BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
blog

Miért az OTP csoportot választotta Oszkó Péter?

Érdekesnek találta osztályfőnöke földtörténeti előadásait, imádta a természetet, így gyerekkorában még geológusnak készült Oszkó Péter, az OTP csoporthoz tartozó kockázatitőkealap-kezelő, a PortfoLion Zrt. október elején kinevezett elnök-vezérigazgatója.
2010.11.02., kedd 05:00

Az előző kormány pénzügyminisztere most is szívesen kirándul, szeret barlangászni, hegyet, sziklát mászni – ezekre a túrákra gyakran kilencéves kisfia is elkíséri.

A gimnázium után azonban a természettudományok helyett inkább a jogot választotta, és már negyedéves korában munkába állt a KPMG-nél, ahol öt év alatt volt alkalma megismerkedni a pénzügyi joggal és az adótanácsadással. 2001-ben aztán visszatért az ügyvédi pályára, a Freshfields Bruckhaus Deringernél lett adócsoport-vezető, egészen 2004-ig, amikor a Deloitte megkereste, partnerséget ajánlva. Két évvel később már adóosztály-vezetőként dolgozott a tanácsadó cégnél, 2007 nyarától, Simor András jegybankelnöki kinevezése után pedig elnök-vezérigazgatóként irányíthatta a céget.

Pályafutása eddigi legkomolyabb feladatát, a Bajnai-kormány pénzügyminiszteri posztját 2009 áprilisában vállalta el. „Egy pénzügyi válság idején, széles körű politikai támogatás nélkül kellett helytállnom” – mondja erről az időszakról. Már a kinevezése előtt eldöntötte, hogy nem marad a politikában, a tárca vezetését csak a következő választásig vállalja, addig igyekszik minél jobban rendbe tenni az ország pénzügyeit.

Bár akkor végzett munkájába a mostani kormány időről időre igyekszik belekötni, idehaza és külföldön is sokan elismerték az elért eredményeket. Ezt jelzi, hogy a pénzügyminiszteri székből való távozása után több komoly állásajánlatot kapott, amelyek közül végül az OTP csoportét választotta. „Az építkezés, az új rendszerek kialakítása vonzott, és ez az a munkakör, ahol a pénzügyi tudásomat, a vállalatirányítási, vállalatfejlesztési ismereteimet a legjobban ki tudom használni” – indokolja Oszkó Péter, hogy miért szerződött le éppen a hazai és régiós vállalkozások fejlesztésével foglalkozó céghez. A PortfoLionnak már most is van egy Jeremie-alapja, és még az idén megkezdődhet egy másik, nagyobb cégek támogatására is alkalmas alap jegyzése, amely iránt komoly érdeklődést várnak.

A volt pénzügyminiszter egyébként nemcsak a szakmában, de a hobbijaiban is sokoldalú. Gyerekkorában zongorázni tanult, majd a gimnáziumban szájharmonikázni kezdett, és most is tagja egy blues-rock zenekarnak, amellyel rendszeresen koncertezik. A másik hobbija az írás: rendszeresen publikál a VG-páholyba, és blogot is ír, ahol bárki megvitathatja vele akár az aktuális gazdaságpolitikai kérdéseket is.

Névjegy

CÉG A PortfoLion Zrt. az idén kezdte meg működését az OTP csoport tagjaként. A társaság stratégiai célja, hogy öt éven belül a régió legkiemelkedőbb kockázatitőke-befektetője legyen. Első alapja a Jeremie program szabályaival összhangban fiatal, innovatív cégeket keres befektetési céllal.

Oszkó péter (37)

Az ELTE jogi karán végzett, majd a KPMG-nél, a Freshfields Bruckhaus Deringernél, utána a Deloitte-nál dolgozott. 2009 áprilisától ez év májusáig a Bajnai-kormány pénzügyminisztere volt, a PortfoLion elnök-vezérigazgatójának októberben nevezték ki.

Nős, két gyerek édesapja.

Hobbija a szikla- és falmászás, a fallabdázás és a zene.

CÉG A PortfoLion Zrt. az idén kezdte meg működését az OTP csoport tagjaként. A társaság stratégiai célja, hogy öt éven belül a régió legkiemelkedőbb kockázatitőke-befektetője legyen. Első alapja a Jeremie program szabályaival összhangban fiatal, innovatív cégeket keres befektetési céllal.

Oszkó péter (37)

Az ELTE jogi karán végzett, majd a KPMG-nél, a Freshfields Bruckhaus Deringernél, utána a Deloitte-nál dolgozott. 2009 áprilisától ez év májusáig a Bajnai-kormány pénzügyminisztere volt, a PortfoLion elnök-vezérigazgatójának októberben nevezték ki.

Nős, két gyerek édesapja.

Hobbija a szikla- és falmászás, a fallabdázás és a zene. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.