BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Évtizedekig tart az energiaváltás

Megdöbbentő elszántsággal igyekeznek megakadályozni a környezetvédők a német atomhulladék visszaszállítását az országba. A nukleáris energia elutasításától függetlenül az államnak kötelessége elhelyezni területén a német reaktorokban kiégett fűtőelemek újrafeldolgozásából keletkezett hulladékot. Bár eddig kétmilliárd márkát költöttek egy végleges tárolóhely felkutatására, Németországnak csupán ideiglenes tárolói vannak.

Meghaladják a 100 millió márkát a rendőrség bevetésének költségei az atomvonat védelmében -- becsli az alsó-szászországi belügyminisztérium. Minden idők talán legnagyobb német rendőri akciójában közel 20 ezer egyenruhás próbálja megfékezni a szervezők által tíz-, más források által ötezer fősre becsült tüntető tömeg indulatait.
A tiltakozást az váltotta ki, hogy több mint kétéves szünet után kedden újra nukleáris hulladékot szállító vonat érkezett Németországba a franciaországi La Hague melletti újrafeldolgozó üzemből. A szállítmány útját az tette lehetővé, hogy január 31-én Gerhard Schröder német kancellár és Jacques Chirac francia elnök megegyezett a kölcsönös tilalmak feloldásáról. A német kormány 1998 májusában rendelte el a transzportok felfüggesztését, miután néhány hulladéktároló konténerből sugárzást észleltek. Válaszul a franciák az év szeptemberétől nem fogadtak több kiégett fűtőelemet. Mostanra több német erőművet a leállás veszélye fenyegetett, ideiglenes tárolóik ugyanis megteltek -- adta hírül a Reuters.
Az elmúlt 27 évben összesen 5200 tonna kiégett németországi fűtőelemet szállítottak a franciaországi és egy másik, nagy-britanniai újrahasznosító üzembe. Mivel azonban a természetes urán jóval olcsóbb, a német erőművekbe alig került vissza ezekből az elemekből. Az újrafeldolgozás során keletkezett nukleáris hulladék visszavételére azonban Németország kötelezettséget vállalt. Ezért az atomenergia lassú feladásáról tavaly született kompromisszum ezeket a szállítmányokat nem érinti. Abban csupán az szerepel, hogy az erőműveknek legkésőbb 2005-ig fel kell hagyniuk a kiégett elemek kivitelével. De jelenleg a német földön ez idáig keletkezett atomhulladék 70 százaléka található külföldön.
A 2000 júniusában a vörös--zöld kormányzat és az erőmű-tulajdonosok között létrejött konszenzusban az atomreaktoroknak 32 éves élettartamot engedélyeztek. Így a 2002-es szövetségi választások előtt a rendszer egyetlen elemét sem kell lekapcsolni a hálózatról. A zöldek eredeti javaslata, a 25 éves maximális működési idő azt jelentette volna, hogy a következő voksolás előtt hat reaktor is befejezi pályafutását. A párt azonban most még pontos határidőt sem mondhat híveinek, a megegyezés alapján ugyanis az élettartamkvóták a reaktorok között átcsoportosíthatók -- írja a Süddeutsche Zeitung.
Az igazán nagy gondot az atomhulladék végleges elhelyezése jelenti. A mostani szállítmány a központi ideiglenes, gorlebeni tárolóba megy, ezen kívül egy ilyen létesítmény működik Németországban, Ahausban. Az atompaktum értelmében a külföldre irányuló szállítások volumene hamarosan egyharmadára esik vissza. Az atomhulladékot ideiglenesen az erőművek mellett helyezik el. Valamikor azonban a végleges tárolónak is el kell készülnie. Ennek ügye a hetvenes évek vége óta megoldásra vár. Gorlebenben jelenleg állnak a kutatások, melyek feladata annak kiderítése lenne, alkalmas-e az egykori sóbánya erre a célra. Egy szakértői bizottságnak 2002-ben kell javaslatot tennie a helyszínre, amit nyilvános vita követ majd. A politikusoknak van ideje, 2015 előtt ugyanis nem kell végleges döntést hozniuk a kérdésben. A 420 konténer befogadására alkalmas gorlebeni bányában jelenleg nyolc tartály található. Ezek 200 méteres vízmélységig és 800 Celsius-fokos hőmérsékletig nyújtanak védelmet tartalmuknak, és kibírnak egy kilencméteres zuhanást is.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.