Látlelet az emelkedő kamatkörnyezetről
Az emelkedő infláció miatt a jegybankok – annak visszafogása érdekében – a jegybanki alapkamat emelését alkalmazhatják és alkalmazzák is a legtöbb európai országban, különösképpen régiónkban. Látható, hogy 2022 eleje óta a jegybanki alapkamat számos országban drasztikus mértékben emelkedett.
A jegybankok több országban azonban nemcsak a monetáris hatósági, hanem a korábban esetleg külön működő bankfelügyeleti funkciót is ellátják, azaz őrködnek a bankrendszer és a pénzügyi szektor stabilitása felett. Ebből az aspektusból elemezve a kérdést a jegybankok azt vizsgálják, hogy egyedi banki szinten (mikroprudenciális felügyelet) vagy rendszerszinten (makroprudenciális felügyelet) milyen és mekkora kockázatok lépnek fel. Mikro- és makroprudenciális hatóságként többek között az is feladatuk, hogy a nem fizető hitelek (NPL, non-performing loans) állománya alacsony szinten maradjon, és ne jelentsen a devizahitelezéskor problémákat, egyedi vagy rendszerszinten is káros hatásokat.
Könnyen belátható tehát, hogy a hazai jegybank nincs könnyű helyzetben, hiszen az elsődleges célja ugyan az infláció leszorítása és a toleranciasávba terelése (ez jelenleg Magyarországon a 3 százalék plusz-mínusz 1 százalékos sáv), ugyanakkor nem tekinthet el a rendszerszintű kockázatok kiszűrésétől és megakadályozásától.
A jegybanki kamat emelése azonban megnehezíti egyszerre e két cél, az árstabilitás és a pénzügyi rendszerstabilitás teljesítését. A jegybanki kamatemelések egyfelől a fogyasztás versus megtakarítás döntésében a lakosság egy részét a megtakarítások irányába terelik (feltételezve azt, hogy a bankok magasabb betéti kamatokat alkalmaznak, vagy a lakossági állampapírpiacon az inflációkövető eszközök elérhetőek), ugyanakkor a hitelek megdrágulása révén a lakosság számára is magasabb terheket jelentenek. Ez pedig magasabb NPL-rátákhoz vezet a lakossági hitelpiacon. A két cél tehát csak egy adott kamatszintig teljesíthető egyszerre. Egy szint felett már az infláció féken tartása (és az árfolyam erősítése) érdekében megtett kamatemelések rendszerszinten jelenthetnek kockázatot a lakosság számára. Nyilván a hazai jegybank eddig nem mehet el és kalkulál ezzel a kamatküszöbszinttel.
Hangsúlyozni kell azonban azt, hogy az emelkedő kamatszint nem minden lakossági piaci szereplő számára jelent problémát, mivel a hitelei fix kamatozásúak vagy hosszú kamatperiódusúak, azaz az aktuális referenciakamatok (BUBOR, Budapest Interbank Offered Rate) emelkedése nem befolyásolja a törlesztőrészletek nagyságát. A hazai lakossági hitelezés felfutásakor a jegybank kitüntetett figyelmet fordított arra, hogy az új hitelek fix kamatozásúak legyenek, azaz vagy teljes futamidőre vagy pedig hosszú futamidőre rögzítettek. Ennek érdekében minősített fogyasztóbarát hiteltermékeket vezettetett be a bankokkal. Mindebből az következik, hogy a lakosság azon részét érinti a magasabb kamatok miatti nagyobb törlesztőrészlet, akinek változó kamatozású hitelei vannak. Ők a 3 hónapos kamatperiódusú változó kamatozású forinthiteleik után fizetik a törlesztőrészleteiket. Korábban a devizahitelek forintosításakor a bankok nem voltak érdekeltek e hitelek kamatainak rögzítésében. Ez a szituáció megváltozhat, és az egyes bankok számára egy kamatszint felett már nagyobb kockázatot jelenthet e hitelek nem fizetése.
A magasabb kamatszint továbbá nem kedvező az állam számára sem. Az államadósság hátralévő átlagos futamidejének növelése az ÁKK részéről helyes döntés volt. Fontos azonban kiemelni, hogy a lejáró fix kamatozású és a változó kamatozású állampapírok megújítása a magasabb kamatkörnyezetben jelentősen növeli az állam kamatkiadásait.
Fontos lenne tehát, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozók a változó piaci környezetben megtalálják azt az optimálisnak tekinthető kamatszintet, amely az árstabilitást elérését ösztönzi, de nem veszélyezteti a bankrendszer stabilitását, és nem terheli meg túlzottan a költségvetést sem.
