Magyar EU-elnökség - Ami kifacsarható volt, összejött
Sokszor utaltunk már arra, hogy a soros elnökség azért fontos egy tagállam életében, mert attól függően, hogy milyen névjegyet rak le ebben a hat hónapban a (brüsszeli) asztalra, a szerint fognak emlékezni rá. Érdekérvényesítő képessége attól függ majd, hogy elnöki szerepére visszatekintve komoly, konstruktív partnerként gondolnak-e rá. Szóltunk arról is, hogy a lisszaboni szerződés óta az EU-elnökségek menedzselése visszatért a 90-es évek elejéig jellemző gyakorlatra, és mindenekelőtt újra a brüsszeli tanácsi munka (jogalkotás, piacszabályozás) felügyeletét jelenti. A megelőző másfél évtizedben önálló munkakörré intézményesült EU-külügyminiszteri és európai tanácsi elnöki teendőket az új szerződés lehámozta a soros elnökségi funkcióról. Ezzel ez utóbbi visszatért a korábbi rutinhoz, amikor még alig volt közös külpolitika, és a soros elnökség kormányfője legfeljebb az elnökségi fél évet záró csúcstalálkozón kapott valamennyi médiaszerepet.
Mindez azt is jelenti, hogy „Lisszabon” óta az elnökségi névjegy maradandósága – Brüsszelben legalábbis – túlnyomórészt azon múlik, hogy a brüsszeli EU-tanácsi munka menedzselésében mit hozott a hat hónap. A bizottságnak az a fontos, hány témát karolt fel az adott elnökség, és azokkal vajon képes volt-e minél messzebb jutni. Az EU-tanácsban az számít, hogy fölösleges ülések nélkül, minél több ügyben legyen haladás, amit pedig elfogadtak, azt az elnökség jól képviselje az EP-ben. A következő elnökségnek főleg az számít, hány – harmadik olvasatnak számító – időrablóan munkaigényes békéltetési bizottsági ülés maradt rá az elődjétől? Az EP-nek az a fontos, hogy időben mindenről informálva legyen, az elnökség pedig mutasson kompetenciát és a lehetőségeihez mérten rugalmasságot.
Mit ér ezek szerint a magyar elnökség? A számokat tekintve annyi már látszik, hogy az Európai Parlamenttel együttműködésben 25 dossziét sikerült lezárni, tizenhat esetben az EU-tanácson belül megvan a megállapodás. Békéltetésre semmit nem kellett hagyni a lengyeleknek. Az elnökség elején 11 kiemelkedően fontos ügyet azonosítottak, ebből kilencnél – köztük van az EU-szabadalom, a fogyasztói jogok, az autópálya-matrica, a határokon átnyúló közlekedésbiztonság szabályozása vagy a textil- és az élelmiszer-címkézés – sikerült révbe jutni. A koronát persze a gazdasági kormányzást erősítő hatos jogszabálycsomag jelenthetné. Négy nappal az elnökség vége előtt ez még nincs meg. De sokatmondó, hogy tagállami, bizottsági és még EP-oldalon is úgy vélik, ami öt hónapon belül kifacsarható volt, az alighanem összejött. A sokat emlegetett kétezer EP-módosítási indítványból lényegében már csak két nyitott kérdés maradt. Közülük a legfontosabbnak kevés köze van a jogalkotáshoz: sokkal inkább az EU létének és működésének alapjait firtató – „kormányközi” vagy „közösségi” – integrációelméleti dilemmáig hatol.
Mindezekhez jönnek olyan szakpolitikai ügyek, mint az európai szemeszter, az egységes energiapolitika vagy a romastratégia. No meg a horvát csatlakozási tárgyalás, függetlenül attól, hogy június 30-án vagy netán néhány nappal később fejezik-e be.
Talán nem csak elszólás volt hát, amikor Olli Rehn pénzügyi biztos azt mondta az Európai Parlamentben (mellesleg éppen a „hatos csomag” vitájában), hogy „Schuman-díjat kellene adni” az elnökség munkájáért. Vagy amikor a tanácsi főtitkárság egyik tekintélyes vezetője úgy fogalmazott, nem hitte volna, hogy a magyarok ennyire ki tudnak jönni a sarokból, és ilyen eredményesek lesznek. Még a mindig kritikus EP-szakbizottsági meghallgatásokon is lényegében csak dicsérő, köszönő véleményeket kapott a magyar külügyminiszter és az európai ügyi államtitkár. Úgy tűnik, ami az EU-munkát illeti, a brüsszeli névjeggyel már nem lesz baj.
A szerző a BruxInfo EU-szakértője
