A Világgazdasági Fórum ez évi összejövetele május 22–26. között zajlott. Körülbelül 2500-an vettek részt a rendezvényen, a résztvevők fele nagyvállalati vezető volt. Ebben az évben a szokásosnál kevesebb vezető politikus szerepelt a programban. Nem volt ott például az amerikai, a kínai, a francia és az olasz elnök sem. Kiemelt előadó volt viszont az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, a német kancellár, Olaf Scholz és a NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg.

A konferencia csaknem minden szekciójában téma volt a háború és rövidebb-hosszabb távú gazdasági hatásai.  A várhatóan növekvő gazdasági nehézségek ellenére az európai politikusok a szankciók további kiterjesztését ígérték. A gazdasági kerekasztal-beszélgetések részvevői arra figyelmeztettek, hogy az egyre nagyobb bizonytalanság visszafogja a beruházási kedvet, a növekvő infláció pedig a fogyasztást veti vissza. Mindez, a fennmaradó beszerzési nehézségekkel együtt – elsősorban Európában – recessziót válthat ki, ami pedig a munkanélküliség újbóli emelkedéséhez vezethet. 

Fotó: AFP

A konferencia idejére időzítette a Világgazdasági Fórum a friss gazdasági előrejelzését, amelyben négy lehetséges jövőképet vázolt fel: folytatódik a globalizáció; fizikai integráció és virtuális nacionalizmus; virtuális integráció és fizikai nacionalizmus; teljes befeléfordulás. 

Az első jövőkép szerint, ha újraindulna a globalizáció, az felerősítené a társadalmak és a gazdaságok egymáshoz kapcsolódását, megjavulnának a gazdasági-üzleti kapcsolatok és helyreállnának a globális cégek értékláncai. Ez ösztönözné az innovációt és elősegítené a munkaerő mobilitását. A javuló együttműködés könnyítené az energiaforrásokhoz jutást és az úgynevezett zöldenergiára való gyorsabb áttérést.

Ha ez a jövőkép következne be, akkor – az elemzők szerint – a gazdaságok újra növekvő pályára kerülnének, és nőne az esélye a kevéssé fejlett gazdaságok felzárkózásának.

A javuló gazdasági lehetőségek ugyanakkor több jól képzett munkavállalót igényelnének, ezért tovább nőne a felnőttképzés és általában az oktatás fontossága. Ezt az optimista jövőképet azonban a szekciókban nem sokan gondolták valószínűnek.

A második jövőkép szerint a fizikai folyamatokban, a termelésben helyreállna az együttműködés, de a virtuális teret a nacionalizmus, a technológiai eredmények védelme és az erősödő technológiai verseny jellemezné. Megnőne a bizalmatlanság, az adatokat a cégek és az országok is erőteljesebben védenék, ami korlátozná az innovációt. Ez a kevéssé fejlett gazdaságú országok felzárkózását is nehezítené.

Nem valósulhatna meg az a korábbi előrejelzés sem, amely szerint 2020–2030 között a globális gazdaságban megtermelt új érték mintegy 70 százaléka már a digitális üzleti modellekből származhatna.

A technológiai cégek globális terjeszkedését is gátolná egy ilyen helyzet kialakulása, ami korlátozná a virtuális tudás mobilitását. 

A harmadik lehetséges jövőkép az előző ellentéte: globalizálódó virtuális világ és széteső fizikai, termelési együttműködés, a globális termelési láncok működésének további akadozása. Ezt a helyzetet elsősorban az válthatná ki, ha tovább nőne a feszültség az Egyesült Államok és Kína, illetve Európa és Oroszország között. Ez a változat további áremelkedésekkel járna, nehezítve nemcsak a cégek és a háztartások, de az eladósodott kormányok helyzetét is. Az exportfüggő gazdaságokat ez a helyzet különösen erőteljesen sújtaná, azokkal az országokkal együtt, amelyek jelentős külföldi energia- és alapanyag-behozatalra szorulnak.

Viszont ha nő a digitális szolgáltatások, a tudásintenzív értékláncok aránya a gazdaságban, az ellensúlyozhatja a termelőterületeken fennmaradó problémákat. Ez azt is jelentené, hogy tovább erősödne a globális technológiai cégek gazdasági és politikai szerepe, koncentrálódna piaci erejük, ugyanakkor a termelőterületeken a fizikai akadályok nehezítenék az innovációt. A nagy hazai piaccal és a közelükből beszerezhető erőforrásokkal rendelkező országokra mindez kevésbé lenne negatív hatással. Ez a jövőkép azoknak az országoknak lenne különösen kedvezőtlen, amelyek nem fejlesztették ki a megfelelő digitális infrastruktúrát és nem ruháztak be a lakosság digitális tudásába és képességébe. 

Végül a negyedik jövőkép az úgynevezett autark világ, a rendszerszintű gazdasági szétesés és befeléfordulás. Ez kereskedelmi korlátozásokat, az információ, a technológia és a tudás helyben tartását, esetleg az internet általános használhatóságának nehezítését, továbbá a gazdaság és a technológiák militarizálódását, a védelmi kiadások tetemes növekedését jelentené.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy új vasfüggöny ereszkedne országok, országcsoportok, régiók közé. Ez a jövőkép általános instabilitást, kiszámíthatatlanságot hozna. Ebben a helyzetben csak az erős, nagy gazdaságok tudnának továbbra is jól működni, a kisebb, kevéssé fejlett gazdaságú országokban súlyos zavarok keletkeznének, amelyeket az erős országok valószínűleg saját előnyükre fordítanának. Az együttműködés hiánya a klímaváltozás okozta problémák megoldását is ellehetetlenítené. 

A kutatók nem foglalnak állást azzal kapcsolatban, hogy melyik jövőkép kialakulása a legvalószínűbb. Szerintük bármelyik, illetve a négy lehetséges változat kombinációja is előfordulhat. A tényleges helyzet alakulására nagy hatással lesz a gazdasági-politikai döntéshozók bölcsessége. Azt hangsúlyozzák, hogy az együttműködés a legjobb megoldás.

Rámutatnak továbbá arra, hogy – bármelyik jövőkép válik is valóra – a lehető legjobb megoldás a válságokkal, változásokkal való megbirkózáshoz, a nemzeti és a céges ellenálló képesség erősítéséhez az, ha a tudásba, a humán vagyonba fektetünk be. A négy lehetséges jövőkép összefoglalását látjuk az ábrán.

 

Összességében a gazdasági lehetőségekkel kapcsolatos alaphangulat nem volt túlzottan optimista. A recesszión kívül még a stagfláció, azaz a gazdasági növekedés leállása melletti magas infláció réme is felsejlett a vitákban. A digitalizáció általános lassulását is lehetségesnek tartották a vitázók, ami elsősorban a kevéssé fejlett, alacsony jövedelmű országokat hozná behozhatatlan hátrányba. A cégeknek pedig azt üzenték, hogy kezdjenek hozzá a többféle lehetséges jövőre való felkészüléshez, alkalmazzák a szcenáriótervezést, azaz a forgatókönyv-alapú, „mi lenne, ha” típusú, előre gondolkodáson nyugvó tervezést. Ezzel egy időben próbálják működésüket több lábra állítani, keressenek új lehetséges termékeket, szolgáltatásokat és piacokat. Legyenek továbbá sokkal innovatívabbak, állandóan keressék a jobbítás, változtatás és főleg az új értékek teremtésének lehetőségét. Mindennek középpontjába pedig a folyamatos tanulást, a továbbképzést, a munkavállaló- és vevőbarát szervezeti kultúrát és a bizalmon alapuló együttműködést állítsák. 

A davosi konferenciával szinte egy időben, május 26-i kezdettel zajlott Tokióban az Ázsia jövője című konferencia, amelyen valamennyi ázsiai ország magas szintű vezetővel képviseltette magát. Itt nem szankciókról, hanem gazdasági együttműködésről, együttes fejlődésről, a versenyképesség javításáról tárgyaltak a résztvevők. Kiemelt téma volt a gazdaságok digitális fejlesztése, a tudásalapú fejlődés és a felkészülés a globális egészségügyi problémákra. Az előadók arra figyelmeztettek, hogy Ázsiában él a világ lakosságának több mint 50 százaléka, és közöttük nagyon sok a fiatal, ami dinamizmust visz a gazdaságokba.

Például Indiában a lakosság 25 százaléka fiatalkorú. Ráadásul Ázsiában nő a lakosság, vagyis erősödik a humán vagyon.

Egyes elemzések szerint Ázsia gazdasága 2040-re a világgazdaság felét fogja adni.

Ehhez azonban, például a szingapúri elnök szerint, arra is szükség van, hogy Ázsia ne függjön egyetlen hatalomtól sem, hanem kiegyensúlyozott kapcsolatokat tartson fenn mindenkivel. Üdvözölte a Biden elnök által létrehozott, 13 országot magában foglaló új megállapodást, az IPEF-et (Indo-csendes-óceáni Gazdasági Keretmegállapodás), de hangsúlyozta, hogy ez nem szabadkereskedelmi megállapodás, mint a korábban aláírt RCEP (Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség – 15 tagország) és a CPTPP (Átfogó és Progresszív Megállapodás a Transz-csendes-óceáni Partnerségről – 11 tagország). Kína tagja az RCEP-nek és jelentkezett tagnak a CPTPP-be is. Az elnök hangsúlyozta, hogy Kína szerepe kiemelkedő Ázsiában, elsősorban az Egy övezet egy út infrastrukturális beruházási programja miatt, amely sok kevéssé fejlett ázsiai ország infrastruktúráját emeli magasabb szintre. Az ázsiai országok számára – fejezte be felszólalását a szingapúri elnök – nagyon fontos, hogy elkerüljék az olyan háborús helyzetet, amelybe például az EU most belekerült. Ehhez erősebb együttműködésre, bizalomra van szükség, amely hozzásegíti Ázsiát ahhoz, hogy fiatal, dinamikus lakosságával erős, élettel teli és gyorsan fejlődő régióvá váljék.