BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Várja a paksi munkagödör a betont – az atomhivatal most sem engedett a biztonságból

Önthető a két új paksi atomblokk közül az első betonja, továbbá néhány részletében módosulhat egyes épületek kivitelezése is az Országos Atomenergia Hivatal által kiadott négy határozatnak köszönhetően. A betonöntésnek a munkagödör most kiadott részhasználatba-vételi engedélye a feltétele. Az engedélynek pedig az volt, hogy elhárítsák az érintett blokk megsérült munkagödrének hibáit.

Megnyitotta az utat a Pakson építendő atomerőmű első reaktorblokkja betonalapjának kiöntéséhez az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) által kiadott négy határozat egyike. A másik három határozat bizonyos módosításokat engedélyezett a kivitelezésben. Ezzel új lendületet kapott a Paks II. Atomerőmű-beruházás.

Paks
Új szakaszába ért a Paks II. Atomerőmű építése / Fotó: Paks II. Zrt.

A négy határozatból az első egy részhasználatba-vételi engedély. Lényegében ennek a kiadása jelenti az érdemi előrelépést, míg a másik három a korábban már megadott építési engedélyek módosítása. Mind a négy engedély 2032. augusztus 25-ig hatályos.

Helyrehozták a repedést, felszámolták az omlást

A beruházó (jelen esetben mint kérelmező) Paks II. Zrt. már közel egy éve, 2024 december 3-án kérte a paksi 5. blokk talajszilárdítására vonatkozó részhasználatba-vételi engedélyt, miután már (engedély birtokában) dolgozott az 5. és a 6. blokk talajszilárdításán. Csakhogy, mint utóbb kiderült, az 5. blokk (nukleáris sziget) alatti, kibetonozott munkagödröt nem lehetett „használatba venni”, mert a gödör betonfalán először repedések jelentkeztek, majd omlás is történt. A munkát az OAH 2025 januárjában leállította, a Paks II.-t a javítás elvégzésére kötelezte, a részhasználatba-vételi engedélyezést pedig felfüggesztette.

Kulcsfontosságú, hogy tökéletes legyen a talajszilárdítás

A szilárdított talajtömbnek és a szilárdításhoz használt vasbeton cölöpfalnak hosszú távon fő funkciója a földrengésvédelem és a talajfolyósodás megakadályozása. Rövid távon az, hogy a vízzáró réteget képezzen az 5. blokk építése idejére.

A kivitelező a javítás során számos olyan változtatást valósított meg, amelyek révén elérhetők az előírt talajszilárdítási paraméterek. Így például

  • módosította a felhasznált cement összetételét,
  • más lett a betoncölöpök rögzítése, összeilletésének módja,
  • újrakeverték az épület alatti talajt 3,5 méter mélyen a szilárdítás miatt,
  • a munkagödör falára acél védőhálót szereltek,
  • ahol szükséges volt, visszabontották és újraépítették a gödör falát.  

Jól sikerült a paksi javítás

Az OAH illetékesei a 2025. október 21-i helyszínin szemlén megállapították, hogy a repedést megszüntették, az építmény pedig alkalmas a rendeltetésszerű, biztonságos használatra. A hivatal tehát kiadta a kért engedélyt. Egyúttal azonban a biztonságot szolgáló intézkedések sorára kötelezte a beruházót a rendszeres ellenőrzések elvégzése, jelentések elkészítése mellett. Ugyanez a szigor igaz a további három engedélyre is. Mindegyikhez szükség volt továbbá más hatóságok (Belügyminisztérium, katasztrófavédelem, környezetvédelem, kulturális örökségvédelem) jóváhagyására is. Ezek is további feltételekhez kötötték az engedélyüket.

Kicsit mások lesznek a liftek, módosul az épületek betonozása

A hivatal a Paks II. Zrt. kérésére módosította az 5. blokk három technológiai kiszolgálóépületének építésére és felvonói telepítésére már megadott engedélyeket. Az épületek egy tíz egységből álló komplexum részei, közülük egy éppen a vezénylőépület. A kérelmek indoka az volt, hogy a beruházó felülvizsgálta, optimalizálta a korábbi műszaki terveket, építési megoldásokat. Mivel a szükségessé vált változások érintik a nukleáris biztonságot is, kérnie kellett az OAH jóváhagyását is. Azonban a 2024. augusztus 28-án beadott kérelmekre nem születhetett gyors válasz. A fő ok az volt, hogy az építési engedélyt érintő eljárás sem folytatódhatott addig, amíg le nem zárul a fenti, a talajszilárdításra vonatkozó helyreállítás, és nem adható ki a munkagödör részhasználatba-vételi engedélye. Ez az akadály tehát elhárult.

A vezénylőépület épületgépészeti és villamostechnológiai optimalizálása miatt több ponton módosult – erősödött – a vezénylőépület és a vele kapcsolatban álló két segédépület betonozása is. A vezénylőépület alaplemeze például adott szakaszon 3 méteres helyett 4,2 méter vastag lett.  

Orosz kivitelezés, nemzetközi csapattal

A Paks II. projekt során két, orosz tervezésű és kivitelezésű, 1200 megawattos, nyomottvizes technológiájú blokkból álló atomerőmű épül a működő atomerőmű közelében. A létesítmény üzembe helyezése a 2030-as évek elejére várható. Az erőmű 1. blokkjának a fenti engedélyek alapján 2032-re el kell készülnie.

A beruházó a Paks II. Atomerőmű Zrt., a tervező és a kivitelező az orosz Roszatom. Az irányítástechnikát a német-francia Framatome–Siemens konzorcium szállítja majd, a turbinaszigetet az amerikai-francia GE építi. A munkában számos magyarországi cég is részt vesz. Az építkezés csúcsidejében akár tízezren is dolgoznak majd a helyszínen, és további 10-15 ezer munkahely létesülhet a kapcsolódó feladatoknak és munkáknak köszönhetően országszerte.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.