Menedzsment? Ebben a formában felejtsd el!

Elemzés | Vélemény
Vannak az ember életében pillanatok, amikor a körülmények drámai változása miatt az addig megszerzett tudás egyik pillanatról a másikra használhatatlanná válik. Az ismeretek nem alkalmasak sem a problémák megoldására vagy kezelésére, de még arra sem, hogy ezen tudás felhasználásával az egyén némi jövedelemre tegyen szert.


Húsz évvel ezelőtt Magyarországon így jártak azok az oktatók, akik tudományos szocializmust tanítottak, igaz, sokan közülük átképződtek politológussá. Azt nem tudni, hogy mi lett a szocializmus politikai gazdaságtanának oktatóival, de ők valószínűleg nem jártak olyan rosszul, mint a bányászok, a kohászok vagy az ipari forradalom idején a takácsok, vagy még korábban a kódexmásolók, akik egyszerűen éhen pusztultak. Adódik hát a kérdés, mihez kezdjen az ember a fölösleges, elavult tudással, amellyel adott esetben friss diplomásként lép ki az életbe.
A mostani gazdasági válság sok kérdést felvetett, a fentihez hasonló kérdést is. Így például lehet, hogy napjaink menedzserei ismereteik avítt volta miatt rövidesen hasonló problémákkal küzdenek? Lehet, hogy a business schoolokban és az MBA-kurzusokon ki kell hajítani a tananyag nagy részét? Lehet, hogy amit az elmúlt húsz évben a magyar menedzserek fáradságos munkával gyors és kevésbé gyors kurzusokon megtanultak, az semmit sem ér? És lehet, hogy amit az amerikaiak tanultak, azt is el lehet felejteni?

Nos, a világ egyik legnevesebb menedzsmentprofesszora szerint a mai gazdasági vezetőknek be kellene végre ismerniük, hogy a problémák olyan halmazával állnak szemben, amely a régi módszerekkel megoldhatatlan. Ahhoz pedig, hogy eredményesek legyenek, először be kellene ismerniük: itt a Menedzsment 1.0 határa, az ipari korszak szabványosításra, hierarchiára és a részvényesek érdekeinek elsőbbségére épített modellje befuccsolt.


Gary Hamel, akit a világ első tíz menedzsmentguruja között tartanak számon az erre hivatott listakészítők, a Harvard Business Pressnél kiadott könyvében még két éve tette fel a kérdést: hogyan tudjuk újra feltalálni a menedzsmentet? A tudós az idén a Harvard Business Review-ban megismételte kérdéseit, illetve tézéseit. Ezek szerint a „modern” menedzsment, amelynek kezdete nagyrészt a XIX. század végére nyúlik vissza, elérte a fejlődés határait. Akik annak idején feltalálták a menedzsmentet, Frederick Taylor vagy Henry Ford, még az amerikai polgárháború vége, 1865 előtt születtek.

A menedzsment anno két feladatot volt hivatott megoldani: a betanított munkások hatékony tevékenységét, valamint a nagy mennyiségű, összetett termékek és szolgáltatások előállítását. Tehát a problémát a méretgazdaságosság és a hatékonyság jelentette, a megoldást pedig a hierarchikus struktúrákat építő bürokrácia szállította.
Azokat a problémákat mára megoldották, az új kérdésekre azonban egyre rosszabb válaszok születnek – véli Hamel, aki az újabb felfedezések támogatására tudósok és vezérigazgatók egy csoportjával 25 nagyra törő kihívást fogalmazott meg, az egésznek azt a címet adva: Holdra szállások a menedzsmentben. A 25 pont valóban új alapokra helyezhetné a menedzsmentet, már amennyiben megvalósulna. Az első például úgy hangzik: „Gondoskodjunk arról, hogy a menedzsmenttevékenység magasabb rendű célt szolgáljon, vagyis az elméletben és gyakorlatban egyaránt nemes és társadalmi szempontból fontos célok elérésére irányuljon.” Ez a megállapítás arra vonatkozik, hogy a részvényesek vagyonának maximalizálására való törekvés egyszerűen kevés és sok szempontból nem megfelelő. Nos, a kérdés csak az, mit szólnak ehhez az elvhez a részvényesek, akarnak-e olyan menedzsmentet, amely nem vagy nem elsősorban a vagyon maximalizálására törekszik…
A második helyen azt fogalmazzák meg az újítók, hogy a közösség és a vállalati polgárság eszméje ágyazódjon be a menedzsmentrendszerekbe, vagyis épüljön be az, hogy a kölcsönös függőségek világában az együttműködés felülmúlja az ellenségeskedést, a nyertes-vesztes típusú viszonyokat. A harmadik pont nemes egyszerűséggel azt a felszólítást tartalmazza, hogy át kell dolgozni a menedzsment filozófiáját, mert a jövő szervezetének alkalmazkodónak, innovatívnak és lelkesítőnek kell lennie, de ehhez új ismeretek és szabályok kellenek például az antropológia, a biológia, a tervezés vagy a technológia területéről. Egy másik pontban a formális hierarchia, a tekintélyelvű, felülről lefelé szerveződő struktúrák káros hatásainak a felszámolását szorgalmazzák Hamel és szakértő társai. És ott van még további huszonegy pont.
A célt az újítók úgy fogalmazták meg, hogy le kell dönteni a mai menedzsmentgyakorlat korlátait, mégpedig anélkül, hogy az előnyök elvesznének. Ez pedig azt jelenti, hogy különbséget kell tenni a célok és az eszközök között. Így például az átláthatóság és a nyilvánosság gyakran épp olyan célravezető lehet, mint egy szigorú szabálykönyv, alkalmazása pedig általában rugalmasabb és olcsóbb. Az irányításnak leginkább a szervezeti normákból kell erednie, nem az értelmetlen beszámoltatási eljárásokból, ez még a modern pénzügyek hajmeresztő világában is sokat segíthetett volna az ellenőrzésben a szerző szerint.
A Menedzsment 2.0 célja az, hogy minden szervezet ugyanolyan hitelesen emberi legyen, mint maguk az ott dolgozók. Igen szomorú – áll a tanulmányban –, hogy a menedzsment mostani technológiája éppen azoktól a képességektől fosztja meg a szervezeteket, amelyek emberré tesznek minket, így a vitalitástól, az összetartozás érzésétől és a találékonyságtól. A szerző úgy fogalmaz, hogy a menedzsment kigondolóinak a konok emberi lényeket engedelmes, a magasabb beosztásban lévőket szolgai módon tisztelő alkalmazottakká kellett változtatniuk. Most viszont a cél az, hogy emberibbé, ne pedig még embertelenebbé tegyék a szervezeteket.
A végkövetkeztetés viszont némileg lehangoló, ugyanis Gary Hamel szerint a vállalatok nem lesznek képesek megállni a helyüket a holnap változó világában, ha a menedzsment megújítói nem tudnak megküzdeni ezekkel a kérdésekkel.

A szerző a Harvard Business Review magyar kiadásának vezető tanácsadója



Pontosabb a kormány, mint a kutatók

Nemcsak a közvélemény-, de a gazdaságkutatóknál is előfordul, hogy az általuk közölt számok számottevő eltérést mutatnak a tényekhez képest.

A főváros önmagában kevés lesz a bérrendezés finanszírozásához

Több milliárdba kerülne a fővárosnak, ha teljesítené a szakszervezetek bérekre vonatkozó igényeit.
Világgazdaság Piactér