Indul a hajrá Nizza előtt

Szokatlanul hosszú összejövetelre készülhetnek Nizzában az EU állam- és kormányfői. Az általában másfél (ritkábban két) napig tartó félévzáró uniós csúcs most jó eséllyel háromnapos lesz a döntésre váró problémák súlya és egyes kérdésekben a tagállamok közti nézeteltérések mélysége miatt.
Az EU intézményi reformjairól február óta tartanak az egyeztetések, s az elmúlt hónapokban látszólag alig történt érdemi haladás. Ez azonban csak a felszín. Valójában az egymást követő tárgyalási fordulóknak köszönhetően nem csak a legfontosabb alternatívák váltak mostanra jól láthatóvá, hanem a négy fő kérdéskör egyre szorosabb összefonódása is, ami segíti a "csomagban gondolkodást".
Az alkufolyamat lehetséges kiindulópontja ma már közmegegyezés tárgya: az öt nagy tagországnak kárpótlás jár azért, hogy lemond egyik európai bizottsági tagjáról -- így a miniszteri tanácsban megnövelheti szavazatainak számát. A kisebb tagállamok azonban csak akkor hajlandók belemenni a nagyok szavazati súlyának erősítésébe, ha garantált, hogy belátható ideig még mindannyian delegálhatnak "saját" biztost az unió kormányának is nevezett Európai Bizottságba. További feltételük a "kicsiknek", hogy bővítsék ki radikálisan azon témák körét, ahol eltörlik a vétójogot, és minősített többséggel döntenek.

Ha ez utóbbi nem sikerül, akkor az nem csupán a szavazatok újraosztására üthet vissza hátrányosan, hanem -- további összefonódásként -- felértékelheti az úgynevezett "megerősített együttműködés" vonzerejét is. (Utóbbi intézményesítetten biztosít lehetőséget valamely területen az integráció elmélyítésére az ezt óhajtó tagországok között, akkor is, ha ebben nem mindenki akar részt venni.)

Mindez azt is érthetővé teszi, miért ismételgetik bennfentesek -- legutóbb a vasárnapi külügyminiszteri találkozón elnöklő Pierre Moscovici utalt rá --, hogy a konferencia kulcsát igazából nem a szavazatok elosztása, hanem a vétójog visszaszorítása jelenti majd. Ennek alakulása ugyanis több irányban is messzemenő következményekkel járhat -- miközben egyelőre éppen itt merevedtek meg leginkább a frontok.
Ugyanakkor látszólag a szavazatok körül is elég nagy a felfordulás. Jelenleg tíz különböző variáció van az asztalon, közülük hét az arányok egyszerű újraszabását célozza, három a szavazatok számát kombinálná a népességi súly közvetlen mérésével (a híressé vált "kettős többség" jegyében).
A kiinduló dilemma ismert: a hajdani hat alapító országra kitalált eredeti szavazati elosztás még jelentős mértékben -- és szándékosan -- eltért a népességi arányoktól, hogy esélyt adjanak a "kicsiknek" befolyásuk megőrzésére. Akkor még csak három nagy tagállamra jutott három -- aránytalanul megerősített -- kicsi, ma már viszont öt nagyra esik tíz kicsi, és az arány a bővítés után felmehet akár 6:21-re is. Így viszont előállhat olyan helyzet is, hogy a szavazatokban kifejeződő többség mögött már nem lesz népességi többség.
Mindezek fényében vált a mostani konferencia alapvetésévé, hogy olyan szavazati rend kell, amely jobban tükrözi a lakossági súlyt, és szavatolja, hogy 53-55 százalék (egyes igények szerint 58-60 százalék) alá sohasem mehet le ez utóbbi. A mikéntet érintő étvágy aztán már erősen eltérő. Az egyik végletet jelentette az az eredeti német javaslat, amely teljes mértékben népességarányos megoldást szorgalmazott, s amiről hamar kiderült, hogy ez Berlinen kívül senkinek sem jó.
Egy ilyen táblázatban ugyanis nem csak a német szavazatokat kellene jelentős eltéréssel az élre sorolni -- ami önmagában is elfogadhatatlan a német--francia paritás szentségét hangoztató párizsi politika számára --, de például harmadával (Németország esetében pedig 50 százalékkal!) lenne kisebb a brit--francia--olasz hármas súlyánál a tőlük ma még csak 20 százalékkal elmaradó spanyol szavazatszám is.
A "kicsik" pedig így végképp elvesztenék minden esélyüket az érdemi beleszólásra. Ma már világos, hogy a szigorú népességarányosság és a "kettős többség" visszaszorulóban van, a tagok zöme az országonkénti szavazati súlyok újraosztását tartja inkább elfogadhatónak.
Ez utóbbira a francia elnökség most a hét végén három variánsot is asztalra tett: a még júniusi csúcson beterjesztett portugál javaslatot, egy svéd elképzelést (van három is...), meg az októberi biarritzi csúcson már tárgyalt olasz számítást. Valójában -- jól értesültek szerint -- létezik egy eddig nem sokat emlegetett német forgatókönyv is, amely továbbra is különbséget tesz a németek javára, de immár csak szerény mértékben. Szakértők szerint talán végül ez lehet a befutó, különösen ha a minősített többséghez a szükséges szavazatszám mellett az is elvárás lesz, hogy legalább a tagországok 51 százaléka álljon mögötte.
EU-diplomaták szerint minden azon múlik majd, vajon sikerül-e végül egyezségre jutni a három legérzékenyebb kérdésben: nevezetesen a német szavazatok számában, a spanyol voksok arányában, és egy esetleges belga--holland különbségtételben? (Emlékezetes, hogy az 1997-es amszterdami csúcson azért bukott meg a hajnali megállapodás az új szavazati arányokról, mert Jean-Luc Deheane akkori belga kormányfő megvétózta a Belgiuménál több holland szavazatot.)
A kulcsot általános vélemények szerint az első probléma megoldása jelenti. Ha ugyanis a német voksok továbbra sem tükröznek népességi eltérést (maradnak a brit--francia--olasz szinten), akkor Madrid sem lesz hajlandó beletörődni szavazati súlyának "népességarányos" csökkentésébe (jóllehet csaknem 20 millióval kevesebb lakosa van a "trió" átlagánál). Hasonlóan Belgium sem fogja engedni a holland voksok meglódulását (még ha az utóbbi lakossága több mint 30 százalékkal meg is haladja az előbbiét).
Többé-kevésbé abban is mindenki egyetért, hogy mindezek mögött a megoldást igazából egy Párizs--Berlin egyezség hozhatja csak el, amiről ma még senki sem tudja, van-e rá esély, és főként milyen feltételek mellett. "A legaggasztóbb, hogy nem tudjuk az árat, mit kérnek a franciák, és meddig hajlandók a németek elmenni. Ez mind a fejünk fölött zajlik" -- jegyezte meg némi rosszallással erről az egyik "kis" ország brüsszeli diplomatája.
Peter Ludlow, a brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központjának alapító igazgatója -- tekintélyes uniós elemző -- a Világgazdaságnak mindenesetre elmondta, szerinte a megállapodás már megszületett a két nagy között, "csak még nem beszélhetnek róla". A konferencia munkájában részt vevő alsóbb szintű diplomaták és "stábtagok" ugyanakkor azt mondják, hogy mindebből még semmit nem észlelnek. Ami persze lehet akár a ludlow-i vélemény második felének a megerősítése is.

A szavazati ügy ikerpárjának számít az Európai Bizottság kérdése. Az alternatíva itt világosabb: mivel igen valószínű, hogy 27-28 fővel a testület hatékonysága -- mai munkamegosztást feltételezve -- megkérdőjelezhető, ezért a leginkább támogatott kiútnak a testület létszámának maximálását (s vele egyfajta rotáció bevezetését), avagy a belső munkamegosztás hierarchizálását tekintik.

A frontok itt már nem szükségszerűen csak a kicsik és a nagyok között húzódnak. Az előbbiek többsége ugyan ragaszkodna biztosához, de akadnak közöttük olyanok, amelyek -- legalábbis hosszabb távon -- el tudnának képzelni létszámkorlátot is. A nagyok közül a franciák készek rotációs alapon időnként elesni a bizottsági tagságtól, míg főként a britek és spanyolok ezt ma elfogadhatatlannak tartják.
Sokak szerint a kérdés megítélésében a választóvonalat inkább azt jelenti, hogy ki gondolkodik "föderalisztikusabb" EU-jövőképben, és ki másban. Az előbbiek álláspontját jól képviseli a már említett Jean-Luc Deheane, aki a napokban lapunknak kifejtette: a bizottság nem tagországokat képvisel, és így a biztosok sem a tagok valamiféle nagyköveteiként vannak ott. Az ő dolguk, hogy közösségi érdekek hatékony menedzserei legyenek, és ezt inkább tudja szavatolni a rotáció és a kis létszám, amiben végkép elvész a tagországokhoz való kötődés. Hozzátette ugyanakkor, hogy nézete szerint az esetleges rotációs elvet két fontos szemponttal ki kellene egészíteni: az egyik az, hogy a bizottságból esetleg kimaradó országok nagyobb eséllyel állíthassanak jelöltet más EU-intézmények vezetésébe, illetve hogy a nagy tagállamok külön "rotáljanak", ezzel szavatolva bizonyos arányú folyamatos jelenlétüket a testületben.
A bennfentesek által pillanatnyilag legvalószínűbbnek vélt forgatókönyv szerint Nizzában még érintetlen maradhat az egy ország -- egy biztos elv, ám a szerződés valószínűleg kilátásba helyez majd egy határidőt (feltehetően 2010-et), amely után mégiscsak áttérnének egy csökkentett létszámú és "rotáló" bizottságra. (Egy korábbi elképzelés még a tagországok bizonyos számának eléréséhez kötötte volna mindezt. Kiderült azonban, hogy ha 25-nél deklarálják a kritikus határt, akkor ezt Bulgária és Románia azonnal annak burkolt üzeneteként olvasná, hogy belátható időn belül senki sem számít taggá válásukra. A 27-es plafon a hasonló jellegű török érzékenység miatt nem látszik célszerűnek.) Sokan számítanak ugyanakkor arra, hogy az egy ország -- egy biztos elv fenntartása esetén kilátásba helyezik majd a bizottsági elnöki szerepkör megerősítését is.

A vétójog visszaszorításánál már oly rég óta alig van mozgás, hogy új fejleményről alig lehet beszélni. Az EU-ügyek 80 százalékáról már ma is többségi szavazással határoznak. A fennmaradó húsz százalékból a mostani konferenciára 40 olyan téma került az asztalra, amelyeknél megfontolható volna a vétójog eltörlése. A tárgyalásokban részt vevő diplomaták szerint azonban jó, ha ennek felénél sikerül majd megállapodásra jutni. Ráadásul ez a húsz többnyire nem fontos EU-politikai témákat, hanem főként eljárásbeli kérdéseket érint. A leginkább várt területeken az előrelépés csekély, és végkép alig van mozgás a négy "magprobléma" esetében: 1. Az adózásnál Nagy-Britannia -- maga mögött tudva Írországot, Luxemburgot, részben Dániát (a környezetvédelmi adó miatt), Svédországot és Spanyolországot -. áll a kérdés "többségesítése" útjában. 2. a bel- és igazságügyek esetében a német-osztrák-francia ellenkezés jelenti a fő akadályt: az előbbi kettő elsősorban a menedékjogi és bevándorlási ügyek miatt, a franciák mindenért. 3. A szociálpoilitikánál a brit, dán és részben spanyol ellenállás okoz gondot. 4. A szellemi termékek kereskedelmének felügyelete -. főként a francia nyelvű kultúrcikkek védelme -. miatt nem akarja feladni a kereskedelmi cikkelynél vétójogát a francia kormány.

Összességében -- és mindezek ellenére is -- a hangulat Brüsszelben, két héttel a konferencia előtt inkább bizakodó. "Jobban állunk, mint Amszterdam előtt, sokkal több érdemi vitán, modellen túl vagyunk" . mutatott rá egy tagországbeli diplomata. Azt is sokan vallják, hogy egy kudarc politikailag sem igazán felvállalható az EU mai helyzetében. Biztosra azonban csak egy dolgot vesz mindenki: hosszú csúcsra van kilátás Nizzában.