, az anyacég nagy üzleti lehetőséget lát a gyorsan fejlődő kelet-európai piacokban. A rábízott földrajzi terület magában foglalja Magyarországon kívül Lengyel- és Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Oroszországot, valamint a volt szovjet tagállamokat. Ezekben az országokban a vállalat termékszegmensét érintő energetikai és gépipari ágazatokban lezajlott privatizáció nyomán jelentős korszerűsítő beruházások zajlanak.

CÉG

Az Ansaldo Sistemi Industriali olaszországi székhellyel az amerikai Patriach csoport tulajdonában van, ipari automatizálási rendszereket, villamos motorokat és hajtásokat tervez és gyárt. Tavalyi forgalma meghaladta a 250 millió eurót. Magyarországon hasznosítja a Ganz Ansaldo által felépített tápiószelei motorgyár gyártási kapacitását.




A privatizált vállalat kereskedelmi igazgatója lett, majd különböző vezető beosztásokban dolgozott. Jelenleg az Ansaldo Sistemi Industriali budapesti régiós irodáját vezeti-->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.