Magyar gazdaság

OECD: csúcson az elvonások

A kilencvenes évek közepe óta alig növekvő adóterhelés az OECD országaiban azt sugallja, hogy az elvonások szintje megközelítette felső korlátját -- olvasható a szervezet idei jelentésében. Az egyes államok között ugyanakkor jelentősek a különbségek: Magyarország például a kilencvenes években közel 7 százalékponttal -- a legnagyobb mértékben -- mérsékelte az adók arányát a bruttó hazai termékhez viszonyítva.

Mintegy másfélszeresére, 25,8-ről 37 százalékra nőtt az adók GDP-hez viszonyított aránya az 1965 és 1998 közötti időszakban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számítása szerint tagországaiban. Eközben az elvonások struktúrája alig változott, igazán érzékelhető csupán a vagyonadók jelentőségének csökkenése és a társadalombiztosítási járulékok szerepének növekedése volt.



Magyarországon 1999-ben az adóterhelés aránya éppen 37 százalékot tett ki, ám az irányzat épp ellentétes a szervezetben megfigyelttel. Az OECD másik két rendszerváltó tagországában, Cseh- és Lengyelországhoz szintén csökkent a központi elosztás szerepe az átalakulás kezdete óta az úgynevezett "koraszülött jóléti államok" lebontása jegyében. A megreformált elvonási rendszerek eredményeként az adóterhek bruttó hazai termékhez viszonyított arányát tekintve ma már mindhárom közép-európai állam az OECD középmezőnyéhez tartozik, kisebb GDP-arányos adótömeggel, mint például Hollandia.



Az egyes adórendszerek összehasonlításakor, értékelésekor azonban a kulcsokon túl érdemes figyelembe venni az adott ország polgárainak méltányosságról alkotott elképzelését -- mondta el lapunk érdeklődésére Hegedűs Miklós, a GKI ügyvezető igazgatója. Az átlagosnál alacsonyabb jövedelmekből fizetett átlagos elvonásokat is érezhetik jelentős tehernek az adózók, még ha csak az állam alapvető feladatainak ellátását finanszírozzák is -- tette hozzá.



A rendszerváltó államokon kívül Hollandia, Írország, Luxemburg, Mexikó, Nagy-Britannia és Norvégia is a szervezet azon tagjai közé tartoztak, melyek csökkentették a polgáraikra rótt terheket az 1986 és 1998 közötti időszakban. A legnagyobb, több mint 11 százalékpontos adótömeg-növekedés Törökországban következett be, ám ott az elvonások még így sem érik el a bruttó hazai termék 30 százalékát.



Az átlagos értékek jelentős különbségeket takarnak az egyes tagállamok között, hiszen míg Svéd-, Finn- és Franciaországban, valamint Dániában és Belgiumban az adóterhek 1998-ra meghaladták a bruttó hazai termék 45 százalékát, addig Mexikóban arányuk mindössze 16 százalékos volt. Emellett a jelentés felhívja a figyelmet, hogy a politikusok által szívesen idézett mutatókat nagy körültekintéssel kell értékelni, hiszen azok módszertani változtatások során is módosulhatnak. A kilencvenes évek közepe óta szinte minden tagállamban új irányelvek szerint becslik a statisztikusok a bruttó hazai terméket, és a felülvizsgált, általában magasabb GDP-értékekhez 0,5-2 százalékponttal alacsonyabb adóarányok tartoznak. A kiadvány ugyanakkor nem bocsátkozik jóslatokba a közelmúltban a fejlett országokban meghirdetett adócsökkentési programok kapcsán.



A különböző adónemek bevételeken belüli részesedése szintén változatos képet mutat, bár a szervezet egészére vetített arányok meglehetősen stabilan alakultak az utóbbi három és fél évtizedben. Az átlagot tekintve az OECD-országok költségvetésének legjelentősebb forrását a személyi jövedelmek adói képezik. Ettől azonban számos állam gyakorlata eltér. Így például Cseh- és Franciaországban, illetve Japánban a társadalombiztosítási járulékok részesednek a legnagyobb arányban az állam bevételeiből. A járulékok "karrierje" mintha az szja-bevételek arányának hetvenes években elért csúcsa óta bekövetkezett visszaesést ellensúlyozta volna, valójában ebben az egybeesésben inkább a második világháború után bevezetett felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek beérésének lehetett szerepe.



A tb-járulékok adóként való számbavételét az indokolja, hogy általában ezek is kötelezően teljesítendő, közvetlen viszonzás nélkül maradó befizetések. A besorolás csupán akkor kérdőjeleződhet meg, ha a járulékfizetésért cserébe kapott szolgáltatások színvonala biztosításmatematikai alapon többé-kevésbé kötődik a befizetett összeg nagyságához.



Magyarországon 1999-ben -- hat másik tagállamhoz, például Norvégiához, Török- vagy Lengyelországhoz hasonlóan -- a fogyasztásra kivetett adók számítottak az államháztartás legfontosabb forrásának, az összes bevételen belüli arányuk 40 százalékot tett ki. Az általános fogyasztási adók -- ilyen a magyar általános forgalmi adó is -- jelentősen növelték részesedésüket az állami bevételekből. Ez mégsem jelentette a fogyasztás adóztatásának térhódítását -- közben ugyanis a speciális, bizonyos termékekre kivetett fogyasztási adók, például az ide sorolható vámok jelentősége csökkent. Az adónem azért nagyon kedves azon államháztartások számára is, ahol nem ez a fő forrás, mert könnyen, olcsón begyűjthető -- mondta Hegedűs.


Magyarország folyamatosan mérsékli az adóterhet A kilencvenes évek közepe óta alig növekvő adóterhelés az OECD országaiban azt sugallja, hogy az elvonások szintje megközelítette felső korlátját -- olvasható a szervezet idei jelentésében. Az egyes államok között ugyanakkor jelentősek a különbségek: Magyarország például a kilencvenes években közel 7 százalékponttal -- a legnagyobb mértékben -- mérsékelte az adók arányát a bruttó hazai termékhez viszonyítva. Horváth Gábor-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek