Mi értelme van foci-vb-t rendezni?

Kinek hisz jobban, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek vagy Rahm Emanuel chicagói polgármesternek? Amíg Vlagyimir Putyin fürdik abban a nemzetközi figyelemben, amelyet Oroszország kap a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezőjeként, addig Rahm Emanuel arról tájékoztatta az amerikai labdarúgó-szövetséget és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA), hogy Chicago nem kíván meccseknek otthont adni, amikor a labdarúgó-vb-t 2026-ban Észak-Amerikában rendezik meg. Kanadában és Mexikóban tíz-tíz vb-mérkőzés lesz, az Egyesült Államokban hatvan. A harmadik legnagyobb amerikai város miért utasít el egy ilyen lehetőséget?

Annak megértéséhez, hogy mit jelent egy globális sportesemény megrendezése, gondoljunk bele abba, hogy Putyin kormányzata 51–70 milliárd dollárt költött a 2014-es szocsi téli olimpiai játékok megrendezésére, illetve várhatóan legalább 14 milliárd dollárt költ a mostani, július 15-ig tartó foci-vb-re. Az orosz költségvetés hét új stadion – köztük a mintegy 1,7 milliárd dollárba kerülő szentpétervári aréna – megépítését és öt stadion felújítását biztosította.

Chicago, amely amúgy az 1994-es foci-vb nyitóünnepségének és az első mérkőzésének helyszíne volt, teljesen más irányt követ. Az erről Rahm Emanuel szóvivője, Matt McGrath által nemrégiben kiadott nyilatkozatban az szerepel, hogy „a FIFA nem tudna alapvető bizonyosságot nyújtani néhány főbb kérdéssel kapcsolatban, amelyek kockázatokat jelentenének a városunk és az adófizetők számára”. McGrath szerint a FIFA egy biankó csekkhez hasonló dolgot követelt, beleértve azt is, hogy bármikor módosítani lehessen a vb-mérkőzések rendezésével kapcsolatos megállapodást a FIFA belátása szerint.

Továbbá a FIFA megkövetelte volna, hogy a Chicago Bears amerikai futballcsapat otthonául szolgáló stadiont (Soldier Field) a világbajnokság előtt két hónappal már ne lehessen használni. Végül Rahm Emanuel hivatala úgy döntött, hogy „az adófizetők szempontjából meglévő bizonytalanságok, párosulva a FIFA rugalmatlanságával és a tárgyalásokra való nem megfelelő hajlandóságával, egyértelmű jelzései annak, hogy a pályázat nem szolgálja Chicago érdekeit”.

Azon túl, hogy két–hat meccset kell megrendezniük – potenciálisan több héten át –, a világbajnoki mérkőzéseket rendező városoknak szurkolói zónákat, edzőközpontokat kell kialakítaniuk, és adómentességet kell nyújtaniuk számos gazdasági tevékenységre. Valójában a FIFA megtiltja a rendezvényből befolyó minden jövedelem közvetlen vagy közvetett adóztatását, mentesítve a kontinentális labdarúgó-szövetségeket, a FIFA-tagállamok szövetségeit, a különböző szolgáltatókat, beszállítókat. Nem csoda, hogy Chicagóhoz hasonlóan Minneapolis és Vancouver sem kíván rendező város lenni.

Hogy fölényes hozzáállását igazolja, a FIFA azt állítja, hogy „a világbajnokság egy olyan fontos sportesemény, amely ráirányítja a világ figyelmét a rendező országra, és lehetőséget kínál jelentős pénzügyi befektetésekre a sport- és állami infrastruktúra terén”. Továbbá a FIFA szerint a világ vb-re irányuló figyelme, illetve a megvalósítandó beruházások „jelentős közép- és hosszú távú szociogazdasági hasznokat, például gazdasági növekedést segítenek elő”.

Figyeljünk a FIFA által használt óvatos nyelvezetre. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség csupán „jelentős pénzügyi befektetésekre vonatkozó lehetőséget” ígér az infrastruktúra terén, illetve azt, hogy a nemzetközi figyelem és a beruházások „elősegíthetik” a gazdasági növekedést. Valójában szakmai tanulmányok kimutatják, hogy egy világbajnokság megrendezése ritkán hoz annyi hasznot a rendező országok és városok számára, mint amennyit a FIFA szeretne, hogy a közvélemény és az állami tisztviselők gondoljanak.

Nézzük meg például, hogy mit kap Oroszország az idei világbajnokság megrendezését szolgáló 14 milliárd dolláros beruházása révén. Miközben a jegyeladásokból, a nemzetközi közvetítési jogokból és a szponzorációból befolyó összes bevétel közvetlenül a FIFA-hoz áramlik, addig Oroszországban marad hét új és öt felújított stadion, amelyekre nincs is szüksége. Továbbá, hacsak Oroszország nem bontja le ezeket a létesítményeket, évente több tízmillió dollárt kell majd költenie a fenntartásukra.

Természetesen a csillogó új létesítményekről készített felvételek bejárják a világot. A látvány azonban nem feltétlenül kedvez Oroszországnak. Jól lehetett látni a június 15-i Uruguay–Egyiptom-mérkőzésen, hogy hatezer szék üresen maradt a lelátón.

Ha a múltbeli tapasztalatokból indulunk ki, akkor igen valószínű, hogy a 2018-as világbajnokság nem fogja erősíteni Oroszország pozícióit a nemzetközi beruházások, kereskedelem terén, nem fogja élénkíteni turizmusát, és nem fogja fokozni az orosz lakosság mozgásra, sportolásra vonatkozó kedvét.

A világbajnokság valójában annyit eredményez, hogy múló nemzeti büszkeséggel tölti el az oroszok jelentős részét, miközben egy rövid időre elvonja a figyelmet az ország előtt tornyosuló problémákról. Világbajnoksággal vagy anélkül az olajár ingadozása, illetve a Krím Putyin által levezényelt 2014-es elfoglalása miatt kivetett nemzetközi szankciók továbbra is besötétítik Oroszország gazdasági kilátásait, és csökkentik az átlag oroszok életszínvonalát.

Vagyis kinek higgyünk? Én Rahm Emanuelnek.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org