BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Agrárbüdzsé: kifürkészhetetlen pénzköltés

"A közpénzek kifürkészhetetlen vándorútját" firtatta tegnap napirend előtti felszólalásában Kis Zoltán, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese. Leszögezte: a Fidesz 1998-ban a "tiszta kezek" politikáját hirdette meg, miközben most a kisgazda "kiskirályság" alá vetett FVM-ben pénzszórás folyik.
Kis többek között utalt az Agrárinnovációs Kht. kétes és botrányt kavaró pénzügyeire: az FTC támogatására, a holland gazdák betelepítését célzó tanulmányra, az agrárfejlesztési pénzekből finanszírozott templomfelújításokra. A képviselő felvetette az FVM ukrajnai segélyszállítmányainak ügyét is. Mint lapunk cikkeiből ismertté vált, a tárca az idén magyar állami ajándékként feltüntetve 100 vemhes üszőt, majd 100 tonna bálázott lucernát adott egy ismeretlen ukrajnai alapítványnak. A tranzakcióhoz ugyanakkor -- megsértve az agrárrendtartási törvényt -- 30 millió forintnyi rendtartási közpénzt használt fel. Ebből az állatokért 26 milliót fizetett "támogatásként" a vácszentlászlói Zöldmező Szövetkezetnek, amelynek elnöke Furulyás János, az FTC alelnöke volt.
Torgyán József agrárminiszter a konkrét válaszok elől kitérve rágalmazásnak és valótlanságnak minősítette Kis felvetéseit. Hozzátette: a képviselő azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha a kormányoldalon korrupció lenne. Felhívta Kis figyelmét, tegyen büntetőfeljelentést, ha bűncselekményeket gyanít. Ha azonban bűncselekmények nincsenek, a képviselő a hamis vád bűntettét követheti el -- közölte a miniszter.

VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.