Mi áll Európa Ukrajna politikája mögött?

Az európai politikusok és Brüsszel szerint az orosz gazdaság az összeomlás szélén van, az orosz hadsereg a frontvonalon kifulladt és folyamatosan elviselhetetlen veszteségeket szenved, Moszkva nemzetközi elszigeteltségben van, az orosz társadalom pedig már közel van a belső robbanáshoz. Vagyis Európának még csak egy kicsit kell még kitartania és Oroszország összeomlik és elismeri az ukrajnai vereségét. 

Az európai politikusok mellett ezt a narrativát erősiti napi szinten az európai mainstream sajtó, a különböző nyugati think-thank kutatóintézetek és az “Oroszország szakértők” elemzései is. De valójában ez-e a helyzet? Mennyire igaz a szakadék szélén táncoló Oroszország képe? Nézzük meg részletesen.

Az orosz gazdaság helyzete

Az orosz gazdasági növekedés ugyan 2025-ben a korábbi évek +4 százalékos szintjéről +1 százalékra esett vissza és a költségvetés hiánya is a 2024-es -1,7 százalékról 2025-ben -2,6 százalékra nőtt, de ez még nem utal arra, hogy az orosz gazdaság az összeomlás küszöbére jutott volna. Az államadósság szintje a G20 országok közül a legalacsonyabb (a GDP mintegy 16,5 százaléka, aminek a döntő része belső, rubelben denominált államadósság), még mindig jelentős a folyó fizetési mérleg többlete ( +41,4 milliárd dollár 2025-ben), az orosz jegybanki tartalékok csúcson vannak (összesen 802 milliárd dollár ebből 336 milliárd dollár aranytartalék). 4 éves háborúskodás után az úgynevezett Nemzeti Jóléti Alapban (az orosz költségvetés stabilizációs alapja a költségvetési hiány fedezésére) még mindig 175 milliárd dollár van, amiből mintegy 53 milliárd dollár likvid eszköz. Az éves infláció – amely 10 százalék felett volt 2022 óta – 2025. decemberére 5,6 százalékra csökkent. A rubel árfolyama stabil tudott maradni a háború 2022-es kitörése óta. Az orosz bankrendszer jelentős nyereséget termel. A bankrendszer profitvárakozása 34–40 milliárd USD tartományban volt 2025-re, az orosz bankszektor végül tavaly 3,5 billió rubel, vagyis mintegy 44 milliárd dolláros nyereséget termelt.  Az orosz bankszektor ROE értéke 18 százalék volt 2025-ben, az európai bankok 7-10 százalék, az amerikai bankrendszer 10-12 százalék körüli ROE értékével szemben. Az orosz jegybanki kamat a rendkívül magas 21 százalék körüli értékről 2025 májusa óta több lépcsőben 15,0 százalékos szintre csökkent, jelenleg további csökkentési kilátásokkal. A munkanélküliség szintje 2,1 százalékos, a reálbérek emelkedése folyamatos az elmúlt években. (2025-ben a reálbérek +4,4 százalékkal emelkedtek.)

Oroszország ma a világ legjobban szankcionált országa, messze megelőzve Észak-Koreát vagy Iránt. Az Oroszország elleni szankciók azonban 2022 óta semmilyen komoly hatással nem jártak az orosz gazdaságra, sőt sok tekintetben segítették is a fejlődését.

Az a nyugati leegyszerűsítő narrativa, hogy az orosz gazdaság csak a hadiipara miatt pörög, nem felel meg a valóságnak. Először is, mert a mai orosz gazdaság még nagyon messze van a klasszikus (lásd 1941-45) hadigazdaságtól. Másodsorban pedig mert a hadiiparhoz köthető ágazatok (gépipar, részben elektronika) mellett számtalan ágazatban (élelmiszeripar, gyógyszeripar, az állami támogatású jelzáloghiteleknek köszönhetően az építőipar, az IT szektor, a beutazó turizmus az ázsiai és öböl-menti országokból érkezők növekvő száma miatt stb.) jelentős a fejlődés 2022 óta.

Az orosz gazdaság immunitásának az egyik fő oka, hogy Oroszország az elmúlt 4 évben sikeresen hajtott végre egy gazdasági transzformációt, amikor a gazdasági kapcsolatait (és nemcsak az energiahordozók kereskedelmét) az évtizedek óta pangó európai piacokról a gyorsabb növekedésű ázsiai piacokra irányította át. Moszkva számára ezért jelenleg nem is az elsőszámú politikai prioritás a szankciók feloldása.

Az orosz energiahordozóktól – 2021-ben az EU kőolajimportjának a 27 százaléka, földgázimportjának a 45 százaléka érkezett Oroszországból – való megszabadulás sokkal nagyobb kárt okozott az európai gazdaságokban mint az orosz energiaszektorban, miközben Európában az orosz függést felváltotta a más országoktól jövő sokkal nagyobb energiafüggés. (Például a német LNG terminálokra beérkező földgáz 95 százaléka az Egyesült Államokból érkezett 2025-ben.)

Habár a nyugati prognózisok már két évtizede a közelgő és elkerülhetetlen orosz gazdasági összeomlásról szólnak, a nyugati országok gazdasági növekedése lassan tizenöt éve van beragadva a rendkívül alacsony 0 százalék körüli szinten, miközben a költségvetési hiány magas, a folyó fizetési mérlegek – Németország kivételével – mínuszban vannak, a GDP arányos bruttó államadósság pedig a legtöbb országban túllépte a 100 százalékos szintet. 

Az orosz külső államadósság szintje 2026 elején 62 miliárd dollár tett ki. A francia költségvetés csak 2026-ban 310 milliárd euró értékben vesz fel hitelt a pénzpiacokon. Kevesen teszik fel a kérdést, hogy ilyen államadósság és hiány szinteknél meddig tartható fenn a nyugati országok költségvetése és társadalmi rendszere.

2024-től kezdve az agyonszankcionált Oroszország vásárlóérték paritáson Németországot megelőzve Európa legnagyobb gazdasága lett és – a szintén pangó Japánt is megelőzve – a világ negyedik legnagyobb gazdaságává lépett elő Kína, az Egyesült Államok és India mögött. 

Oroszország nemzetközi és katonai helyzete

Nemzetközi téren a kis Európából nézve úgy tűnik, hogy Oroszország elszigetelt az ukrán konfiltusban. De Európa és a Nyugat egyre kevésbé jelenti az egész világot a bolygónkon. 2022 óta megerősödött a kínai-orosz tengely, elmélyültek az orosz-iráni kapcsolatok. Moszkva fokozta együttműködését Indiával és a globális dél olyan meghatározó országaival mint Dél-Afrika, Brazília, Indonézia, Vietnám, Pakisztán, Egyesült Arab Emírségek. A Sanghaji Együttműködési Szervezet és a BRICS súlya és szerepe jelentősen megerősödött az elmúlt években. Még az olyan egyértelmű orosz geopolitikai vereségként leírt események, mint a szíriai hatalomátvétel – a Nyugat sietve fel is oldotta a szankciókat a hatalomra került damaszkuszi iszlamista kormánnyal szemben – hatása is kérdéses, hiszen az új szír elnök azóta kétszer is járt Moszkvában és az orosz hadiflottának sem kellett elhagynia Tartus kikötőjét.

Katonai téren azt látjuk, az ukrán hadsereg derekasan küzd a harctéren: győzni már nem tud, de még nincs megverve, képes még harcászati jellegű ellenlökésekre is. Ennek ellenére az orosz hadsereg lassan, de biztosan nyomul előre. A nyugati szakértők elemzései ellenére az orosz előrenyomulás tempója nem lassul, hanem növekszik. 

2023-ban az orosz hadsereg 487 km2 területet, 2024-ben 3382 km2-et, 2025-ben 5190 km2-et foglalt el Ukrajnában.

A területszerzés mértéke ugyanakkor még valóban lassú: egy év alatt egy magyar megye nagyságú területet foglalnak el az oroszok a nagy Ukrajnában. De egy felőrlő háborúnál nem elsősorban a területszerzés, hanem az ellenség megtörése a cél. (Azok mainstream narratívák, hogy ilyen tempóban 50 év lesz majd eljutni Kijevig hamisak: Az első világháború végén a német hadsereg mindenhol külföldi területeken állt, amikor a front hirtelen összeomlott.) Az, hogy az ukrán front jelenleg lassan mozog, nem jelenti azt, hogy a dinamikája mindig ugyanilyen marad.

Bár a nyugati sajtó mindig azokat a veszteségeket mutogatja, amelyet az ukrán drónok voltak képesek okozni az orosz létesítményekben, az nem kerül említésre, hogy Oroszország sokkal nagyobb veszteségeket okoz a napi légitámadásai során  a jóval kisebb területű Ukrajnának. A mostani téli kampány során például az áramszolgáltatás akadozott Oroszországban a határmenti kis Kurszk megyében, miközben Ukrajnában ez napi szintű jelenségé vált az egész országban. Az olló a légiháborúban valójában nyílik: egy-egy éjszakai ukrán csúcstámadás jelenleg mintegy 350 drón bevetését jelenti, miközben az orosz oldalon a napi csúcstámadások száma már elérte a 1000 csapásmérő egységet (drónok, ballisztikus rakéták, manőverező robotrepülőgépek).

Bár a nyugati sajtó szerint az orosz halálos áldozatok száma is többszörösen meghaladja az ukrán oldal veszteségét, a hivatalos halottcserék alapján – ez az egyetlen hiteles forrás – óriási különbséget látunk a két fél halottai között, miközben katonailag is lehetetlen, hogy egy olyan háborúban, ahol közelharc gyakorlatilag nincs – gyakorlatilag minden élőerő veszteséget a tüzérségi lövedékek, a drónok, a siklóbombák határoznak meg és ezek mindegyikében jelentős orosz túlsúly van – az ukrán oldal vesztesége kisebb legyen mint az oroszoké. 

Miközben a nyugati sajtó 2022 óta állítja, hogy az oroszok a frontvonalon nemsokára kifogynak a fegyvereikből, az orosz hadiexport mennyisége 2023 óta újra növekedni kezdett és 2025-ben elérte az évi 15 milliárd dollárt. 

Kérdés, hogy egy 25-27 milliós Ukrajna – legfeljebb ennyien maradtak az ukránok ellenőrzése alatti területen – meddig bír még ki egy folytatódó felőrlő háborút egy 144-146 milliós Oroszországgal szemben, különösen olyan körülmények között, amikor a nyugati katonai segélyek egyre jobban appadnak.

Az orosz társadalom közelgő összeomlása és egy nyugat-barát demokratikus lázadás 

Az orosz társadalom jelentős része már 2022. februárja előtt is elutasította a Nyugat politikáját és passzivitását az ukrán eseményekkel kapcsolatban. (Például, hogy 8 év alatt sem kezdődött meg a minszki megállapodások végrehajtása, amely előírta a Donbasz autónomia ukrán törvényi kereteinek a létrehozását.  Vagy például még a legnagyobb orosz-ellenes atrocitások – például az odesszai kultúrházba 2014-ben beszorított és megégetett 48 oroszbarát aktivista, amelyhez hasonló etnikai pogromot az 1930-as évek óta nem látott Európa – ügyében sem sikerült máig egyetlen egy tettest sem bíróság elé állítani.) 

 Erre jött aztán rá egy teljes körű hibrid háború elindítása (orosz véleményformáló bloggerek meggyilkolásától kezdve az utcai közrendőrök elleni halásos merényletekig), a kurszki ukrán betörés, a határ melletti orosz területek civil célpontjainak az állandó támadása, a fokozodó orosz-ellenes represszió a megmaradt ukrán területeken (például a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó Ukrán Ortodox Egyházat betiltása: hasonló mértékű, történelmi vallási közösségeket sújtó tiltásra 1967-ben Enver Hoxha diktatúrája alatt Albániában volt utoljára példa Európában).  Vagy a legutóbbi példa ami felháborította az orosz közvéleményt: Ukrajna kérésére Lengyelországban letartóztatták a moszkvai Ermitázs Múzeum neves régészét, akit Varsóba tudományos előadás megtartására hívtak meg. A varsói bíróság 2026. március 18-ai döntése alapján Aleksandr Butyagin kiadható Ukrajnának, ahol 10 év börtönbüntetés várhat rá, mert 2014 után illegális régészeti ásatásokat folytatott a Krím területén. 

Még ha jelentősen romlanak is a gazdasági körülmények, az kizárható, hogy az orosz társadalom a következő években nyugat-barát fordulatot hajtson végre. Ha lesz is hatalomváltás (a mostani hatalmon lévő Egységes Oroszország Párt bukása), akkor a kommunista vagy inkább a nacionalista erők kerülnek majd hatalomra Moszkvában, majd egy sokkal keményebb politikai és katonai irányvonalat képviselve. (Az orosz kommunista párt és a korábbi Zilinovszkij-féle nacionalista Oroszországi Liberális Demokrata Párt a két legnagyobb ellenzéki erő jelenleg Oroszországban.) A nyugat-barát erőknek (ide sorolandó például a Jablokó párt vagy Navalnij-féle mozgalom) mindig is korlátozott, csupán néhány százalékos volt a népszerűsége az orosz közvéleményben az 1990-es évek óta. (Ugyanakkor még Alekszej Navalnij is elutasította például a Krím-félsziget visszaadását Ukrajnának.) 

De ha az orosz gazdaság a következő években mégsem fog összeomlani, Moszkvát a nemzetközi színtéren nem sikerült elszigetelni, az orosz hadsereg folyamatosan nyomul előre Kelet-Ukrajnában, az orosz társadalom nem akar fellázadni Putyin ellen, akkor Európa (beleértve az Európai Uniót és Németország-Franciaország-Nagy-Britannia hármasát) miért támaszt mégis olyan rendkívül kemény, kompromisszummentes békefeltételeket Moszkva számára? 

Ukrajna uniós finanszírozása

A válasz valószínűleg Ukrajna finanszírozásában keresendő. Ukrajna költségvetése ugyanis mára már olyan “foganytú nélküli bőröndé” vált, amivel nem igazán tud mit kezdeni Európa: Kijev 2022 óta az Európai Uniótól mintegy 193 milliárd euró értékben, az Egyesült Államoktól 188 milliárd dollár értékben kapott támogatást és hitelt. Ukrajna már a jelenleg lejáró hiteleit sem tudja törleszteni, nemhogy még az újabb hitel csomagokét. 2026-2027-ben Kijevnek a költségvetésének a fenntartásához mintegy 135 milliárd euróra van szüksége, aminek csak egy részét fedezi az EU által két évre folyosítandó 90 milliárdos hitel. Ráadásul senki sem tudja, hogy mi lesz akkor ha ez a 90 milliárdos eurós csomag is elfogy valamikor 2027 közepén. Képes/hajlandó lesz-e az EU – miután az Egyesült Államok is kiszállt Ukrajna finanszírozásából – újabb és újabb gigahiteleket nyújtani Ukrajnának? Hiszen a 800 ezres ukrán hadsereg fenntartása és a háborúban tönkrement ország éves költségvetése folyamatos nyugati segélyeket fog igényelni békeidőben is. Az EU-nak, illetve a komoly költségvetési hiánnyal küzdő európai országoknak azonban nincsen évi 50-60 milliárd eurója Ukrajna folyamatos támogatására. 

Az Euroclear-nél tárolt orosz jegybanki valutatartalékok törvénytelen elkobzása – a brüsszeli bizottság követelése ellenére – végül 2025-ben nem történt meg, de ennek a jelentős orosz vagyonnak a lefoglalására nulla százalék lesz az esély a jövőben, ha létrejön a felek között a béke. 

Európa rendkívül kemény békekövetelései (az orosz háborús bűnösök kiadása és megbüntetése, Kijev NATO tagságába történő orosz beleegyezés, az úgynevezett “tettrekészek koalíciója” csapatainak ukrajnai elhelyezése, a zaporozsjei atomerőmű visszaadása stb.)  teljesen elfogadhatatlanok Moszka számára és ezt Brüsszelben, Berlinben, Párizsban, Londoban is jól tudják. A cél azonban nem egy kompromisszumos orosz-ukrán békekötés. A cél egyetlen opcióként a háború további folytatása, még akkor is, ha Ukrajna további területeket fog veszíteni, és a harcok miatt tovább nő az áldozatok száma. Ez az egyedüli lehetőség teszi jelenleg lehetővé, hogy a tagállamok hajlandók legyenek Ukrajnát valahogy a következő években tovább finanszírozni. Kicsit később a szuverén orosz államadósság elkobzását is meg lehet majd megint még egyszer próbálni. Nem utolsósorban továbbra is életben marad az a nyugati remény, hogy az oroszok majd teljes kártérítést fizetnek Ukrajnának a háborúért és ezzel magukra vállalják az újjáépítés költségét. (Erre Moszkva azonban csak akkor lesz hajlandó, ha elveszítette a háborút és nem lesz már sem katonailag, sem politikailag más választása. Ez a mostani forgatókönyv szerint nem tűnik reális opciónak, de ez jelenleg nem is fontos az európai vezetőknek.)

A háború folytatása az egyetlen opció az ukrán elnök számára is, hiszen ha Zelenszkij önként kivonul Donyeck megye maradék 17 százalékából ahogy az oroszok követelik, a nacionalista közösség előtt politikai hullává válik Ukrajnában. Ráadásul a háború befejezése után már tényleg elnökválasztásokat kell tartani Ukrajnában. Ha nem Zelenszkij győz, akkor az eddigi hatéves, autoriter jellegű uralkodásának következményei – a börtönbe juttatott Kolomojszkij oligarchától az eljárás alá vont Porosenko volt elnökig, Zaluzsnij tábornok félreállításától a közvetlen környezetének korrupciós ügyeiig – egyszerre fognak a fejére zúdulni. Így jobb folytatni a háborút és nem engedni Oroszország mostani követeléseinek.   Közben hátha történik majd valami. 

Az Európai Unió és Ukrajna téves időhúzásának a következményei a későbbiekben még fájdalmasabb engedmények és még rosszabb békefeltételek lesznek majd. Emlékezzünk, hogy ünnepelte hősként az európai sajtó Zelenszkijt 2 hónap háborúskodás után 2022. április végén amikor az ukrán elnök – a brit miniszterelnök biztatására is – utasítást adott az isztambuli tárgyalásokról való ukrán kivonulásra, pedig ott az oroszok még azt vállalták, hogy visszavonulnak a 2022. február 22-ei előtti pozícióikba.

A téli raszputyica lassan megszűnik Ukrajnában. Mindkét fél gőzerővel készül a 2026 tavaszi nagy hadműveletekre. 

Az európai mainstream média és az európai politikusok a közvélemény előtt továbbra is sikerrel hitetik el, hogy Oroszország az összeomlás előtt, Ukrajna a győzelem kapujában áll és csak tovább kell folytatni a jelenlegi politikát. Ráadásul a fokozódó gazdasági és társadalmi problémákkal küzdő öreg kontinensnek továbbra is szüksége van egy jól azonosítható ellenségre, akit minden bajért lehet okolni.

Összefoglalóan minden feltétel adott, hogy az ukrán háború 2026-ban is tovább folytatódjon.