BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszaadják a közfeladatokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A megyei kereskedelmi és iparkamaráknál a tervek szerint jogkövető módon ez év október végéig rendben megtörténik a közjogi feladatok visszaadása az illetékes állami szervezeteknek. Helyenként gondot okozhat a létszámhiány. Várhatóan a következő hetekben sorra kerülő küldöttgyűléseken döntenek a nem kötelező tagságú kamarák tagdíjának mértékéről.

A november elsejei átalakulás küszöbén rendkívüli módon felgyorsult az ügyfélforgalom a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kereskedelmi kamaránál -- közölte lapunkkal Jakab Imre, a szervezet főtitkára. Az utolsó pillanatokban még sokan akarják kiváltani, módosíttatni a vállalkozói igazolványukat, egyéb okmányaikat. A helyzetre jellemző, hogy míg korábban az ily módon befolyt díjbevétel havi 1,4 millió forint volt, jelenleg megközelíti a 2 milliót. A közfeladatokat korrektül adják majd át az illetékes hatóságoknak, ez ügyben a kapcsolattartás folyamatos.

Szabolcs-Szatmár-Beregben egyre többen jelentkeznek be az átalakuló kamarába -- jegyezte meg Jakab. Június végén számuk 534 volt, e taglétszám a megye gazdasági súlyának 62 százalékát tette ki. Ma már 670-700 tag van, az év végére várhatóan ezren lesznek. Az átalakuló kamarában a minimális tagdíj az elképzelések szerint 6000 forint lesz, s az összeg -- a cég éves árbevételétől függően -- elérheti a 600-700 ezret.

Az átalakuló Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának az idén novemberre várhatóan 2600 tagja lesz. Ha azonban októberben Sopronban úgy döntenek, hogy a város önálló kamarát alakít, akkor a győri központú szervezet taglétszáma 2100 körül alakul majd -- válaszolta érdeklődésünkre Rónai Ferenc, a megyei szervezet közigazgatási osztályának vezetője. Folyamatosan további cégek erősítik meg tagságukat -- tette hozzá. A kicsik és a nagyok aránya nagyjából fele-fele, de mivel korábban a kis cégek voltak túlsúlyban, most a nagyvállalatok jelenléte lesz nagyobb arányú a nem kötelező tagságú kamarában. E társaságok többségében külföldi tőke is jelen van.

A kamarai tagdíj várható mértékére vonatkozóan még nincs döntés, az elnökség a közelmúltban ajánlást fogadott el, ebből kitűnően a legalacsonyabb és a legmagasabb tagdíj közötti különbség 100-150-szeres lesz. A győri kamara igyekszik eleget tenni a törvény kívánalmainak a közigazgatási feladatok visszaadását illetően, ezt csak a munkaerőhiány késleltetheti. Amióta ugyanis ismertté vált, hogy a jövőben nem láthatják el a közigazgatási funkciókat, elvándorlás kezdődött el a kamarában, ahol munkaerőhiány mutatkozik.

Időben megtörténik az eddig általunk ellátott közfeladatok visszaadása az illetékes állami hatóságoknak -- közölte lapunk érdeklődésére Krippl Zoltán, a pécsi központú szervezet közigazgatási osztályának vezetője. Az ehhez szükséges létszám, amely a vonatkozó iratokat eddig kezelte, még megvan. A szakember úgy vélte, a feladatátadás vélhetően nem egyformán történik majd

Emlékeztetett arra, amikor annak idején megkapták a közfeladatokat, a jogszabály hatálybalépését követően volt egy féléves időszak a felkészülésre. Ráadásul a kamarák e hatáskört a nyár közepén vették át, amikor a lehető legkisebb volt az ügyfélforgalom. A közfeladatok visszaadása október végével zajlik, amikor ügyfélforgalmi dömping tapasztalható. A pécsi kamara október közepén tartja küldöttgyűlését, amelyen előreláthatólag döntenek a tagdíjak mértékéről is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.