A 2008-as pénzügyi válság valódi oka

Publicisztika | Vélemény
A 2008-as amerikai pénzügyi válság kitörésekor számos elemző úgy vélte, hogy a kapitalizmus válságának vagyunk a szemtanúi, ami azt bizonyította szerintük, hogy a szabad piaci rendszer természetes velejárója az instabilitás. Ezen a nézeten alapult a Dodd-Frank-törvény elfogadása, amely szerint szélesebb állami felügyelettel kell kontrollálni a pénzügyi rendszert. Ezzel szemben a válságot nem a nem eléggé kiterjedt állami szabályozás vagy az instabil természetű gazdasági rendszer, hanem a washingtoni kormányzat lakáspolitikája okozta.

Miért fontos, hogy megvizsgáljuk a válság okait? Elvégre is öt év telt már el a 2008-as válság óta, és az USA kongresszusa, valamint az amerikai pénzügyi szabályozó testületek számos intézkedést hoztak és hoznak annak érdekében, hogy többé ne ismétlődhessen meg az akkori krízis. Ha azonban nem tudjuk feltérképezni a válság valódi okait, akkor lehet azzal érvelni, hogy a Dodd-Frank-törvény értelmében meghozott intézkedések valószínűleg meggátolják a 2008-as válság megismétlődését. Azt azonban tudjuk, hogy ezek az új szabályozások szinte biztosan lassítják a GDP növekedését és a gazdaság talpra állását.


Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ami 2008-ban történt, az a nem hatékony szabályozásnak vagy az eleve instabil gazdasági rendszernek volt a következménye. Épp ellenkezőleg, meggyőző bizonyítékok vannak arra vonatkozólag, hogy a pénzügyi válságot valójában a kormányzat lakáspolitikája okozta. Ez a lakáspolitika azt az elvet követte, hogy diszkriminatív és szükségtelen a lakásfinanszírozás terén különböző feltételeket kikötni. Ez ügyben Washington mögött állt az ingatlanfejlesztők, a lakásépítők és a bankok alkotta kör is, akik számára az államilag támogatott jelzáloghitelezés hatalmas profitot jelentett.


Az 1934-ben alapított Szövetségi Lakásügyi Hivatal 25 éven át úgy adott biztosítékot a jelzáloghitelek mögé, hogy azért cserébe 20 százalékos önrészt kért. Ennek a modellnek köszönhetően igen kevés volt a bedőlt hitelek száma. Az 1957-es válság idején azonban a lakáspiac élénkítése érdekében lazítottak ezeken a szabályokon, és 1957 és 1961 között 3 százalékra vitték le a szükséges önrész mértékét. Ez a jelzáloghitelezés jelentős felfutását eredményezte, majd a hatvanas évek végén a piaci buborék kipukkant.


Úgy tűnik, senki nem emlékezett a korábbi hibákra. Ismét lazítottak a jelzáloghitelezés feltételein, lakáspiaci buborék alakult ki, amit aztán a válság követett. A 2008-as pénzügyi válsághoz elvezető időszakban ugyanaz történt, mint pár évtizeddel ezelőtt, ismét a kormányzat lakáspolitikája miatt. Csak most a kormány olyan intenzitással folytatta ezt a politikát, hogy az pénzügyi válságot is okozott a szokásos ciklikus lakáspiaci összeomláson túl.


A 2008-as válság magjait még 1992-ben vetették el, amikor meghirdették az úgynevezett „megfizethető lakás” programot. Ekkor a kongresszus azt írta elő a lakásfinanszírozási piacon domináns szereplőnek számító jelzáloghitel-intézetek (Fannie Mae és Freddie Mac) számára, hogy a kölcsönt folyósító bankoktól általuk megvásárolt jelzáloghitelek mögött 30 százalékos arányt érjen el az alacsony vagy közepes jövedelmű hitelfelvevőknek nyújtott kölcsönök aránya. Ezt az arányt 1996-ban már 42, 2000-ben 50, 2008-ban pedig 56 százalékra emelték. Ezen arányok tartása érdekében a két jelzáloghitel-intézetnek lazítania kellett a hitelfelvevőkkel szembeni standardokon. A lazítás lehetőségét pedig az biztosította, hogy a kongresszus azt is megengedte, hogy a jelzáloghitelekhez szükséges önrész mértékét 5 százalék alá lehessen vinni. Ebből adódóan a két jelzáloghitel-intézet 1995-ben már 3 százalékos önrésszel bíró jelzáloghiteleket vásárolt, majd 2000-re már önrész nélkülieket is elfogadott. A könnyített hitelfeltételek azonban a megcélzott jövedelmi csoportokon kívül is elterjedtek, így a közepes jövedelműek feletti rétegek is lazított feltételekkel vehettek fel hitelt, hogy nagyobb lakást tudjanak vásárolni a korábbinál kisebb önrész mellett. Ennek eredményeképpen a 3 százalékos önrésszel bíró hitelek 37 százalékát 2007-ben már a közepes jövedelemszint feletti rétegeknek nyújtották.


A hitelek minőségének fokozatos romlása következtében 2008-ra már az összes jelzáloghitel 56 százaléka alacsony minőségűnek volt tekinthető. Amikor a piaci lufi kipukkadt, a jelzáloghitelek soha nem látott mértékben dőltek be, csökkentve a lakások és a jelzálogalapú értékpapírok értékét.


A válság hatására elfogadott, a pénzpiaci rendszer korábbinál kiterjedtebb szabályozását jelentő Dodd-Frank-törvény katasztrofálisan rossz válasz volt a krízisre. A piacot korlátozó új szabályozások bizonytalanságot okoztak a pénzügyi rendszerben, és csökkentették a piaci kockázati hajlandóságot, ami egykor azt biztosította, hogy az USA rendelkezett a világ legnagyobb és legsikeresebb pénzügyi rendszerével. A megfelelő válasz a 2008-as válságra a lakásfinanszírozási rendszer teljes átalakítása lenne. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség állami kontrollra, hanem azt, hogy csupán annyi szabályozás kell, amennyire akkor van szükség, ha a piac önkorrekciós mechanizmusai nem működnek.


Ha az amerikaiak rájönnek arra, hogy a pénzügyi válságot saját kormányuk lakáspolitikája, és nem a hatékony állami felügyelet hiánya, illetve a pénzügyi rendszer instabilitása okozta, akkor a válságra nem megfelelő módon reagáló intézkedésnek tartják majd a Dodd-Frank-törvényt. Csak ebben az esetben lesz lehetőség arra, hogy hatályon kívül helyezzék vagy jelentősen módosítsák a jogszabályt.

Tízhavi mélyponton az ipari termelés az eurózónában

Az első negyedév visszaesése után a másodiktól már fellendülés várható Európában.

Eljött a precíziós mezőgazdaság kora

A magyar agráriumnak 269 millió eurót hozhatnak az 5G-technológiák.

Bajban az amerikai vécépapír-gyártók

Jelentősen visszaesett az értékesítés volumene az előző év azonos időszakához képest.

Már látszik a fény a londoni alagút végén

A brit gazdaság a tavalyi hatalmas esése után kezd visszakapaszkodni, de februárban így is 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Világgazdaság Piactér