Az egyik alapvető élelmiszer, a hús ára immár megfizethetetlen, és a beköszöntő hideg évszakban a közszolgáltatások díjainak, a villamosenergia-, földgázszámlák kifizetése rengeteg család teljes elszegényedését, ellehetetlenülését vonja maga után. Az idei drámai helyzethez az 1989 óta folyamatosan romló körülmények vezettek. Az 1990 és 1998 közötti időszakot a lakossági élelmiszer-fogyasztás szempontjából az jellemzi, hogy egy egész sor élelmiszercsoport esetében drasztikusan csökkent a fogyasztás, viszont az italozás mértéke igencsak megnövekedett. Az említett kilenc esztendő alatt 57,3 százalékkal nőtt a borfogyasztás, és egy döbbenetes adat: 232 százalékkal csökkent az üdítőitaloké. Ez annak eredménye lehet, hogy 1989 előtt Romániában egyáltalán nem lehetett elfogadható minőségű üdítőket kapni, a kilencvenes években viszont igen erőszakos reklámhadjáratot folytattak az országban megjelent üdítőitalcégek.
Tavaly további 5 százalékkal csökkent az élelmiszer-fogyasztás, habár rengeteg családi közösség már 1998-ban is igen szegény volt. 1999-ben a hús ára Romániában a kukoricaliszt árának a 13-szorosa, a búzalisztének csaknem a tízszerese volt, egy kilogramm hús árából 2,3 liter olajat vagy 10 kiló burgonyát, illetve 5,5 kg cukrot lehetett vásárolni. Az országos statisztikai hivatal összehasonlító táblázataiból kiderül, hogy 1990-hez viszonyítva a vállalkozók 220 százalékkal több gyümölcsöt és 168 százalékkal több húst fogyasztottak 1999-ben, viszont a mezőgazdaságban dolgozók gyümölcsfogyasztása az 1990-esnek csak 31, húsfogyasztása 25 százaléka. Nem ennyire drámai, de ugyancsak rossz a helyzet ilyen téren a munkanélküliek és a nyugdíjasok körében is.
A most leváltott román kormánynak abban a dolgozatában -- Politikai nyilatkozat az Európai Unióhoz való csatlakozásra -- az egyik fejezet azzal foglalkozik, hogy a következő években, 2004-ig miként kellene növekednie az átlagos élelmiszer-fogyasztásnak, vagyis a kormányzat milyen életminőség-javulást irányzott elő. Míg 1998-ban az egyéni átlagfogyasztás 915 kg élelmiszer volt, addig a tervezet szerint öt éven belül ezt 14-21 százalékkal kellene növelni. 2008-ig pedig további 6-7 százalékos növekedést kellene megvalósítani ahhoz, hogy a legjobb esetben 2008-ra tervezett csatlakozásig Romániában elfogadható szinten legyen az életminőség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.