BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpanaszolt amerikai vámhátrány

Washington több bírálatot is megfogalmazott Magyarországgal szemben abban a jelentésben, amelyet az USA kereskedelmi főképviselője készített. Egyebek között az amerikai cégeket sújtó vámhátrányokat, a BSE-kór miatt életbe léptetett importtilalmat és a közbeszerzés problematikáját említi a jelentés.

Gyakran jelentős vámhátrányba kerülnek az amerikai termékek a magyar piacon, miután a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt (MFN) élvezik, szemben a Magyarország szabadkereskedelmi partnereitől érkező importtal. Ez ellen pedig több amerikai cég is komoly kifogást emel, áll egyebek között az USA kereskedelmi főképviselője által készített jelentésben. A többi között az autógyártókat, az építési járműveket, berendezéseket exportálókat, az édesipari szállítókat érinti ez, mutat rá a jelentés, példaként említve, hogy az amerikai gépjárművek 43, az európai uniósak nullaszázalékos vámmal szállíthatnak Magyarországra. Ráadásul a Budapest és Brüsszel által tavaly kötött úgynevezett négynullás agrárvám-megállapodás miatt további hátrányok érik az amerikai agrárszállítókat. Magyarország EU-csatlakozásával tovább módosul a kép: az amerikai ipari exportőrök jobban járnak, ám az agrárszállítókat további hátrányok érik majd, olvasható az amerikai jelentésben. Erről tárgyalások folynak a két ország között.
Az amerikai exportőröket a páneurópai kumulációs rendszer is sújtja, nem csak a származási szabályok révén, hanem amiatt is, hogy a Magyarországon exportra termelő, amerikai alkatrészeket, részegységeket felhasználó amerikai cégek panaszai szerint túlságosan nehézkes a vámvisszatérítés.
A jelentés felrója, Magyarország máig nem értesítette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) illetékes bizottságát arról, hogy a kergemarhakór miatt importtilalmat léptetett életbe, egyebek között az Egyesült Államokkal szemben.
Az amerikai jelentés arra is rámutat: több USA-beli cég aggodalmának adott hangot amiatt, hogy nem eléggé átlátható a magyarországi közbeszerzés gyakorlata, s eljárási szabálytalanságok vannak.
Tavaly -- amerikai adatok szerint -- 2,1 milliárd dolláros volt az amerikai passzívum Magyarországgal szemben úgy, hogy az ide irányuló amerikai szállítások értéke -- 13,1 százalékos növekedés eredményeként -- 569 millió dollárt tett ki; míg a magyar szállítások 43,5 százalékkal, 2,7 milliárdra nőttek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.