Többéves megvalósítás
A tárca az amortizációs költséget először várhatóan az idei év végétől, a teljes privatizáció előtt álló alapellátásban kívánja bevezetni. Az alapellátás átfogó reformja ugyanis a tervek szerint még ez évben a parlament elé kerül. Előzetes számítások szerint az alapellátásban az eszköz-visszapótlási igény közel 10 milliárd forint. A tárcának nincs a végrehajtáshoz szükséges pluszpénze, ezért annak fedezetét a költségvetés 100 milliárd forintra tervezett többletbevételéből kívánja előteremteni. Mikola elmondta: erről a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel előzetesen tárgyalt is, akik részéről pozitív visszajelzést kapott. A kormány a várható többletbevételéből 50 milliárd forintot már elköltött: a GM és az FVM kapta elmaradott térségek fejlesztésére és agrárinnovációra. Mikola szerint a tárcának van esélye a forrás megszerzésére, ha egy jól kidolgozott, ütőképes reformtervezetet tud bemutatni. A koncepció várhatóan már február végére elkészül.
A kétharmados önkormányzati törvényt is érintő reform parlamenti elfogadása után -- várhatóan októbertől -- nyílik lehetőség a körzeti és szakorvosi finanszírozásban az amortizációs költségek elismerésére, ami az idei évben néhány milliárd forintot jelent. Ez ideális esetben praxisonként 800 ezer--1,2 millió forint többletbevételt hoz az orvosoknak. Mikola István utalt arra is: az amortizáció megjelenítése az idei évben 1-2 milliárd forint lehet. A miniszter utalt az amortizáció bevezetésének egyik fontos kritériumára, az alapszolgáltatások körének meghatározására, amelyek a kártyapénz fix részét képezik majd. A törvény egy keretlehetőséget biztosít arra, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok szabadfoglalkozásúak lehessenek. A tárca mindenképpen olyan megoldást kínál az orvosoknak, hogy jól járjanak a vállalkozó szelleműek.
Arra a kérdésünkre, hogy a tárca az amortizációs költségeket milyen paraméterek alapján kívánja meghatározni, Mikola elmondta: mindenekelőtt országosan fel kell mérni a praxisok számát. Pontosan meghatározni az amortizációs elszámolás alapját képező eszközöket és berendezéseket. Ki kell dolgozni egy számítási módszert, amely alapján az eszközalapú amortizáció kiszámolható.
A kórházak esetében a legnehezebb az amortizáció meghatározása. Ennek összege közelíti a 100 milliárd forintot, amit a költésgvetés csak fokozatosan tud felvállalni.


