A gödör alján

Sokkolónak tűnhetnek a magyar GDP második negyedéves alakulásáról tegnap közzétett adatok, de a valóban sötét képet illik azért kicsit árnyalni. Éves összehasonlításban a 7,5 százalékos zuhanás valóban a legnagyobb azóta, hogy a KSH 1996-ban elkezdte a negyedéves publikálást, és az első negyedévben mért 6,1 százaléknál is több. Az is igaz, hogy a visszaesés mértéke az elemzők előzetes várakozását is meghaladta, ráadásul úgy, hogy közben a legnagyobb export-piacainkon pozitív meglepetések születtek.

Ennek ellenére fontos megjegyezni, hogy az aktuális folyamatok szempontjából mérvadóbb, előző negyedévvel öszszevetett adat már nem romlott tovább: az első negyedévi –2,6 százalék után –2,1 százalék lett. Ez persze még továbbra is csökkenés, de azt jelzi, hogy a gödör alját talán épp mostanság érhetjük el. De merre tovább?

Az nyilvánvaló, hogy immár érzékelhető erők mutatnak a kilábalás irányába, de számos tényező ezek ellen dolgozik. A nyugat-európai konjunktúra javulása – amely jórészt az ottani fiskális és monetáris élénkítésnek köszönhető – a magyar exportot is ösztönözheti, ennek első jelei a megrendelésállományban már érzékelhetők. A lakossági keresletre jótékony hatással lehetnek az ismét mérséklődő hiteltörlesztő-részletek és az évközi szja-csökkentés. Az uniós támogatások és a munkaerőköltség mérséklődése is segítheti a beruházásokat.

A mérleg másik oldalán viszont továbbra is ott a nagy bizonytalanság: meddig tart a hatalmas adósságokat generáló nyugati „pénzeső” pozitív hatása, mikor esnek ki újabb csontvázak a nyugat-európai bankok szekrényeiből, mennyire lesz tartós a befektetői bizalom erősödése? Belföldön pedig a prociklikus politika kényszere árnyékolja be a rövid távú kilátásokat.

Az eredő talán hamarosan így is pozitív lehet, de a fellendülés semmi esetre sem lesz olyan látványos, mint az eddigi zuhanás.