Pénteken megtudjuk, sikerült-e államadósságunk kockázati besorolásában feljebb lépnünk. A Standard & Poor’s legutóbb fenntartotta a magyar állam BBB mínusz osztályzatát. Talán a Fitch emel egyet (BBB). A szuverén minősítés egyébként nem az adott gazdaságra vonatkozik, hanem a kormány vagy a jegybank fizetési ígéretének jóságára. Persze az egész gazdaságra kivetül a minősítés. Besorolásunk 1996-ban emelkedett BBB mínuszra, amely már a befektetési szint alja. Régen volt, így igen különös, hogy 2018-ban is ez a magyar rating, hisz sokkal erősebb, fejlettebb lett a gazdaságunk. Igaz, a nagy hitelminősítők 2008 után még óvatosabbá váltak, néhány melléfogásuk után. De ez nem vigasztalhat minket, mert a térség államainak jóval előkelőbb a besorolásuk:
a Fitchnél Lengyelország A mínusz, Szlovákia A plusz, Csehország AA mínusz, azaz kettő, négy, illetve öt fokozattal áll felettünk. A magyar állam nemzetközi devizális besorolása a románéval és az orosszal egyezik meg.
Leminősítés vagy a remélt felminősítés elmaradása esetén a hivatalos reakció kettős szokott lenni. Az egyik a hitelminősítő-szakma korábbi tévedéseinek felemlegetése, esetleg célozgatás politikai elfogultságra. A másik: a besorolás nem is számít, a magyar állampapírokat keresik, jó hozam mellett kelnek el. Az előző reakcióval nincs mit kezdeni, a másik azonban jórészt igaz. Legalábbis az volt az elmúlt néhány évben. A nemzetközi likviditásbőség idején a hozamra érzékeny befektetők ingerülten tapasztalták, hogy a csillagos ötös (AAA) besorolású államok papírjai semmit sem hoztak, aki tehát pozitív hozamra vágyott, a befektetési kategória alján, sőt akár a bóvli (hivatalosan: spekulációs) kategóriában nézett körül. Kétségtelenül volt is kereslet a magyar papírokra, legyenek euróban vagy nemzeti valutában kibocsátva.
A besorolás azért mégis érinti az állampapír kibocsátási kondícióit. Főleg újabban, amikor a magállamokban és különösen a félperiférián megindultak felfelé a hozamok. A kiváló besorolású német állam továbbra is évi 1 százalék alatti kupont ígér a tízéves kötvényre, a cseh állam 2, a lengyel 3 százalék felettit, a magyar állam 4-et. Ez még mindig rendben lévő hozamszint, s kedvezőbb, mint öt vagy tíz éve. De azért némi aggodalommal figyeli az ember az extrém alacsony kamatok éveinek elmúltát, különösen annak ismeretében, hogy a visegrádi országok között a magyar államadósságnak a GDP-hez mért aránya messze a legnagyobb, nem is említve a sokkal jobb román, bolgár vagy észt hányadost. Egyszóval nagyon is jó lenne, ha egy (de szabályozási okokból legalább kettő) nemzetközi hitelminősítőnél egy grádiccsal feljebb lépne államunk kockázati besorolása.
S nemcsak az államadósság finanszírozási költségei miatt, hanem mert a szuverén kockázat közvetve minden hazai szereplő bankhiteleinek kamatait, értékpapírjainak hozamszintjét érinti.
Hogy mi okból maradt le ennyire a magyar állam besorolása a V3-tól, az messzire vezetne; a magam érvelését kifejtettem nemrég megjelent könyvemben. Hogy mire figyel, és mit vár el egy hitelminősítő a felminősítéshez, azt világosan közzétette a S&P a legutóbbi értékelésekor.Idetartozik azonban egy általánosabb vonatkozás: bő évtizede, még a 2008-as pénzügyi krízis előtt élénk szakmai vita zajlott arról, hogy lehetne-e Budapest regionális pénzügyi központ, jó fizetésekkel, nagy hozzáadott értékkel. Persze, nem Frankfurt, de talán Bécs kategóriájában. Nem így alakult. Ám tanulságos a Global Financial Centres Index idei kiadása, amelyben a világ legfőbb 96 központja között London áll az élen, New York a második, de bizony Varsó helyezése már a 45., míg Bécsé a 64., Prágáé a 71., Rigáé a 87., Budapesté pedig a 89. hely. Banki, biztosítási, tőzsdei fejlettségünk, valamint az idetelepült üzleti szolgáltatók sokasága miatt jobb helyezést reméltem. Talán belejátszik akkori reményeink elhalványulásába, hogy a szuverén kockázatunk olyan, amilyen.
A szuverén: kockázat.
