Peking besokallt – a CATL és az autóipar bánja a legnagyobb kínai lítiumbánya bezáratását
Hétfőn hivatalosan is bejelentette a Contemporary Amperex Technology Co., ismertebb nevén a CATL, hogy ideigenesen leállítja a legnagyobb kínai lítiumbányáját és -feldolgozóját, mert lejárt annak a hatósági engedélye. A lépés a lítium-karbonát és a szektor cégeinek rakétaszerű árfolyamdrágulását váltotta ki a tőzsdéken, a befektetők arra játszanak, hogy az utóbbi időszak túlkínálata miatti áresés a visszájára fordul, az így mesterségesen generált hiány pedig felveri az alapanyagok és a késztermékek árát egyaránt.

A Debrecenben építkező CATL, a világ legnagyobb akkugyártó cége, időben kapcsolt, még az elektromos átállás felfutása előtt rátette a kezét a globális alapanyag-termelés jelentős részére, így közvetlenül tudja az árakat befolyásolni üzleti érdekei mentén. Más kérdés, hogy megrendelői torkán az áremelési kísérleteket hogyan tudja lenyomni, de ennek is megvannak a bejáratott formulái.
A CATL legnagyobb telephelyére került most lakat
A Csiangszi tartományban lévő Jicsun bányatelep engedélye kétségtelenül lejárt augusztus 9-ével, de egy akkora stratégiai fontosságú monstrum, mint a CATL el tudta volna érni, hogy a bánya zavartalanul tovább működhessen, mivel nem derült égből villámcsapásként érte az engedély kifutása.
A cég mindenesetre azt kommunikálja, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a termelés a lehető legrövidebb időn belül újraindulhasson Jicsunban, ám ez a helyi média szerint hosszú hónapok kérdése.
Legkorábban novemberben működhet teljes kapacitásával a bánya.
A leállást követően napi limittel, azaz 8 százalékkal lőtt ki a legfontosabb akkumulátor-alapanyagnak számító lítium-karbonát ára a kantoni határidős nyersanyagtőzsdén. A legfontosabb kínai és ausztrál lítiumbányacégek árfolyama 10 százalék feletti plusszal reagált a fejleményekre a hétfői kereskedésben.
A befektetők profitáltak a pekingi szigorból
Ennyivel ment a Ganfeng Lithium, és 1 százalékkal hágott ennél is magasabbra a Tianqi Lithium kurzusa a hongkongi kereskedésben. Maga a CATL hongkongi tőzsdén májustól jegyzett részvénye 2,2 százalékkal drágult. A piaci helyzetre reagálva
- a Pilbara Minerals 19,7 százalékot,
- a Liontown Resources 18,4 százalékot,
- a Core Lithium 15,1 százalékot,
- a Mineral Resources 12,2 százalékot
ralizott a kínai lépés közvetlen haszonévezői közé számító ausztráliai lítiumcégek közül.
A lítiumipar befektetői megítélése júliusban azt követően kezdett látványosan javulni, amikor Peking világosan tudtára adta a kínai piaci szereplőknek, hogy az új generációs autóipart jellemző túltermelési válság miatt közbe fog lépni.

Az autó- és akkupiacon lassan olyan buborék kezd fúvódni, mint az ingatlanpiacon, ahol a piacvezető Evergrande csődje valóságos lavinát indított el, s aminek a kiheverése a mai napig nem történt meg Kínában.
A pekingi hangnemváltást tettek is követték, a Zangge Mining Csinghai tartományban lévő egyik bányájában például le is állíttatták a termelést, bár ez nem rengette meg az idén 83 százalékos tőzsdei ralit bemutató bányarészvény árfolyamát. A cég 11 ezer tonna lítium-karbonáttal kevesebbet termelhet az idén a hiányos dokumentációkra való hivatkozással szüneteltetett bányászat miatt.
Lépni kellett: a túltermelés leverte az árakat
A CATL jicsuni bázisának kényszerszünete más megítélés alá esik, hiszen ausztrál becslések szerint az idei évre tervezett 46 ezer tonnás lítium-karbonát termelésével ez elégítené ki a globális igények 3 százalékát. Ami elég jelentős tétel ahhoz, hogy az utóbbi időben a vártnál gyengébb keresletnövekedéssel és eleve túlkínálattal küzdő lítiumszektort egy kicsit visszaterelje a realitásokhoz.

A zöldebb, fenntarthatóbb energiafelhasználásra való áttéréshez nélkülözhetetlen nyersanyag ára 2022-ben emelkedett rekordmagasságba, s azóta a belépő bányák miatti túlkínálat közel 90 százalékkal zuhant, ami arra indította a termelőket világszerte, hogy fogják vissza beruházási terveiket. A CATL közvetlen riválisa,
a BYD májusban például a chilei feldolgozójának projektjét süllyesztette az asztalfiókba.
Az ármozgatásban a CATL is aktív szerepet vállalt, a cég tavaly szeptemberben jelezte, hogy jicsuni bányájában a kereslethez igazítja a termelést, lökést adva ezzel a lítium-karbonát árának.
Jól értesültek szerint a CATL akkor tonnánként 100 ezer jüan költséggel termelte ott, az Ázsia Lítium Fővárosának is nevezett telephelyén a lítium-karbonátot, miközben a piaci ár 80 ezer jüanra süllyedt. Miután a szeptemberi áremelkedés nem bizonyult tartósnak, a CATL februárban visszaállt az eredeti termelési volumenre, ennek vetett most véget az engedély jó előre látható lejárta.


