BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óvatos eltökéltség Nizza előtt

A megegyezés szükségességét hangoztatják vezető uniós politikusok a csütörtökön kezdődő nizzai csúcsértekezletre készülve. Megfigyelők szerint ebben a helyzetben akármi is lesz az eredmény, azt sikernek fogják kikiáltani -- feltéve, hogy lesz nem nagyon látványos és egyértelmű a kudarc. Utóbbi akkor következne be, ha nem sikerülne megállapodni a szavazati súlyok átrendezéséről. Ebben az esetben valószínűleg újabb csúcstalálkozóra kerülne sor néhány héten vagy egy-két hónapon belül. A kudarcba való beletörődés ugyanis beláthatatlan negatív következményekkel járna mind az EU bővítése, mind pedig az integráció jövője szempontjából.

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke a napokban arra szólította fel a tagországokat, hogy mozdítsák ki a kátyúból az intézményi reformokról folyó tárgyalások menetét, egy vasárnap megjelent interjúban pedig mindössze 50 százalékra becsülte a siker esélyét Nizzában. Az eddigi tárgyalásokat taktikázás jellemezte, a politikusok egyelőre nem hajlandók kockázatot vállalni -- tette hozzá a Reuters szerint.
Az intézményi kormányközi konferencia (IGC) eddig valóban igen csekély eredményt tudott felmutatni: a záró csúcsértekezlet közeledtével még egyetlen javaslat sem fogalmazódott meg az új szerződés tervezetére vonatkozóan, ami egyedülálló az uniós IGC-k történetében -- figyelmeztet a Wall Street Journal Europe. Az amerikai gazdasági lap európai kiadása hozzáteszi: bár az intézményi reformokat az EU a bővítési folyamat előfeltételeként kezeli, több politikus úgy vélekedik -- egyelőre nem hivatalosan --, hogy mivel az új tagok felvételére úgysem kerül sor 2004 előtt, a reformokat sem kell mindenáron "elsietni".
Ebben a helyzetben az Európai Bizottság intézményi reformokért felelős tagja, Michel Barnier is igen óvatosan fogalmaz. Szerinte Nizzában nem szabad nagyszabású reformra számítani, ám "korrekt és hasznos" változtatásokra igenis van esély. Elképzelhető, hogy egyes kérdésekben megállapodás születik, ám a döntések végrehajtását későbbre halasztják a tizenötök -- vázolja Barnier az egyik lehetséges kimenetelt.
Bővítési ügyekért felelős kollégája, Günter Verheugen ugyanakkor attól tart, hogy amennyiben nem születnek meg a fontos döntések, és az EU nem deklarálja alapvető céljaként az új tagok felvételét, igen nehéz lesz a tagországok lakosságát további integrációs erőfeszítésekre motiválni -- írja a CTK Business News. A tétet tovább emelte az Európai Parlament konzervatív frakciójának (EPP) vezetője, Hans-Gert Pöttering, amikor kijelentette: érdemi előrelépés nélkül nem lesznek hajlandók megszavazni az új uniós szerződést.
Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője mindenesetre igyekezett eloszlatni az aggodalmakat, mondván, az unió nem engedheti meg magának a kudarcot. Szerinte lesznek megállapodások, méghozzá jók -- írja az MTI. Eltökéltségét egyes tagállamok vezető politikusai is osztják. A hét végén Hannoverben tartott német--francia csúcstalálkozó után Gerhard Schröder kancellár kijelentette: egyetértésre jutottak arról, hogy meg fognak állapodni Nizzában. Göran Persson svéd miniszterelnök szintén elképzelhetetlennek nevezte, hogy a soros francia elnökség hajlandó legyen megállapodás nélkül felállni a tárgyalóasztaltól, és legutóbbi nyilatkozatában olasz kollégája, Giuliano Amato is bizalmának adott hangot Nizzával kapcsolatban.
Miközben azonban Jacques Chirac francia államfő -- mind külső, mind belső pozíciója megerősítése végett -- határozottan kiáll a megegyezés mellett, a francia kormány Európa-ügyi minisztere, Pierre Moscovici úgy nyilatkozott, hogy a nizzai csúcs könnyen kudarcba fulladhat. Egyes német EU-szakértők hovatovább az integráció motorjának tekintett Berlin--Párizs "motor" szétesésétől tartanak: Friedbert Pflüger, a Bundestag illetékes bizottságának elnöke szerint Nizza tétje az, "képesek leszünk-e kitartani az Európa-eszme mellett, vagy ehelyett a nemzeti ellenszenvek fellángolásának leszünk tanúi".

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.