BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Riasztóak a feltételek

A munkanélküliek járadékellátásából kikerülőknek átlagosan csak mintegy fele igényli az új típusú rendszeres szociális segélyt, ám ez az arány megyénként igen eltérő. A munkanélküli-ellátás májusban bevezetett új rendszerének első tapasztalatairól a Gazdasági Minisztérium készített összefoglaló elemzést.

Ez év május 1-jétől lépett hatályba a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény módosítása, mely szerint -- egyebek mellett -- a korábbi 12 hónapról 9-re csökkent a járadékos idő, s megszűnt a jövedelempótló támogatás. Az új szabályozás szerint szociális segélyt csak az kaphat, aki az illetékes önkormányzat szervezésében egy hónap közcélú munkát végez.
Mint az első hónapok tapasztalatainak összegzéséből kiderül, a munkanélküli-ellátásból kikerülőknek csak mintegy fele igényli a szociális ellátást s jelentkezik közcélú munkára. Igaz, ez megyénként jelentősen eltér, hiszen az igénylők aránya 10-15 és 85-90 százalék között mozog. Győrben a járulékellátásból kikerülteknek csupán 10-15 százaléka igényelte a segélyt, a fővárosban és Zala megyében ez 21, Komárom megyében 28 százalék, Somogy megyében 30-40 százalék között van, ám Hajdú-Bihar megyében ez az arány 85-90 százalékos. Az október 20-ai adatok szerint a rendszeres szociális segélyben részesülők száma 25,2 ezer fő volt, míg az önkormányzati közcélú, közhasznú és közmunka végzése miatt mintegy 3 ezer fő szünetelteti ezt az ellátást. (A regisztrált munkanélküliek száma az októberi adatok szerint egyébként meghaladja a 257 ezret, ők természetesen munkanélküli-járadékot kapnak.)
Az első tapasztalatok szerint a munkanélküliek egy részét a túl alacsony presztízsű közcélú munka visszariasztja a rendszeres szociális segély igénylésétől. Így például alacsony a nők és a magasabban képzett munkanélküliek aránya a közcélú munkára jelentkezők között. Ám hogy az egyes önkormányzatok milyen feladatokat ajánlanak fel, azt nem lehet befolyásolni. Ez mindig az adott településen meglévő igényektől függ.
Az önkormányzatok többsége egyébként együttműködési megállapodást kötött az illetékes megyei munkaügyi központtal, vagy valamelyik kirendeltséggel, amely szerint közösen próbálnak megoldást találni az ellátásból kikerülők gondjaira.
Pest megyében minden önkormányzattal kötött megállapodást a megyei munkaügyi központ. Minden önkormányzat szervez már valamiféle közmunkát, ám ezek még nem programszerűek -- tájékoztatott Lengyel János igazgató. A segélyért folyamodók közül sokan megrettennek a feltételektől, inkább nem veszik igénybe e lehetőséget, s eltűnnek a rendszerből. Ezzel csökken az esélye, hogy ezek az emberek ismét visszakerüljenek a munkaerőpiacra. Pest megyében a mintegy 22 ezer munkanélküli 66,8 százaléka egy évnél régebben nem tud elhelyezkedni. A munkaügyi szervezet, a szociális intézmények és az önkormányzatok összefogására van szükség. A Pest Megyei Munkaügyi Központnál megteremtették a lehetőséget arra, hogy pénzügyi támogatást adjanak önkormányzatoknak ahhoz, hogy a munkáirányítóknak magasabb összeget tudjanak fizetni, mint az átlag közmunkásoknak.
Csongrádban is alacsony a segély iránti igény, bár a megyén belül jelentős a szóródás -- tájékoztatott a megyei munkaügyi központ. Minden településen beindultak a közcélú munkák, ám ezek ott működnek jól, ahol kisebb a résztvevők száma. A tapasztalatok szerint a felajánlott munkákat általában elfogadják az érintettek.
Hajdú-Biharban 82 önkormányzattal kötött megállapodást a megyei munkaügyi központ, s így megkezdődött a közcélú munkák szervezése. Havi átlagban eddig mintegy 230 embert fogadta el a felajánlott munkát. E megyében is az a tapasztalat, hogy minél kisebb egy település, annál hatékonyabb a közcélú munka megszervezése. A törvénymódosítás része volt, hogy a munkanélküli-ellátás kilenc hónapos ideje meghosszabbítható akkor, ha az érintett személy képzésben vesz részt. Ennek pozitív hatása van Hajdú-Biharban, hiszen a képzésben részt vevők mintegy 80 százaléka él e lehetőséggel, s meghosszabbította az ellátási időt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.