A férfiak kedvezményes nyugdíjazásáról szóló, tavaly elhalt, de most ellenzéki kezdeményezésre újra megélénkült vita változatlanul valós társadalmi problémára irányul. Jelenleg a kétmilliónál kicsit több öregségi nyugdíjas közül mindössze 38 százalék férfi. Ennek oka szomorúan egyszerű: a férfiak várható élettartama jelentősen rövidebb, mint a nőké. A férfiak joggal vethetik föl, hogy a nyugdíjrendszer fenntartásához összességében magasabb összeggel járultak hozzá életük során, mint a hölgyek – hosszabb szolgálati idejük van, és e hosszabb idő alatt átlagosan 16 százalékkal magasabb kereset után fizettek nyugdíjjárulékot –, a nyugdíjrendszer áldásait mégis sokkal rövidebb ideig élvezhetik, mint a nők.
A nemek közötti eltérő élettartamokat még élesebben világítja meg, hogy Magyarországon négyszer annyi özvegy nő él, mint férfi. Vagyis a férfiak nemcsak a saját jogú, hanem a hozzátartozói nyugellátások terén is súlyos hátrányt szenvednek, mivel egyszerűen nem élnek elég hosszú ideig ahhoz, hogy az általuk befizetett járulékokkal egyensúlyba kerülhessen az őket illető mértéke. Mi ez, ha nem diszkrimináció – kérdezhetik a férfiak.
Az egységes különösen azoknak a férfiaknak okoz súlyos hátrányt, akik egészségre ártalmas munkakörben dolgoztak, s így életkilátásaik az átlagos férfihalandósághoz képest is rosszabbak. Elsősorban náluk húsba vágó a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetése és a korkedvezményszerzési lehetőség kivezetése, ráadásul súlyos sérelmeket szenvedtek az egészségügyi és a szociális ellátórendszereket gyökerestől felforgató átalakítások következtében is.
Ha a férfiak számára negyvenévi munkaviszonyhoz kötnénk a kedvezményes nyugdíj igénylését, és a beszámítható szolgálati idők közül ugyanazokat a tartamokat vennénk ki, mint a nők esetében, akkor a legkorábban egy olyan férfi élhetne a lehetőséggel, aki az általános iskola után rögtön dolgozni kezdett, és a sorkatonai szolgálatán kívül nem is szakította meg a munkaviszonyát. Ilyen férfiak az 1955–1961 között született évjáratok összesen 437 ezer tagja között sokan lehetnek (az 1954-ben születettek már kiesnek, hiszen ők egyébként is nyugdíjba mehetnek jövőre és 2018-ban). Becslésem szerint közel akkora létszámban lehetnének jogosultak a férfiak e kedvezményes nyugdíjra, mint a hölgyek. Vagyis 150-180 ezerrel több férfi nyugdíjassal számolhatnánk néhány éven belül.
Ha a nők esetében a kedvezmény a nyugdíjkassza 7,5 százalékát emészti föl, a férfiak esetében (az átlagosan 16 százalékkal magasabb nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelmüket számítva) a kedvezményes nyugdíj 8,7 százalékba kerülne, akkor ez rövid időn belül évi 270 milliárd forintos többletkiadáshoz vezethetne.
Megengedhető-e egy ilyen átalakítás? Csak akkor, ha belenyugodnánk a következményébe, amely akár az összes nyugdíjas járandóságának fokozatos csökkenése lehet – ez politikai szempontból nyilván vállalhatatlan lenne. A nyugdíjkassza bevétele ugyanis a munkáltatói járulékok (azaz a szociális hozzájárulási adó) 2017-ben kezdődő csökkentése (5 százalék, majd további 2-2, esetleg 2018-ban 2,5 százalék) miatt a következő években valószínűleg nem tud növekedni.
A nyugdíjkasszára eső szochobevételi terv jövőre 1989 milliárd forint, ennek 5 százalékos csökkentése – a béremelkedés hatásai nélkül – közel 100 milliárd forinttal kevesebb bevételt eredményez ebből a forrásból. Így a bevételi oldal csak akkor nem sérül, ha a nemzetgazdasági béremelkedés miatt a százalékosan kisebb mértékű szociális hozzájárulásból és a változatlanul 10 százalékos munkavállalói nyugdíjjárulékból származó bevétel növekedése betömi ezt a százmilliárdos lyukat. De így sem lesz semmiféle pluszfedezet a férfiak esetleges kedvezményes nyugdíjára.
A férfiak gondjaira a megoldás inkább a nyugdíjrendszerbe építhető méltányossági lehetőségek kiszélesítésében, a korkedvezményszerzés lehetőségének EU-konform visszavezetésében és a nyugdíjkorhatár betöltése előtti öt évben a munkavállalók védelmének megerősítésében keresendő.
