Kiszűrik a fantomcégeket
A Fővárosi Főügyészség az év végéig be szeretné fejezni a tevékenységet nem végző, "bujkáló" fantomcégek feltérképezését -- közölte Sódor István fővárosi főügyész a szervezet tegnapi évértékelő értekezletén. Ma mintegy 30 ezer olyan bejegyzett vállalkozás van az országban, amely a nyilvántartásban szereplő székhelyen nem található, s amely képviselőjét sem lehet utolérni. Ezek közül mintegy 15 ezer budapesti székhelyű -- mondta Ágai György főügyészhelyettes. E cégeket igen könnyen bűncselekmények elkövetésére lehet felhasználni. A leggyakrabban fiktív számlaadások vagy szerződéskötések fordulnak elő.
Az ügyészség már korábban megkezdte ezen vállalkozások feltérképezését, mintegy 600 cég ellenőrzése meg is történt. Kádiné Nagy Valéria, a Fővárosi Főügyészség osztályvezetője elmondta: ha valamelyikről kiderül, hogy nem végez tényleges tevékenységet, s a képviselőjét sem lehet elérni, akkor a cégbíróságnál indítványozni lehet törlését a cégjegyzékből.
Más a helyzet azokkal a vállalkozásokkal, amelyeket ugyan sikerül megtalálni, de működésükkel kapcsolatban -- egyebek között a székhely megváltozása, a vezetők megbízatásának lejárta miatt -- szintén szabálytalanságok merülnek fel. Ilyen esetekben az ügyészség általában törvényességi felügyelet alá vonást kezdeményez a cégbíróságnál.
Az adóhatóság gyakran találkozik fantomcégekkel büntetőeljárások során. Többször előfordult, hogy alkoholistákkal vagy analfabétákkal vásároltattak meg ilyen vállalkozásokat, hogy törvénytelenségeket kövessenek el, vagy kikerüljék a felelősségre vonást -- állítja Burillák Attila, az APEH szóvivője. A fantomcégekkel szemben nagyon nehéz fellépni. Igaz ugyan, hogy indokolt esetben büntetőfeljelentést lehet ellenük tenni, ám a nyomozó hatóságoknak is ritkán sikerül felderíteniük ezen ügyeket -- fogalmazott Potondiné dr. Varga Zsuzsanna, az APEH főosztályvezető-helyettese. Azzal ugyan megakadályozható további bűncselekmények elkövetése, ha törlik ezeket a cégbíróságnál, ám az esetleges tartozásokat gyakorlatilag lehetetlen behajtani.


