Felértékelte Ausztriát az EU-tagság

Ausztria hagyományosan jelentős nettó működőtőke-importőr ország. Történelmi és strukturális okok mellett ez a tőkevonzási politikával magyarázható. Az 1990--99-es időszakban a működőtőke-export és -import rendkívül dinamikus növekedést mutatott, de a tőkebeáramlás összességében nagymértékben meghaladta a tőkekivitelt. A működőtőke beáramlásában szembetűnő mérföldkő 1995, Ausztria csatlakozása az EU-hoz.
Az 1991--94-es időszakban Ausztriában befektetett külföldi működőtőke (FDI) állománya 105,5 milliárd schillingről 145,3 milliárdra nőtt, azaz 1,37-szorosára, míg Ausztria külföldön befektetett működőtőke-állománya 45,8 Mrd schillingről 103,0 milliárdra növekedett, azaz 2,25-szorosára. Az EU tagjaként Ausztria tőkevonzó szerepe és képessége igen jelentősen megnőtt -- miközben a működőtőke kivitele dinamikusan folytatódott, sőt 1995--97 között további lendületet kapott. Az 1995--99-es időszakban az Ausztriában befektetett FDI-állomány 176,9 milliárd schillingről 315,2 milliárdra emelkedett, 1,78-szorosára. Az osztrák külföldi közvetlen befektetések állománya ebben az időszakban 118,1 milliárd schillingről 229,8 milliárdra szökött fel, azaz csaknem megkétszereződött.
Ausztriát az FDI-befektetők már az EU-csatlakozás előtt vonzónak ítélték, de ez a kedvező megítélés az EU-belépés óta rendkívül megerősödött, ami döntően a "kapun belülre" kerülés előnyével, a közös integrációs térség biztonságot nyújtó szerepével magyarázható. Igaz, az 1990--99-es időszak átlagában Ausztriában megvalósított külföldi működőtőke-beruházások (flow) növekedése még így is elmaradt a fejlett országok FDI-exportjának bővülésétől.
Ausztriában a működőtőkét vonzó legfontosabb tényezők a magas termelékenység, magasan szakképzett munkaerő, jelentős tudományos, kutatási potenciál, kiépített, jól működő infrastruktúra. A legnagyobb külföldi közvetlen befektetővel, Németországgal összehasonlítva a legtöbb területen némileg alacsonyabb bérszínvonal és közterhek jelentenek előnyt. A mérleg másik serpenyőjében a következő negatívumok állnak: nemzetközi összehasonlításban viszonylag merev struktúrák, állami-közületi bürokrácia, relatív gyenge verseny és az állami-közületi támogatások torzító szerepe, monopóliumok és védett szektorok megléte, az innovációs ráfordítások EU-átlag alatti aránya (a bruttó értékesítéshez viszonyítva).
A gazdaságpolitika elsősorban az innovációs készség és képesség erősítésével, a regionális fejlesztési politika eszközeivel, a technológiai megújulás számára kedvező keretfeltételekkel, a védett szektorok megnyitásával, a monopolhelyzetek megszüntetésével, a deregulációval járulhat hozzá a külföldi működőtőke folytatódó beáramlásához Ausztriába.
A legutóbbi évek FDI-beruházásait nagymértékben az átvételek és fúziós felvásárlások jellemzik. A legtöbb felvásárlásra és egyesülésre a telekommunikációs ágazatban és a gyógyszeriparban került sor. A legnagyobb egyedi FDI-beruházásokat 1999-ben a Montanaro konténergyártó cég, egy nagykereskedelmi értékesítési központ (Sol TG) hajtotta végre, valamint a Banque Nationale de Paris, valamint a Dresdner Bank, amelyek közös kelet-európai központjukat Ausztriában állították fel.
A munkaerő képzettsége és struktúrája az egyik legfontosabb szempont a külföldi tőke számára. Összefüggés mutatható ki a k+f ráfordítások növelése, valamint a működőtőke betelepülése között. Amely területeken egy adott ország növeli a k+f ráfordításait, ott szívesebben megjelennek, növekszenek az FDI-cégek is. Az értékesítés hosszú távú biztonsága és fejlődése (a vásárlóerő nagysága és növekedése) piaci oldalról, a fajlagos bér- és mellékköltségek, adózás pedig a termelés, illetve a termelésben létrejövő, megmaradó nyereség oldaláról a legfontosabb tényezők Ausztriában (is) az elemzések szerint.
A termelékenység- és költségnövekedésnél a kettő viszonya döntő. Ameddig a termelékenység gyorsabban nő, mint a bér és más fajlagos költségek, addig a kedvező tendenciára pozitívan reagálnak az FDI-beruházók. Ha ez a tendencia nem érvényesül, illetve megtörik, akkor tőkekivonással is számolni kell.